A shiwaraptor felemelte hosszú, krokodilszerű fejét, majd felszisszent, ahogy az első esőcseppek kopogni kezdtek a fák levelein.
Akhas belerúgott a kétlábú hüllő oldalába, mire az újra futásnak eredt. A shiwaraptor legjobban egy földi ragadozó dinoszauruszra emlékeztettet. Testét zöld-sárga pikkelyek borították. A teremtmény nyávogásszerű hangot adott ki, majd futni kezdett, ha kellett akkor kidőlt fatörzseket ugrott át, vagy fákat került ki.
Ezeket az állatokat a shiwaiak házőrzőnek vagy hátasállatnak használták. Akhas jól tudta, hogy ennél ideálisabb hátast nem is választhatott volna. Gyors volt, jól manőverezhető és ha kellett egy vérszomjas vadállat.
A larn gyorsan felvágott a hegyoldalon, majd a felénél megállt. Leszállt hátasáról, belenyúlt az övzsebébe, aztán elővett egy szárított húsrudat, és a ragadozó felé nyújtotta. A bestia hosszú nyaka előrerándult, veszélyes fogakkal teli pofája azonnal bekebelezte a finom falatot. Majd odalépett a teremtmény nyakára szíjazott táskához, és elővette belőle a gépfegyvert, majd a pántnál fogva a hátára erősítette, aztán felvette a sisakot, amely csak a szemét hagyta szabadon.
Akhas hátat fordított a lénynek, aztán elindult keletnek. Átvágott egy cserjékből és fiatal fákból álló bozóton, és kikukkantott az ágak közül. Ott magasodott előtte Corsor fala.
– A fegyver ott van a hatszög közepén – suttogta.
A levegőben berregés hallatszott, az egyik fiatal fa törzsén pedig egy berregő mászott lefele. Az embernyi bogár ügyet sem vetett a larnra.
Ahogy a larnt sem érdekelte a berregő.
Látta, hogy Corsor fala túl magas, hogy felugrasson rá, és az ágyúk 360 fokos szögben forgathatóak, így bármit észrevesznek.
De Akhasnak szerencsére volt egy terve.
Saud szerzett neki egy térképet az erőd alatt húzódó alagút rendszerről. A larn elővette a zsebéből a papírlapot, és megnézte a rajta lévő szövevényes térképet. Akhas látta, hogy tőle balra nyílott egy alig használt járat, amely egészen Corsor szívébe vezetett. Elindult arra, tett négy lépést, majd leguggolt és megkopogtatta a földet. Ahogy számított rá, fémesen kongó hang jött válaszul.
A larn takarította az eső miatt nedvessé vállt avart a kör alakú fémlemezről. A fejvadász elővett a töltényövéből egy lángvágót, és nekiesett az acéllemeznek. A vörösen izzó láng úgy hatolt át a fémen, mint forró kés a vajon. Pillanatok alatt egy kör alakú nyílást vágott. A levágott darab lezuhant az alant lévő aknában, majd egy pendülés kíséretében földet ért. Akhas levilágított egy zseblámpával. Egy négyszög alakú, lefele vezető aknát látott. Akhas ahogy tovább vizsgálta az aknát, látta, hogy a vele szemközt egy ezüstösen csillogó létra volt. Akhas felállt, és a zseblámpáját az övére tűzte. Majd elkezdett lefele mászni a létrán.
Ideje pontot tenni az ügy végére. Gondolta magában, ahogy leért az akna aljára, majd elindult a vízszintes járatban.
Hawkins továbbra is a puska csövébe nézett, majd nyelt egyet. Tudta, hogy ha Prabigat valami okból elsütné a puskát, akkor ő elbúcsúzhat az agyától.
– Igen Morrow küldött, hogy visszaszerezem a fegyvert.
A férfi lassan hátralépett, közben le sem eresztette a puska csövét Hawkinsról.
– Acero lenyomoztatott téged. Tudom, hogy régen a Domíniumi Tengerészgyalogság, 3 hadtestjénél szolgáltál, azon is belül a huszonötös felderítő csapatnál, a Bulldogokná. A parancsnokod Lee Gunner ezredes volt, ha jól tudom. – A fickó elhallgatott egy pillanatra, majd elvigyorodott megint, amikor meglátta, hogy Hawkins arcán megrándult egy izom. – Szóval te vagy az a Hawkins. Gondolom a felderítőknél tanultál pár trükköt. Tudsz egy ütéssel embert ölni, meg ilyenek. Csak mondom, hogy ha engem kinyírsz, lesz még kilencszáz másik akiket el kell intézned.
– Igen, én vagyok az a Hawkins. Leszereltem a seregből, igen. Felderítő voltam, végig csináltam pár szar dolgot. – Hawkins itt megállt, kifújta a levegőt. – De nem vagyok a Domínium kutyája. Érti? – Minden szót alaposan megnyomott. – Szerintem ha hazudnék, nem ragaszkodnék annyira az igazamhoz.
Hawkins ránézett Prabigat mutatóujjára, ami lassan a fegyver ravaszára fonódott. A szerencsevadász már szinte várta, hogy a fegyver eldörrenjen. Prabigat hirtelen az íróasztal felé nézett, majd vissza Hawkinsra.
– Nem hazudsz? – kérdezte a férfi, a fegyvere csövét egy kicsivel lejjebb eresztette. Az arcán még mindig ott volt a kétkedés.
Hawkins hirtelen úgy érezte, mint ha az agyába egy kéz hatolt volna be, majd kivett volna valamit. A szerencsevadász egy pillanatra megtántorodott.
– Nem hazudsz – mondta Prabigat, majd odalépett az íróasztalhoz és lerakta a puskát, de közben nem vette le a szemét Hawkinsról, majd leült a székbe, és megdörzsölte a halántékát. – Tartozok neked az igazsággal, mert Morrow téged is csúnyán átvert, úgy látom. Már volt vele párszor dolgom, csináltam neki dolgokat, amikért ő jól fizetett. De ez…
Prabigat lemondóan megrázta a fejét, majd felállt és a minibárhoz lépett, levett egy barna folyadékkal teli üveget, majd töltött magának egy italt, aztán Hawkinsnak is.
– Ez a munka más volt. Morrow busás jutalmat igért nekünk, hogy ha elfogjuk. Emlékszem nekem és Chastarnak sikerült sarokba szorítani a Deadmoonon. – felhajtotta egyben az italt. - Ott voltam a sikátorban. Mögötte csupán egy fal, ahogy két oldalt is. Felemeltem a fegyverem, és meg akartam húzni a ravaszt. – Hawkins odalépett a pulthoz, majd a kezébe vette az poharat, és belekortyolt a benne lévő folyadékba. Az íze markánsan keserű volt. Merkúri whiskey, állapította meg. – De nem tudtam. Harminc éve vagyok a Külűrbe. Azóta csinálom ezt a szarságot, mindig meg tudtam húzni azt a kurva ravaszt, de most nem. Belenéztem a lány szemébe, és megláttam a saját tükörképem. De az nem az én tükörképem volt, hanem egy…egy… – A bal kezével megtörölte a homlokát. – Elhoztam a Shiwára és védelmet adtam neki. Annyira hasonlít a lányomra.
Hawkins nem értett semmit. Prabigat ott ült az asztalnál, a könnyeivel küszködött, és egy pohár italt szorongatott.
– Figyelj, én a fegyverért jöttem, sőt fizetnék is érte – belenyúlt a bal térdzsebébe, és elővette a memóriakártyát, és átnyújtotta Prabigatnak.
A kalózvezér a szeme elé emelte, megnézte, majd felsóhajtott.
– Szóval ez amiről Acero beszélt. A Nogura automatizált nyersanyagszállítóinak útvonala. Nem bánnod, hogy nem hiszek neked. – Magasra tartotta a fekete, műanyaglapocskát, és megforgatta a mennyezeten lévő lámpa fényében. – Kódolás van rajta, ugye?
– A törő aki megszerezte azt mondta, hogy a hármas sorban a harmincas szakaszt kell nullára váltani, és már meg is van.
Prabigat lerakta az íróasztalra a memóriakártyát, aztán felsóhajtott.
– Elég jó üzletnek tűnik. A lány az információért. Mostanában nem megy valami jól az üzlet. A Bishop lepaktált a cerdeiaiakkal, hogy védjék a konvojaikat. Én már azon filózom, hogy a Shiwáról áthelyezem a bázisomat valami kevésbé forgalmasabb területre. De ehhez pénz kell, és mostanában nincs annyi emberem, hogy bevállaljak zsoldosmelókat. De viszont, hallottam én is a Nogura titokzatos ércbányáiról – sóvár pillantást vetett a memóriakártyára. - Lehet, hogy ezt az információt talán másra is fel tudom használni.
Hirtelen elhallgatott, majd a feje balra fordult, a tekintete üressé vállt. Hawkins egy pillanatra azt hitte, hogy az öreg rosszul van. Prabigat Hawkins felé fordult, majd elmosolyodott.
– A fegyverért cserébe adod ugye?
Hawkins kifújta a levegőt, majd elvigyorodott. Még is csak összejött minden. Az eddig pattanásig feszült izmai elernyedtek, a levegőt újra normálisan vette.
– Az üzlet erre szólt.
Prabigat mosolya egy olyan emberé volt, mint.akinek levettek volna a válláról egy egész bolygót. Prabigat felpattant a székéből, majd kisétált az ajtón.
Hawkins követte. Elhaladt Chastar mellett, aki utánuk indult. Prabigat a csarnok bal oldalában lévő ajtó felé vezette Hawkinsot, majd megállt és lehúzta a belépő kártyáját a leolvasson.
Az ajtó félrecsúszott, Hawkinsék pedig beléptek rajta. Egy téglalap alakú szobába jutottak rajta keresztül. A szobából több szűkebb szobácska nyílt, amelyeknek a berendezését egy fal melletti priccs, és egy hevenyészett illemhely alkotta.
Csupán az egyikben volt valaki. A priccsen ült török ülésbe Hawkins közelebb lépett, hogy megnézze. Egy fiatal 16-18 éves lányt látott, akinek vörös vállig érő, egyenes szárú haja volt, sudár és izmos termete. Kecsesen ívelt orra volt, finom ívelt ajkai, magas arccsontja és hegyes álla. Egy vörös top volt rajta és egy fekete nadrág. Hawkinsnak elállt a lélegzete.
Nem. Nem lehet!.
Egy pillanatra újra a Flynnen volt, a még szűz földeken, egy erdő szélén. Alileenel, azzal a lánnyal akit szeretett, aki miatt az egész univerzumot ki tudta volna fordítani a sarkaiból.
Prabigat előrelépett, majd a karjával a lány felé mutatott.
– Ez itt a fegyver… – mondta a férfi.
A lány Hawkins felé fordította a fejét, és kinyitotta kék szemeit. A tekintette belemélyedt a férfiéba. Hawkins megszédült, úgy érezte mintha egy puha kéz belenyúlt volna a tudatába, és kivett volna valamit…
– Trent Hawkins.
Hawkins meghökkent, majd Prabigatra aztán Chastara nézett.
– Képes benyúlni a fejünkbe, és kivenni dolgokat – mondta Chastar, közben le se vette a szemét a lányról.
A lány felállt, de közben le se vette tekintetét Hawkinsról. Trent nem bírt mozdulni, nem tudott szólni. A lány olyan volt mint egy taihi bogártigris: megbabonázta a zsákmányát.
– Honnan tudod a nevem?
Hawkins hirtelen megtántorodott, majd a lányra nézett. Törékenynek látta és védtelenek. Meg kellett védenie. Az univerzum ezernyi veszélyt rejt.
– Tudom.
A lány hangja dallamos volt, de volt benne valami keménység. Nem is való abba a cellába, neki egy másik bolygón van a helye.
– Akkor a memóriakártyát a lányért. – Prabigat elvigyorodott.
Hawkins bólintott, majd reflexszerűen a zsebéhez nyúlt. Nem volt benne.
– Ott hagytam az íróasztalodon – válaszolta Hawkins. El fogja vinni erről a pokoli helyről a lányt. Prabigat bólogatott, majd felsóhajtott. Hawkins ekkor kapcsolt, hogy háttal állt a férfinak, és bizony neki vannak társai is. Hogy feledkezhetett meg róluk?
– A társaimmal mi van?
Acero előkapta a kommunikátorát, majd megszólalt:
– Acerora bíztam őket. Nyugi jól vannak. Acero csak nekem engedelmeskedik.
Hawkins nem tudta elhinni, hogy ilyen könnyen megúszta...
Jól haladunk. A lány felé pillantott. Kiviszlek innen.
A lány bólintott. Hawkins elgondolkodott azon, hogy szebb lenne ha mosolyogna. Akkor jobban hasonlítana Alileenre. Most őt nem fogja elveszíteni.
Akhas a végére ért a szellőzőjáratnak, majd megállt a kör alakú fedőnél, amely az ajtót fedte. A larn előkapta a lángvágóját, majd egy csínos kis kört vágott a fedél közepén, aztán lekapta, majd leereszkedett a nyíláson. Egy üres, használaton kívüli hangárba jutott. Csupán pár hordó és láda volt a falnak támasztva. Akhas elindult a terem másik végében lévő ajtó felé, majd beütötte a mellette lévő kapcsolótáblára a Saudtól kapott kódot.
Az ajtó félrecsúszott, Akhas pedig kilépett a folyosóra, majd elindult balra. A falak szürkék voltak és porosak. A levegőben rozsdaszag terjengett.
A larn elővette közben a fegyverét, majd tovább sétált. Lassan, ügyelve arra, hogy ne csapjon zajt. Minden mozdulatát jól kiszámította, úgy járt mint a vadászó nagymacska. Szemeivel folyamatosan az előtte lévő folyosót fürkészte.
A folyosó egy újabb ajtó volt. Akhas itt is beütötte a kódot, majd belépett rajta. A szerelőcsarnokban csak két kalóz volt. Egy zöldbőrű, lebernyegekkel díszített tirexiai és egy nagydarab, tetovált bőrű, kopasz fickó egy daruszerű ipari robot mellett épp valami kártyajátékot játszottak.
– Na meg van a három csillagom, és a hat szupernóvám – rikkantott fel a tetovált fejű.
Akhas az egyik hordó mögé húzódott, és lassan felhúzta a ruhájának az ujját.
– Grraaa, te ocsmány bejidszar! Ez a sor lehetetlen. – A tirexiai ledobta a kártyáit, majd a bal hüvelykujjával a saját mellkasára mutatott. – Nekem négy gázóriásom van. ÉN NYERTEM!
A tetovált fejű rámutatott a földön fekvő kártyákra.
– Jól ismerem az Ősrobbanást, és tudom, hogy ez az jelenti, hogy én nyertem. Na add csak ide azt az öt derrareket.
A tirexiai kelletlenül belenyúlt az övén lévő táskába, majd elővette az öt csillogó berríliumérmét.
– Na Jamie, végre megjöttél azt hittem, hogy soha nem hozod azt a quarrellbort.
A két kalóz egyszerre nézett az ajtó felé.
– Hol van ez a bejidszar? – kérdezte a tetovált fejű.
– Itt valami bűzlik – morogta a tirexiai, majd felállt, a kezét a fegyverére rakta.
– Jamie, hol a rákban vagy? – kiáltotta a tetováltfejű. – Biztos már megint elbújt valahol, és ránk akarja hozni a frászt.
– Jó én meg cserébe egy lyukat fogok csinálni az arca helyére.
A tetovált fejű a társa felé fordult.
– És akkor mit fogsz mondani a Vénembernek?
A tirexiai egyet előre lépett, majd előkapta a fegyverét.
– Hogy baleset volt. Belerohant a lövedékembe.
Akhas ezt a pillanatot választotta, hogy cselekedjen. Előugrott a fedezéke mögül, maga elé tartotta a karját, és kilőtte a tűvetőből a mérgezett lövedéket. A tirexiai odakapott a torkából kiálló nyilacskához, majd egy pillanat múlva már a földön fetrengett a méreg hatásától. Akhas ezt nem várta meg. Előkapta a pisztolyát, majd becélozta a tetovált fejűt, de az balra ugrott, majd a földön fekve kicsatolta a pisztolytáskáját…
Ez volt a veszte. Akhas meghúzta a ravaszt, a fickó arca a következő pillanatban egy vörös kráteré változott. Akhas nem várta meg ameddig elterül, hanem elindult a szerelőcsarnokból kivezető ajtó felé. Valószínűleg meghallották a lövést. Akhas már hallotta távolból a csizmák trappolását.
A larn előkapott egy kézigránát, majd kifújta a levegőt, és várt.
Amikor már egész közelről hallotta a léptek zaját, hirtelen rácsapott az ajtónyitó gombra a kalózok orra elé. Eldobta a gránátot, majd ugyanezzel a lendülettel visszaugrott a csarnokba. A bal oldalára érkezett, majd felugrott.
Egy dörej hallatszott végig a folyosón, majd füst. A vér és sült hús szaga telítette be a levegőt. Akhas kilépett a folyosóra, majd megnézte mit alkotott. A kalózokból csak szerte szét repült testrészek és sült hús massza maradt.
A fejvadász lecsatolta a hátáról a gépfegyverét, majd kibiztosította, és elindult a folyosón. A folyosó hirtelen jobbra kanyarodott. Tudta, hogy ez a földalatti bázis központi részére vezet. Itt volt a főnök irodája, a hadműveleti termek, a legénység szállásai, és persze a cellák. Akhas arra indult.
Hirtelen megszólalt egy vijjogó hang. A bázis riasztói. Akhas nem törődött velük, elindult, gépfegyverének a csövét előre szegezte.
