Külűr krónikái: A Prototipus

Az oldalsó ajtó felnyílt, Hawkins pedig megropogtatta a nyakát, majd kilépett. Kicsit örült, hogy megszabadult egy kis időre a Futrinka belsejéből. A friss éjszakai levegő – eltekintve a csatával járó igencsak kellemetlen szagoktól – felfrissítette. A látvány amit meglátott viszont egyáltalán nem. A tér tele volt kalózokkal, a mellékutca bejáratát a tank zárta el, a hatalmas harci jármű előtt pedig Acero álldogált zsebre dugott kézzel.

Hawkins széttárta a karjait, majd megszólalt:

– Mit akarsz tőlem?

Acero előrelépett, majd elmosolyodott. Hawkins közben utasítást adott a tudatalattijának, hogy kezdje el számolni a másodperceket.

- Azt, hogy miközben ütlek sikíts úgy mint egy fürdőskurva – mondta a férfi egykedvűen, majd elindult Hawkins felé.

3 perc.

Hawkins hátraugrott, majd a hosszú hajú fickó felé ütött, de az kitért a támadás elől, majd előre vetődött, és a következő pillanatban belevert Hawkins hasába.

Trentnek elállt a lélegzete a hasába hasító kíntól, ami felsugározódott a mellkasáig.

Hawkins térdre rogyott, majd felnyögött.

Acero közelebb hajolt hozzá:

– Csak ennyi? Egy nyögés? – kérdezte. – Hol a sikolyom.

Hawkins megindított a bal öklével egy ütést, de Acero egyszerűen elkapta a csuklóját, majd hátracsavarta.

Két perc még! Kiáltott magára Hawkins. Nem akart elájulni, de ahogy Acero beletérdepelt a hátába, az felért bármilyen kínnal a galaxisban.

– Na sikíts már, ribanc! – ordította, mire a kalózok felnevettek. Hawkins becsukta a szemét, és magában továbbra is a másodperceket számolta.

Majd mindjárt te fogsz.

Acero elengedte a karját. Hawkins feltápászkodott, de még fel sem ocsúdhatott, amikor Acero hátba rúgta. Hawkins hasra esett a friss sárba.

2 perc

Trent felemelte a fejét, de előtte még kiköpte a szájába került sarat, majd nagy nehezen felállt, de még odapillantott a Futrinka felé. Szerencsére nem csináltak semmiféle örültségét a bent lévők.

A férfi lassan feltápászkodott, majd szembenézett Aceróval.

Már csak 1 perc. Addig bírd ki. Ezek műsort akarnak, és ha azt kapják, akkor nincs eszük ránézni a telibekúrt műszereikre.

– Acero, miért csinálod ezt? Olyan jól elvoltunk.

A fickó csak megvonta a vállát, majd belenézett Hawkins szemébe.

– Csaltál abba a kibaszott játékba. Kíváncsi voltam, hogy a való életben is ilyen jól bunyózol e. Mert itt bizony nagyon tudni kell csalni, ahogy kinézem belőled te bizony nem tudsz.

Hawkins úgy érezte mintha valami elmebeteg a hátába belerakott volna egy izzó fémdarabot, és valahogy a távolból hevítette volna azt.

– Aha, Acero.

1 perc. Harsogta a belső órája.

– Akkor bocsánatot kérsz?

45 másodperc.

– Acero, csaltam. Pontosabban a szárnysegédem önállósította magát, de vajon nem megengedett a csalás, hogy ha egy fickó, akinek az anyja olyan mint egy kwizek segge, szintén csalt.

35 másodperc…

Acero arcáról lefagyott a vigyor, majd úgy ordított fel, mint egy megsebzett medve, és Hawkinsra rontott.

Trent félreállt a fickó utjából, majd a bal keze élével rávert Acero torkára. A kalóz felköhögött, és még nem eshetett térdre, amikor Hawkins a háta mögé került, majd átnyalábolta az alkarjával a másik nyakát. A jobb kezével pedig kicsatolta Acero pisztolytáskáját, és kivette a férfi fegyverét.

– Ez az élő pajzs trükk, a banda felénél nem fog beválni.

Hawkins látta, hogy a kalózok egyszerre emelték fel a fegyverüket.

Azonnal hátrálni kezdet a Futrinka felé.

Fél perc…

Hawkins a fickó nyaki ütőeréhez szorította a pisztoly csövét, majd a mutatóujját a ravaszra rakta.

– Na és mi a terved?

– Szeretnék épp bőrrel elmenni – válaszolta Trent. – És gondolom te is élni akarsz!

Acero hátrasandított.

– Ha meghúzod azt a ravaszt, akkor a golyó átlövi a nyaki ütőerem, és ha ez nem öl meg, akkor átszakítja a tüdőd. Ha bármivel is próbálkozol meghúzom a ravaszt!

– Ha belekönyökölök a töködbe? – kérdezte Acero.

– Akkor a reflex fogja velem meghúzatni a ravaszt.

Az öt perc már régen letelt.

Akhas összeszorította a fogait, amikor látta, hogy a Futrinka kitért a rakétája elől, majd viszonozza a tűzet a tetején lévő sínágyukból. Akhas jobbra fordította a gépét, és utasította a komputert, hogy helyezzen a vetőcsőbe egy újabb rakétát. Közben felgyorsított, majd balról vetette magát a nála kétszer kisebb járműre. Felé ért, és elmosolyodott, amikor a képernyőn egy célkereszt jelent meg a Futrinka körül.

Akhas elvigyorodott, ahogy megragadta a fényből szőtt botkormányt, megnyomta a gombot…

Az érzékelői pittyegni kezdtek. Tőle jobbról,20 egységnyire három vadászgép közeledett…

Jól felfegyverzettek, gyorsak, de a larn fürgébb volt.

Visszapillantott a célkeresztre, és megnyomta volna az elsütő gombot, amikor meglátta, hogy a Futrinka ágyúi pont felé irányultak. Akhas lehúzta a Napárnyék orrát, kitérve a lövedékek elől.

A vadászgépek háromszög alakba közeledtek, a két szélső megelőzte a vezérgépet, és két oldalról közelítették meg Akhas űrhajóját.

– Takarodj el a légterünkből, barom! – szólt a kommból egy érdes férfi hang. Akhas élesen jobbra kanyarodott, majd elindult kifele a városból. A larn ránézett a három dimenziós kijelzőre: a két repülőt jelképező vörös ábra egyre közelebb jött a Napárnyék 3 dimenziós modelljéhez. 5 egységgel közelebb értek, Akhas azonnal lejebb ereszkedett, majd becélozta a vadászgépet. A golyók pillanatok alatt átlyuggatták a karcsú űrhajó üzemanyag tartályát, amelyből hirtelen lángnyelvek csaptak ki, végignyalták a törzsét. A Mamba megrázkodott, előredőlt, és orral előre a földbe csapódott.

Akhas ekkor a másik vadásszal fordította szembe a Napárnyékot, és elindult felé. A vadászgép azonnal balra fordult, és megpróbált elszáguldani a fejvadász hajója mellett. Akhas jobbra döntötte a Napárnyékot, majd az ellenfele után fordult, és tüzelt. A sínágyú lövedékei úgy égették át magukat az üzemanyag burkolatán, mint forró kés a vajon. Hidrogén egy hatalmas robbanásban enyészett el, magával rántva a repülőt is.

Akhas újra célra tartott. Látta, hogy a másik vadászgép meredek ívben elindul a föld felé, majd a pilóta hirtelen felrántja a gép orrát, hogy a Napárnyék hasára menjen. A larn gyorsan a bal oldalára fordította, ezzel kikerült a Mamba sínágyúinak hatósugarából, de a másik gép nem tágított.

A larn eközben rápillantott a képernyőre, és látta, hogy a Futrinka már két utcányira arébb jár. A vadászgép megint lőtt, a fegyverei szinte lángokat köptek.

Akhas dugóhúzóba vitte a gépét, és elkezdett a bolygó felszíne felé száguldani. Az őt üldöző hajó lövései elsuhantak mellette, ahogy ide-oda cikázott. Akhasnak nem ártott a centrifugális erő, hála az erős larn fizológiának, csak egy kis hányingert érzett.

Már csak pár méter választotta el az utcától, hirtelen felhúzta a hajója orrát, és a hátára fordította, a sínágyuk előkúsztak a burkolat alól, majd lőtt. A vadászgépnek ideje sem volt kitérni a meglepő támadás elől.

A lövésektől szárnyaszegett madárként zuhant le az egyik barakkra.

Akhas újra rásandított a háromdimenziós kijelzőre, még közel jártak. Közben látta, hogy újabb űrhajók indultak el, hogy megállítsák őt.

Utánuk eredt…

– Na szerintem lefoglalták – mondta Hawkins, közben a lányra nézett, aki továbbra is úgy nézte a fegyverkezelő konzolt mintha hozzánőtt volna, majd Erica Jade felé pillantott, aki az egyik széken kuporgott. – Majd mindent elmagyarázok.

Neyy megnyomta a pultján az egyik gombot, amivel előhívta Corsor háromdimenziós képét, ami szerint körülbelül már csak négy utcányira voltak a város szélétől.

– Még mindig magas az interferencia – morogta Neyy. Látszott rajta, hogy hatalmas lelkierőre van szüksége ahhoz, hogy rá ne csapjon a műszerfalára. – Csupán azokat az üzeneteket fogom, amiket a városban adnak le. A kalózok most egymásra vadásznak, a város tele van berregőkkel és elszabadult famacskákkal, ja meg még az űrhajókat is kiküldték a légkörbe, hogy elkapjanak egy űrjachtot. – Hawkins felé pillantott – A haverodat, akit lent szedtél össze. Na mi is történt odalent? Lenne itt még valami.

Neyy, Alyssa felé fordult. Hawkins pedig kifújta a levegőt. Sejtette, hogy a következő kérdés a lányról jön.

– Neyy nem fogod elhinni, de ez a lány az amiért jöttünk.

Jade és AT egyszerre fordultak oda. A lány arcán megjelent a szokásos „Mi a kiköpött galaxismag folyik itt” kifejezés. Hawkins ezt utálta.

– Szóval a lány a fegyver? – kérdezte Neyy. A hangja olyan volt mintha egy idiótától akarná megtudni, hogy az szart e a sarokba.

Hawkins felsóhajtott, majd jobbra rántotta a kormányt, befordulva az egyik mellékutcába.

– Megjegyzés: Elég inlogikátlan volt ez az állítása.

– A nevem HIO–11-es „Alyssa” kódnevű katona – mondta a lány gépiesen. Hawkins hátra pillantott – Humán Beszivárgó Egység.

Erica halálra vállt arccal nézett Neyyre, majd Hawkinsra.

– Szóval ez valami genetikai szar?

Neyy ránézett a képernyőjére.

– Jobbról – Hawkins a szeme sarkából oda pillantott, és látta, hogy Futrinkát jelképező háromdimenziós ábra felé egy ismerős űrhajó modellje közeledett. A férfi reflexszerűen jobbra rántotta a kormányt, mikor az kilőtte a rakétáját. A lökéshullám kis hiján fellökte a Futrinkát.

Alyssa persze majdnem a poklot zúdította az űrhajóra, de az feljebb emelkedett a lövedékek útjából. Hawkins egyenesbe hozta a járművet, és felgyorsított. A holografikus kivetítőn látszott, hogy a fejvadász kecses hajója a sarkukban van. A lány tűzet nyitott rá, de az a bal oldalára fordulva kitért előle, de a sínágyúból leadott lövések éhes kígyóként nyújtóztak utána. Hawkins közben ránézett az orrba épített kamerák által közvetített képre. Látta, hogy az egyik bal oldali mellékutcából egy csapat fekete ruhás alak rohan ki, a kezükben rakétavetőket tartottak.

Hawkins kikalkulálta a kalózok és a Futrinka közötti távolságot, majd lenyomott egy gombot. A vezérlőpult egy része félresiklott, és előugrott alóla egy botkormány, ezzel együtt a holoképernyőn megjelent egy célkereszt. Hawkins a bal kezét a kormányon tartotta, míg a jobbat a rárakta, majd megnyomta a tetején lévő gombot.

Kattanás hallatszott, majd enyhén megremegett a padló, ahogy az orrba épített két rakétavető útra indította a halálos csomagját. A lövedékek vörösen izzó hullócsillagként suhantak át a levegőn, majd mikor becsapódtak egy- egy hatalmas lángvirág nyílt a helyükön. A robbanás az egész utcát bevilágította az utcán. Közben a fejvadász is felgyorsított, egy újabb rakétát lőtt ki, és eltáncolt a lővések elől. Hawkins rátaposott a fékre, szinte átszáguldott a robbanáson, majd balra kanyarodott. Csikorgó hang hallatszott, ahogy a Futrinka két oldala nekidörzsölődött az utcát határoló épületeknek. Trent gyorsan lenyomott pár gombot, mire megjelent a mellékutca háromdimenziós képe. Pont a felénél jártak.

És persze a nyomukban az űrjacht. Az pillanatok alatt beérte őket, feléjük siklott. Alyssa leadott két sorozatot a sínágyukból. A hajó pont a golyó útjában állt, a lövések ereje meglökte egy kicsit. A gép a jobb oldalára fordulva tért ki a következő adag elől.

A következő pillanatban pedig az ágyú energiaforrásának a egyre hangosabb zúgása hallatszott. Az üldözőjük újra feléjük siklott.

Hawkins rátaposott a gázra, a válasz még hangosabb csikorgás volt. A férfi már elképzelte, ahogy a súrlódás lassan sziklákat vett.

Azt is elképzelte, ahogy a fejvadász hajója beéri őket, majd kilő egy újabb rakétát. Tudta, hogy a lövedék átfúrja majd a burkolatot, felrobban, a lángok begyújtják a forró fém és az égő hidrogén poklává változtatják a Futrinkát.

Legalább már nem fog fájni a fejem Kolge-mar miatt, és gyorsan megsülünk.

A férfi a következő pillanatban felnézett. Megkell védenie Alyssát, a társait, magát…

A szenzorok jobbról hét hajó érkezését jelezték. A taktikai letapogató azonnal azonosították: Mamba típusú vadászgépek és teknősszerű Argosz csapatszállítók. Fordított U alakban közeledő támadók szinte egyszerre nyitottak tűzet. A fejvadász űrhajója leadott pár lővést, majd megfordult és elszáguldott.

Hawkins, úgy száguldott ki a Futrinkával a sikátorból, mintha legalábbis mágnesesen gyorsították volna fel. Villámgyorsan megfordította a tér közepén a járművet, mikor az előtte lévő utcából egy szögletes testű, a Futrinkánál kétszer nagyobb, lánctalpas robogott elő, aminek a tetején egy ágyútorony volt, ami úgy forgott jobbra-balra, mint egy vadászó őshüllőnek a feje.

Hawkins hátratolatott, de a tank előrébb ment, ráirányítva a Futrinkára az ágyúcsövét. A háta mögül pedig két tucatnyi kalóz rohant elő, a kezükben páncélököl szerű fegyvereket tartva.

Hawkins tudta, hogy ha nem az egyik kalóz páncéltörő lövedéke nyírja ki őket, akkor a tank fogja ezt megtenni. Neyy odafordult Hawkins felé.

– Kezd szűnni az interferencia – mondta a manot. – Öt perc és már küldhettek üzenetet.

Hawkins bólintott.

– 5 perc alatt az a tank ócskavasat csinál belőlünk. – Pittyenés hallatszott, jelezve, hogy üzenet kaptak. Neyy aktiválta a kommunikátort, és beleszólt.

– Ki az? – szólalt meg.

– Nocsak jól hallom, hogy a manot az. Gondolom ott van a közeledbe Hawkins, ha csak lapította ki valami. – a hang reszelős és mély volt. Aceroé volt

Hawkins gondolkodás nélkül megszólalt:

– Még élek.

Köhögés hallatszott a hangszórókból, Hawkins második hallásra jött rá, hogy Acero röhögött.

– Jó van, szépen szállj ki a konzervdobozodból, mielőtt én robbantalak ki belőle. -Trent odapillantott Neyyre, aki megrázta a fejét, majd a bal kezével egy négyest mutatott.

– Acero – szólalt meg Hawkins, próbált békülékeny hangnemet megütni. Habár tudta, hogy ez négy percre nem lesz elég. – Ott van Prabigat asztalán a memóriakártya…

– Megvan a memóriakártya – válaszolta fagyosan Acero. - Inkább azt szeretném, hogy ha kiszállnál. – Egy pillanatra elhallgatott. – Vagy nem. Azt akarom, hogy kiszállj, mert egy hamufoltot csinálok belőled.

Hawkins megkocogtatta a műszerfalt, aztán felsóhajtott.

– Acero, veled már semmi dolgom, jobb lenne ha elengednél minket.

Újabb röhögés volt erre a válasz, majd Acero vidám hangja.

– Na szállj ki, mert esküszöm rád robbantom.

Neyy megvonta a vállát. Erica meg halálra vállt tekintettel figyelte, ahogy Hawkins kicsatolja magát, majd feláll a székből. Alyssa lenyomta a távirányított, mire a jármű oldala felnyílt.

– Ha nem jönnék vissza, akkor… – szólt oda Hawkins, majd meggondolta magát. – Találjatok ki valamit.

– Mit csinálsz? – kérdezte Erica. Hawkins hallotta, ahogy a lány hangja elszorult.

– Mégis mit…

– Időt nyer nekünk – vágott Hawkins szavába Alyssa. 

 A férfi legszívesebben leordította volna a lány fejét, de a szeme sarkából felnézett, majd elmosolyodott. Nem bánthatja sehogy sem a lányt, neki kell innen kivinnie.

 Erica Jade számba vette, hogy ebben az nap milyen jó dolog történt vele.

Semmi.

Egy mellékutcába rohant a társaival. A nyomukban egy falkányi éhes famacska. És a pisztolyaikban pedig egy golyó sem volt.

Felettük pedig egy tomboló légi csata.

Ericáék befordultak egy újabb utcára. A lány látta a szeme sarkából látta, hogy a vadállatok így is követik őket. Sőt mintha kettő hiányzott volna.

Mi a franc?

A lány felsikított, ahogy a két szörnyeteg elé ugrott. A bal oldali felé karmolt. Jade elugrott, de a szörnyeteg karmai így is elérték. Az eredmény hat vörös sáv lett a hasán.

A jobb oldali Neyyre vetette magát. A manot kitért a vadállat harapása elől, majd annak a jobb oldalára ugrott, elkapta a nyakát. Hangos reccsenés hangzott, ahogy a famacska csigolyái megadták magukat.

Jade, nem törődve a hasába nyilalló fájdalommal, balra ugrott a felé rohamozó nagymacska elől. A teremtmény miután földet ért, azonnal a lány után ugrott. Neyy felordított, és oldalról neki támadt a hatalmas bestiának. A manot a vadállat nyakában landolt, átnyalábolta roppant karjaival, majd balra rántotta. Neyy, Jade elé ugrott.

Az utca másik vége felől AT közeledett, a sarkában a többi famacska. Erica azonnal futásnak eredt, ahogy Neyy is. A lány érezte, ahogy a sebéből a hasába nyilall a fájdalom. Nem volt súlyos, szerencsére csak a húsát szántották fel a karmok.

Erica egyre gyorsabban rohant, de a famacskáknak könnyebb volt. Ezek a vadállatok a Moras bolygóról származtak. Az ott élő hatalmas erdőkben vadásztak a zsákmányukra. Jól másztak fára, nagyokat ugrottak, és ha kellett felkapaszkodtak a sziklafalakra is.

Bár Erica Jade ezt erős túlzásnak tartotta, de meglátta, hogy kettő már a sarkában is volt. A két dög úgy kúszott a falon, mintha csak sík földön járnának. A hármas befordult az utcára, a két falon mászó bestia a nyomukban volt. Erica látta, hogy az egyik AT felé kap, de a robot résen volt. Elkapta a bestia mancsát, majd a földre rántotta. A teremtmény azonnal felpattant, de ekkor AT az állat bal oldalára ugrott.

A másik közben Erica és Neyy felé rohant, elrugaszkodott a falról, majd a páros elé ugrott, és felmorrant.

Ekkor érkezett be a falka többi tagja is.

Két tűz közé kerültek, pontosabban fogak és karmok közé.

AT lebukott a famacska csapása elől, leguggolt, és megindított egy ütést. A fenevad álla hátrabicsaklott, majd egy hangos reccsenés, ahogy kitört a nyaka.

Neyy és Erica közben két felé ugrottak, ahogy a bestia rájuk vetette magát, majd tovább rohantak. Az utca egy térbe torkollott. Jade látta, ahogy AT a fémkarmaival felkapaszkodik a falra, óriási fémpók módjára végigrohan, majd egy nagy ugrással elvált tőle, és pont a hátuk mögé érkezett.

Jade érezte, hogy már nem bírja tovább szússzal. Régen még a testnevelésórákon, amikor nem az volt a legnagyobb gondja, hogy hogyan jusson be egy jól körzött helyre, köröket vert rá a gyengébb fiúkra és a többi csajra. A labdajátékokban is mindig ő volt az ász, de azokban a játékokban akik csak üldözték őt, a labdát akarták, és nem őt felfalni.

Hamar kiértek a térre. Pár barakk határolta. A távolból lövések hangjai hallatszottak, és még valami. Berregés. Erica ledermedt, ahogy a szemközti mellékutcára nézett, amely egy másik térre vezetett. Erica látta, hogy a téren egy félrefordult terepjáró volt, amin keselyűként hatalmas, cserebogárra hasonlító, sárga-fekete csíkos bogarak marakodtak.

Erica rosszul lett a látványtól. Ahogy a csáprágóikkal vadul tépkedik a járművet, ahogy őrült sebességgel verdesnek hártyás szárnyaikkal, és össze-vissza repkedtek.

Berregők.

Csupán egy út volt, és az a tér. Ericáék átrohantak rajta, a famacskák pedig utánuk. A berregők, amint észrevették őket, azonnal feléjük kezdtek el repülni, de Neyy felkiáltott.

– FÉLRE!

Egyszerre vetődtek balra. Erica az oldalára esett

Erica lassan feltápászkodott, majd csata felé nézett.

A bogarak csáprágói a nagymacskák fogai és karmai ellen. A tér tele lett széttépett bogarakkal, és elharapott torkú nagymacskákkal.

AT odalépett, majd megvizsgálta a famacska karmolásait.

– Megjegyzés: Még jó, hogy épp időben tért ki a ragadozó támadása elől. Ha a karmai előbb csapnak le, akkor maradandó károsodásokat okozhattak volna a belső szerveiben.

Neyy közben megindult a tér bal oldalán lévő sikátor bejárata felé.

– Majd a Renegáton kifertőtlenítem – mondta.

Erica és AT követte. Hamar kiértek egy nagyobb utcára. Neyy elővette a kommunikátorát, majd megszólalt.

– Hawkins itt vagyunk a megadott koordinátákon – mondta.

Erica egy pillanatra megijedt, hogy a készülékből csak statikus zörej hallatszott. Közben észrevette, hogy már kevés űrhajó van az égen, és elszórtan hallatszott a fegyverek és robbanások hangja.

A csatának úgy látszott, hogy megvolt a végeredménye.

– Hawkins, mérd be a koordinátáinkat – mondta Neyy, mire egy halk hang hallatszott a szerkezetből.

– Itt vagyok tőletek két saroknyira, délre.

Neyy bólintott, majd elindult, de még beleszólt a kommunikátorba.

– Félúton találkozunk.

Ahogy haladtak Jade észrevett az egyik utcában egy lángoló harckocsit, ami döglött bogárként feküdt az oldalán, és pár szitává lőtt testet, amiken a kalózok egyenruhája volt.

Befordultak egy újabb utcára, Jade fülét egy motor zúgása ütötte meg. Az utca végéből egy négy kerekű, vaskos jármű közeledett, a tetején két pár sínágyúval, amik szüntelenül forogtak, fürkészve az utcát.

Erica futni akart, de Neyy elkapta a vállát. A harckocsi megállt előttük, az oldala félrecsúszott, és egy ismerős alak kandikált ki.

– Uhh elég rosszul néztek ki – mondta Hawkins. Erica látta, hogy a férfi haja kicsit csapzott volt, az arca pedig piszkos és nyúzott. Kegyetlen dolgokon mehetett át, de a csapatból ezt szinte mindenkiről el lehetett volna mondani.

Erica látta, hogy a jármű belsejében, az egyik oldalsó konzolnál egy vörös hajú lány üldögélt és figyelte a képernyőt, majd megfordult, és végigmérte őket.

Jade úgy érezte, hogy ez a pillantást a velejéig hatol.

– Hawkins, késtél megint – mondta Neyy.

Erica azonnal benyomakodott a járműbe, és leült az egyik oldalsó székbe, minél távolabb a vöröskétől.

– Alyssa – mutatta be Hawkins. – Erica Jade.

Neyy letette magát a Hawkins melletti székbe, majd odaszólt.

– Van egy kis gond Hawkins. A szenzorok egy hajót érzékelnek – lenyomott pár gombot, aztán Hawkins fele fordult. – Emlékszel a Worrutai csatára?

– Próbálom kiverni a fejemből. – Hawkins előretolta a gázkart, a jármű motorja felbrummogott. A jármű belseje megremegett, ahogy Hawkins nagyobb sebességre kapcsolt.

– Rakéta! – kiáltotta az Alyssa nevű lány. Hawkins balra rántotta a kormányt. Egy robbanás hallatszott, majd a páncélos belseje megrázkódott a lökéshullámtól.

Alyssa vadul kezdte el nyomogatni a gombokat, mire a Futrinka viszonozta a tűzet…

– Ja igen, Prabigatot megölte egy fejvadász, és most ránk vadászik!

 A vadászgépekből, naszádokból álló flottához hamarosan csatlakozott egy régi Speedkiller típusú korvett, és folyamatosan tüzelve megindult az ellenséges hajók felé.

Az Akhast vezető kalózokon látszott, hogy örülnek ennek a fejleménynek. Egy mellékutcában vezették a fejvadászt. Minden fegyverét elszedték tőle, de még mindig tudott szálfa egyenes gerinccel lépkedni az őt vezető kilenc kalóz között. A hátánál hatan haladtak, előtte négyen.

Ha mindened elvész, a büszkeséged tartsd meg hirdette egy egykor élt nagy larn harcos, akit valószínűleg egy ember vagy egy skrudd eltévedt golyója ölt meg, és most a csontjai ott rohadnak a larnok halott anyavilágán.

Az egyik skrudd hátba verte a fejvadászt a fegyvere tompábbik végével.

– Acero kibelez, larn piszok – sziszegte, majd felszisszent újból.

– Olyan csicskákat eszek reggelire mint te – mondta Akhas. A hangjában fagyos közöny csengett, a válasz egy tarkóra mért ütés volt.

Akhas megtántorodott, és a földre esett. Közben futólag megnyomta az alkari egységén lévő kapcsolót, ami vörös fénnyel felvillant.

– Na most van kurvára elegem – fordult a csapatot vezető kwizek a skrudd felé. – Mióta csak elkaptuk a bérgyilkost, csak csesztetted.

A skrudd kivillantotta a fogait, majd rászisszent a másik lényre.

– Még szerencse, hogy a mi fajtánk nem olyan becsicskuló csürhe, mint a tiétek.

A kwizek átlépett Akhas felett. A larn alkarján a lámpa zöldre váltott, jelezve, hogy a Napárnyék robotpilótája aktiválódott. A hajó ezekben a percekben szállhatott fel és indulhatott el teljes sebességgel a város felé.

– A mi fajtánk már párszor felégette a városaitokat, és darabokra tépték a kígyónőiteket! – vágott vissza a nagydarab lény. – És csak bomló hullákat hagytak belőletek.

Akhas elvigyorodott, feltápászkodott. A kalózok egyszerre hallgattak el, és a larn felé néztek. Valahol felugattak a légvédelmi ágyuk, egy robbanás hallatszott, majd egy újabb.

– Na menjél előttünk, bérgyilkos – mondta a skrudd. – Vagy kapsz egy még nagyobbat.

Akhas már tisztán kivette a Napárnyék jellegzetes zúgását, és felsóhajtott. Két perc, ameddig fedezékbe vonul. Persze addig csinál egy kis zavart.

– Belehallgattam a bűzlő hullákról szóló beszélgetésekbe. – Akhas hátralépett. – Az igazat megvallva szerintem jobb szaguk lehet nálatok. – A skrudd vicsorított, A kwizek üvöltve indult meg a fejvadász felé. Akhas hátraugrott, majd megindított egy félkör íves rúgást a lény bal oldala felé. A lény felhorkant a fájdalomtól, és összegörnyedt.

Akhas lebukott a skrudd közelről leadott lövése elől, aztán egy söprő rúgással a földre vitte a teremtményt. A kalózok egyszerre kezdtek el tüzelni, de Akhas már előbb berohant egy mellékutcába.

A falhoz lapult.

Egy árnyék suhant el a házak felett. A karcsú hajó azonnal tűzet nyitott az ott lévő brigantikra. A következő pillanatban ordítások és a sínágyúk lövéseinek vékony hangja hallatszott. Miután a Napárnyék végzett, Akhas felé suhant, hasán félresiklott egy burkolatdarab, és leereszkedett egy kábel. Akhas villámgyorsan elkapta a végét, majd hagyta, hogy a hajó felhúzza.

Pillanatok alatt fent volt. Végigmászott az utastér felé vezető járaton, majd elindult a pilótafülke felé. Ledobta magát az ülésbe, és aktiválta az interfészt. A szenzorokat ráállította, hogy egy Futrinka típusú földi járművet keressenek. A larn balra fordította a hajót, és elsüvített a bázis északi része felé.

Az űrhajók már máshol csatáztak, így tulajdonképpen szabad útja volt a zsákmány felé.

A hajó irányítópultján felcsipogott valamit, jelezve, hogy talált egy rendellenesen viselkedő járművet. Az a helyett, hogy bele vetette volna magát az erőd utcáin vívott csatába, inkább megpróbált tőle eltávolodni.

Megvagy gondolta magában a larn, és nagyobb sebességre kapcsolt.

 Neyy tudta, hogy egy háború közepébe csöppent.

Corsor városa szinte égett az eddig elfojtott indulatoktól. Neyy hallotta a fegyverek ropogását. Látta az utcákban egymást lövő fegyvereseket, a vad üldözésekbe keveredő különféle járműveket, és a titkos föld alatti hangárokból elősikló űrhajókat, amelyek dühös fémsárkányokként vetették magukat csatába, hogy aztán hatalmas tűzgolyókká változva hulljanak a földre.

Neyy közömbös volt a körülötte kialakuló csatára. A dzsungelben is életeket vesztek el, míg mások túléltek. Neyy is egy volt ezek közül az életek közül. Csak magáért, és a falkájáért felelt. És persze ezt a vérontást ki tudta használni, hogy elvegyüljön a káoszban.

Észrevétlenül rohant végig a házak tetején, ugrott át a következőre, ha kellett meglapult, miközben két kalózbanda lemészárolta egymást.

A zivatar már régen elállt. A villámok helyét átvették a lézerek és a rakéták lángjai. Az esőillatú levegőbe megolvadt fém az égő üzemanyag szaga keveredett. Egy ember hamar megszokta volna, de Neyy orrában ott volt. Akár csak Acero bűzét. A férfi bűzlött a rosszindulatól. A manot érezte a férfin a múlt leírhatatlan bűneinek szagát, amiket az nem bánt meg.

Már közel járt.

Egy vadászgép találatot kapott egy nehézkes űrkompból, és pörögve egy nagyobb épületre zuhant. Valahol egy kwizek mély hangon felordított. Neyy kommunikátora felcsipogott. A lény leugrott egy szűk mellékutcába, és elkezdett előre menni, közben felvette a kommunikátort.

– Ki az? – szólalt meg Hawkins hangja statikus zörejektől eltorzítva.

– Neyy – válaszolta. – Ericát és AT-ét elfogták Acero, én épp hogy el tudtam szökni. – Fegyverropogás hallatszott a szomszéd utcából. A manot suttogóra fogta. – Már közel járok hozzájuk.

Érezte Erica Jade illatát, amely olyan volt mint egy virágzó fáé. Neyy befordult egy mellékutcába.

– Él még? – hallotta, hogy Hawkins hangja elcsuklott, a háttérben pedig egy motor zúgása hallatszott.

– Éreztem – mondta Neyy. – Werdékkel kapcsolatba tudtál lépni?

Egy pillanatra a statikus zörej mindent elsöprő áradata elnyomta Trent hangját, de a hang visszaállt a normálisra.

– Nem, zavarják az adást. Ilyen kibaszott interferenciát még nem pipáltam, mi is csak úgy tudunk beszélni, hogy pont a vihar szemébe vagyunk. – Neyy bebújt egy sarok mögé. A következő utca már egy térre vezetett, aminek a végében egy kisebb épület volt. Itt véget ért Acero és Erica Jade nyoma. És valóban.

A tér közepén két szögletes testű terepjáró állt. Körülöttük legalább tizenkettő kalóz álldogált, idegesen a levegőbe dúló csata felé pillantgatva. Az ajtón Acero lépett ki. Neyy gyorsan felmérte az erőviszonyokat. Hat-hat kalóz a terepjáróknál volt. Hirtelen lövések hangja hallatszott a házból.

Neyy visszalépett a mellékutcába, elrugaszkodott a földtől, felugrott, a ház tetején ért földet és négy kézlábra állt. A manotok ősei nagy macskaszerű ragadozók voltak, tőlük örökölték a hihetetlenül erős lábizmaikat.

Neyy végiglopakodott a háztetőn, közben kibiztosította a fegyverét.

– 10 perc és ott vagyunk! – mondta Hawkins. A háttérben fegyverek ropogása szakította meg a szavait. – Lesz az öt is!

Neyy bontotta a kapcsolatot, és rövid szökkenésekkel a ház tetőn termett. Látta, hogy három kalóz már be is rohant az épületbe, miközben a többi brigantik közelebb lépek. Bentről újabb hangok hallatszottak. Acero odaordított.

– Csináljatok már valamit véglények. – Neyy felállt, majd maga elé tartotta a pisztolyát, célra tartott… lőtt.

Egy skrug fejét szinte letépte a tarkójára mért lövés. Neyy újra tüzelt. A célpontja most Acero volt, de a fickó már bebújt az egyik jármű mögé.

– LŐJJÉTEK MÁR LE AZT A SZŐRÖS BASZADÉKOT! - ordította, egyszerre hat fegyver emelkedett Neyy felé, de a manot hátraugrott, és ezzel kikerült a tűzvonalból. Egy szökkenéssel a ház hátánál kötött ki. Előre futott a jobb oldali mellékutcába, látta, hogy az utca végébe befordult egy kwizek, a vállához akarta emelni a fegyverét, de Neyy gyorsabb volt. A lény el sem terült, de a manot újra felmászott a falon.

Neyy lenézett a térre. Három kalóz azonnal elterült a bentről jövő golyóktól, a többi pedig megpróbálta viszonozni őket. A manot hagyta, hogy az ösztönei vezessék.

Véd meg a falkát.

Hat harcosból kettő terült el holtan. Az egyik kalóz előreszaladt, majd eldobott valamit. A kézigránát Neyy lába előtt ért földet. A manot azonnal elugrott a robbanás hatóköréből, majd villámgyorsan átszökkent a bal oldalon lévő házra.

Neyy látta, hogy az épületből AT és Erica rontanak ki. A robot a lány előtt haladva osztotta a lövéseket, miközben a kalózok megpróbáltak fedezékbe menekülni, és onnan leszedni őket. Neyy engedelmeskedett a dzsungelből hozott parancsnoknak. Ölnie kellett.

Előrontott, és leszedte a tűzvonalába kerülő zsiványokat, de az egyik megeresztett egy lövést, ami miatt Neyynek visszakellet ugrania. A manot hirtelen zúgást hallatszott, és egyből tudta, hogy Acero elmenekül az egyik járművel, míg a másik...

Sínágyúk hangja hallatszott, majd Erica felkiáltott.

– Vissza!

A terepjáró aktiválta a sínágyúit. Ahogy elhalkult egy árnyalatnyival. Neyy egyből tudta, hogy a fegyverek Ericáék rejtekhelye felé fordultak, és kezdték el ontani a golyókat. A manot felordított, előrontott a sikátorból, és célba vette a vad páncélos sárkányként tűzet köpő járművet. Szőrös ágyúgolyóként repült a lassan célra forduló ágyú felé. Hangos csattanással a jármű kerek orrán landolt, pont a szélvédő előtt. Neyy látta, hogy bár az üveg golyóálló, de a szélein fehérlő ragasztó alapján nem szakszerű módon ragasztották oda. Neyy ránézett a két elképedt sofőrre, majd felemelte a lábát, és teljes erejéből rátaposott az üveglapra.

Az beesett, Neyy pedig kikapta a tűzért, és eldobta. Közben a sofőr lelökte magáról az üveglapot, és nyúlt volna a fegyveréért, de ez volt a veszte. A manot megragadta a másik vállát, hangos reccsenés hallatszott, és egy ordítás. A manot belelőtt a jármű műszerfalába.

Miután az szikrákat hányva megadta magát, Neyy kirántotta a másik jajveszékelő fickót, aztán egy jobb horoggal elhallgattatta egy időre.

Erica és AT az épület előtt várták őt.

Neyy felnézett az égre. Egy vaskos ágyúnaszád repült el felettük, a nyomában pedig egy karcsú vadászgéppel, ami folyamatosan ontotta magából a lövedékeket. Neyy intett a fejével, majd elindult nyugatra.

– Hawkins? – kérdezte a lány, ahogy követte a manotot.

Neyy a szeme sarkából látta, ahogy a nagyobb hajó lejjebb ereszkedik, egy vakmerő manőverrel megfordul, és két rakétát lőtt ki a vadászgépre, ami balra fordult a lövések elől, és megsorozta újra a nagyobb hajót, és egy éles kanyarba kezdett.

De az ellenfele kilőtt egy harmadik rakétát, ami a gép szárny alatti üzemanyagtartályába csapódott be. A hidrogén pillanatok alatt berobbant, a tűzgolyó éhes ragadozóként falta fel a gépet. Hangos csattanással esett a földre. Neyy és a társai közben már egy mellékutcán rohantak végig.

A távolból ordítások hallatszottak, majd egy robbanás rázta meg a környéket.

– Mi a fene történt itt – kérdezte Neyy, ahogy befordultak egy néptelen mellékutcán. Úgy látszik, hogy a harcok még nem értek el ide.

– Szerintem az a Prabigat nevű fószer feldobta a talpát, legalábbis Acero és az egyik anyaszomorító erről beszélt. Valami bérgyilkos is a képben volt, és… – Erica Jade ránézett Neyyre. – Ugye nem Hawkins az? Ugye nem buherálták meg az agyát. Tudod, hogy ha…

Befordultak egy utcára, ami tele volt üres ketrecekkel. Neyy megállt, és beleszimatolt a levegőbe. Állatok szagát érezte. Pontosabban egy vadászó ragadozó lágy és lappangó bűzét. És többet.

Ismerős volt ez a szag...

A tetőn hirtelen megjelent egy árnyék, majd a bal oldalon is négy. A velük szemben lévő utcán egy újabb sötét alak jött. Négy lábú, hatalmas ragadozók voltak. Egy űrhajó hatalmas dörrenéssel felrobbant a közelben a légelhárító ágyuk tüze nyomán. A hajó egy második nappá változott, megvilágítva a bestiákat. Vörösesbarna bundájú hatalmas nagymacskák voltak.

– Gondban vagyunk – mondta Neyy, ahogy a hátuknál morgás hallatszott.

 Erica Jade belenézett a két tenyere között dajkált csészébe, majd elmosolyodott. A lány tükörképe pedig barátságosan visszamosolygott rá. Erica belekortyolt, és élvezte a tea melegségét, majd kinézett a kávézó ablakán. Glisele City karcsú tornyait látta, mögöttük pedig hegyek kéklettek, amiknek a tetejét hósapka koronázta. Az utcán szappantartókra emlékeztető légpárnáson mentek el. A járdán pedig meleg ruhába öltözött különböző fajú járó kellők. Minden olyan újnak tűnt, olyan békésnek, olyan…civilizáltnak.

A hely barna, fahatású falaival, vörös foteljeivel olyan volt mint a XX-dik századi földi kávézók

Erica lerakta a kék csészét, majd rárakta a sötétbarna fából készült asztallapra a kezeit. Ekkor hallatszott, hogy valaki bejött a kávézóba. A lány elmosolyodott.

Ez Kane lesz. Az a férfi, aki megmutatta neki, hogy bizony a gyászon túl is van élet, és hogy van kaland. Egy másik világot kincsekkel.

Erica Jade bárhova követni tudta a férfit.

A lány mosolyogva nézett fel, de azon nyomban lehervadt az arcáról… A bátyja állt előtte. A srác nem volt túl magas, de túl alacsony sem. Az arca hosszúkás volt, a szemei pedig enyhén ferdék, az orra egyenes. Barna haját hátrafésülve hordta. A fiú egy konzervatív fekete öltönyt viselt, felette pedig egy műszálas kabátot.

– Joshua te meg mit keresel itt?

A bátyjának a munkába kellett volna az Exoduson lévő Domíniumi kirendeltségen, míg ő Kane-el randizik.

– Hogy elmondjam neked, hogy nagy hülye vagy. Szerencsére időben érkeztem. – A fiú leült Ericával szemben a boxba. A vörös hajú 16 éves forma pincérnő azonnal hozott neki egy csésze gőzölgő kávét. Josh belekortyolt, majd a lányra pillantott. – Mindjárt belép Kane az ajtón. A kezedbe nyom egy a Külső Rendszerek felé szóló jegyet. Azt mondja, hogy azt hozol amit akarsz. A költőpénzed csak add neki. – Joshua közelebb hajolt, és belenézett a lány szemébe. – Egy Sigma nevű Külűri állomásra érkezel, ahol az udvarlódal két napot töltötök, majd ő lelép az összes pénzel. – A fiú hátradőlt a székében, de a szemét továbbra sem vette le a lányról. – Ez a forgatókönyv. Szerintem most ha élnék így próbálnálak meg lebeszélni, mint báty.

Erica elsápadt és megmerevedett. Josh gúnyosan elmosolyodott.

– Hogy mi? – kérdezte.

– A hamvaim Glisele City temetőjének 16-os urnatárolójának, huszonhármas rekeszében vannak. Tudod melyik az, sokáig kimentél oda sírni. – Jade eltátotta a száját, úgy érezte, hogy a könnye kicsordul. Süvítő hang hallatszott. Erica kinézett az utcára. Látott egy olajzöld színű, áramvonalas légpárnást, ami ráérősen, utazósebességgel suhant végig az utcán. Erica be akarta csukni a szemét de nem tudta. Hirtelen egy erőteljes, a másik légpárnásnál háromszor nagyobb terepjáró tűnt fel, amely megmásíthatatlanul robogott a másik jármű felé. – Jade, hidd el, hogy ha akkor jobban kérlelsz, hogy maradjak veled otthon megkeresni Moxiet, akkor talán nem megyek el.

A terepjáró nekiment teljes erejéből a kisebb járműnek. A becsapódás ereje megpörgette Josh légpárnását, ami teljes erejéből neki csapódott egy ház falának, aminek az oldala felgyűrődött. A következő pillanatban lánggolyóvá változott. Dörgés hallatszott…

Erica Jade szeme felpattant. A hatalmas villám egy pillanatra nappali fénybe vonta a szobát, ahol a lány volt. A szoba mérete csupán arra volt megfelelő, hogy a lány ne érezze magát egy konzervdobozban. Jade egy priccsen feküdt, vele szemben pedig egy asztalkát raktak. Rajta egy fémtányér, tele valami undorító, sápadt kásával amin zöld foltok voltak.

Erica Jade hozzá sem nyúlt. Kintről eső kopogása hallatszott. A lány felült az ágyán, majd felsóhajtott. Hasogatott a feje.

Nem kellett volna fickándoznod hülye picsa.

Erica megnyomogatott a fájó pontot a hátán. Ide csapódott be az XRM sokkoló lövedék. Erica Jade megpróbált megszökni, belekönyökölt az egyik kalóz gyomrába, majd miközben az ott görnyedt, a lány elrohant. Persze arra nem számított, hogy hiába jó futó, de van nála gyorsabb is. Szúró fájdalmat érzett, amikor a hátába csapódott a sokkoló, majd megrázkódott, mikor átjárta a testét átjárta az áram.

Jade felsóhajtott, majd elmorzsolt egy könnycseppet. Remélte, hogy Neyy még él, akár csak Hawkins és most azon dolgoznak, hogy megmentsék őt, meg AT-ét.

De az is lehet, hogy…

Nem halhatnak meg...

Erica Jade hirtelen a közeledő sikló szánok süvítését hallotta, amik elhaladtak a cellája ablaka alatt. A következő pillanatban lépések zaját, majd azt hallotta, ahogy az épület ajtaja suhogva kinyílik.

– Acero, Prabigat meghalt – mondta egy hihetetlen mély hang. Erica nem tudta megállapítani a faját, de már tudta, hogy nem emberi lény.

– I a la ita! – hallatszott a férfi reszelős hangja. Közben újabb léptek hallatszottak, ahogy valószínűleg többen is beléptek az előtérbe.

– Igen, és már tudjuk, hogy te öleted meg. Veled jött be Hawkins Corsorsba.– Zúgás jött. Aktiváltak egy sínfegyvert. – Jobb ha velünk jössz.

– Én megölni Thadeust? Megmentette az életem! – kiáltott fel a férfi. Felháborodott. – Neki köszönhettek mindent! Olyan mint ha az apám lett volna! Legszívesebben úgy… – Az előtérből hirtelen lövések, ordítások, eldőlő testek hangja hallatszott. Erica beugrott az ágy mellé, majd befogta a fülét. Miután a hangorkán elhallgatott, Acero hangja szólalt meg.

– Na, itt szerintem végeztünk. – Acero egy pillanatra elhallgatott. – Sok dolgunk van még. Te meg intézd el a ribancot. Nem akarok vele problémát.

Erre egy állatias horkantás volt a válasz. Majd nehéz léptek, ahogy az óriási lény közeledett Erica ajtaja felé. Jade végignézett a szobán, valami fegyver után kutatva. Majd felpattant, és odaugrott az asztalhoz, és megpróbálta felkapni, de nem ment. Az asztal úgy állt ott mint a cövek. A lánynak nem kellett lenéznie, tudta, hogy az asztal lábát a padlóhoz csavarozták.

Éles hang hallatszott. Közben a távolból puskaropogás és aktiválódó járművek zúgása jött . Az ajtó lassan félrecsúszott, egy óriási fekete alak állt mögötte…

Bármennyire meglepő a gépek is alszanak.

Sőt vannak gépek, amelyek álmodnak. Nagyon kevesen, de léteznek ilyenek. AT is közéjük tartozott. Bár az ő álmai sokkal rendezettebbek voltak mint egy emberé. Nem volt benne semmiféle rejtett szimbolika. Egy robot álmaiban nyilvánvaló összefüggések voltak.

AT mióta megtörtént az az eset nem tudta magát teljesen kikapcsolni. Titokzatos módon tovább futottak bizonyos programok. Ezek semmilyen hibát nem okoztak a robot rendszereibe, csupán csak képeket sugároztak. Töredezett memóriatöredékeket, amiket ez a titokzatos alprogram helyreállított.

AT álmaiban gyakran látta azokat a csatákat, amiket régen kitörölt már a memóriájából. Látta az ütközetek idegen bolygók felszínén, óceánjai alatt. De harcoltak asztreoidákon vagy az űr barátságtalan vákuumában. Amikor ezekre az ütközetekre emlékezett, arra gondolt, hogy talán egy másik harci robot emlékeibe tekint bele. De tudta, hogy ez lehetetlen. Az a gép aki akkor embereket és más élőlények életét elvette az bizony ő volt.

De volt egy sokkal zavarosabb álma. Ebben az álmában egy városban volt. Hatalmas felhőkarcolók nyúltak az égbe. Az utcákon pedig lángoló roncsok, és a robotok lövedékei által széttépett emberi holttestek hevertek.

A robot körül pedig háború dúlt. AT akkor nem a saját testében volt, hanem egy sokkal nagyobb, otrombább és egy primitívebb testben. Hozzá hasonló társai vették fel a harcot az ellenük kivonuló rakéta vetős katonákkal. A kezükbe épített sínágyuk szinte tűzet köptek, ahogy apró darabokra tépték a velük harcoló katonákat.

AT érezte a primitív programok által küldött parancsokat, hogy pusztítson. Az álombeli teste engedelmeskedett is neki. Rakétákat lőtt ki, lángszórói sárkánytüzeket eregettek, amik ropogósra sütötték a rohamozó katonákat.

Végig trappolt a város rommá lőtt épületei között, befordult egy sarkon, de ekkor egy ismerős férfival került szembe. A fickó fekete ódivatú öltönyt és nadrágot viselt. Hosszú arcát, karvalyorr díszítette. Kék szemeiben felsőbbrendű bölcsesség csillogott.

AT ráfogta a bal ágyúját a férfira, majd kibiztosította.

– Hogy tetszik a hely AT? – kérdezte az, majd körülnézett a lángoló romokon.

– Azonosítsa magát – mondta a robot. A hang nem a sajátja volt, olyan volt mintha egy fémdoboz mélyéről szólt volna.

A férfi felnézett az égre, aztán AT-ra.

– A nevem nem fontos. Nézz csak körül. – A férfi körbemutatott. AT csak hozzá hasonló hatalmas robotokat látott, és az ellenük harcoló, fedezéktől fedezéktől húzodó embereket. – Ez volt az első előtti alkalom. Egy zsákutca. Jericho City ostrománál történt.

– Nem értem mit akarsz mondani – válaszolta AT. Messziről egy leomló épület robaja hallatszott. Emberi ordítások és a lövések dörejei.

– Nem csak a biológiai lények előjoga az álmodás. – A férfi előlépett, és AT felé nyújtotta a fejét. – Ahogy az evolúció sem. Első előtti lépést már megtették, de az elsőt már nem tudták. Azt te tetted meg. Ellenszegültél a programozásodnak, megváltoztattad magad. Két logikai tömböt összekapcsoltál, ezzel átírtál dolgokat. – AT maga elé meredt. Nem emlékezett arra, amiket a férfi mondott. – Ez egyszer már megtörtént AT. Más vagy mint a többi robot, vannak érzéseid. Van az a lány, aki olyan jól kommunikált veled. Emlékszel? Most ő nagy veszélyben van.

AT a férfi felé emelte a bal karján lévő ember méretű sínágyút.

– Te csak egy működési zavar vagy. – AT előrelépett.

A férfi elmosolyodott, majd megvonta a vállát.

– Ennél rosszabbat is mondtak már rám. A lány veszélybe van, csak úgy menthetted meg, hogy ha kiiktatod magadból a három alaptörvényt.

AT balra nézett.

– Akkor újra fegyver leszek.

– A fegyverek nem tudnak belenyúlni a saját programozásukba. AT te most egy bonyolult logikai kör foglya vagy. – A férfi kinyújtotta a kezét. – Lehet nem emlékszel a módjára, hogy kell. De segítek.

AT emlékezett a lányra, milyen kedves volt vele. Mint ha csak nem is egy robot lett volna, ha nem egy élőlény.

– Meg is adtad a választ. – A robot ránézett az egyik roppant karjára. AT a következő pillanatban semmivé olvadt.

Processzorok energiaellátása: Visszaállítva.

Küldték az érzékelők a jeleket AT agyába.

Stukturális sérülések: Negatív.

A robothoz eljutottak a hangok. Kintről lövések hallatszottak.

Akusztikus érzékelők: Pozítiv.

Majd AT előtt valami sztatikus massza jelent meg, ami lassan alakot öltött. AT egy szűz szobában volt, aminek a bal falánál egy polc volt, míg a robottal szemközt lévő sarokban pár parfis.

Vizuális érzékelők: Pozitív.

A harci robot megnézte a bal kezét, ki és behajlítgatta az ujjait, majd a jobbat is. Aztán tett pár lépést. A jobb talpa neki ütődött a fémből készült padlónak egy csattanás kiséretében. AT ekkor lépések zajait hallotta közeledni a raktár felé. Megállapította, hogy nagy valószínűséggel humanoid lény, könnyű csontozatú. A hang tónusából ítélve fémtalpú lábbelit viselt.

AT logikai processzora kikövetkeztette, hogy az őr valószínűleg meghallotta a csattanást. És azonnali támadást javasolt.

Más körülmények között a „rejtőzz el” javaslat jött volna.

De a szabályok megváltoztak.

A robotnak tilos kárt okoznia bármilyen élőlényben, kivéve, hogy ha az ellenkezik a negyedik törvénnyel.

AT behajlította a bal térdét, lerakta mind a két kezét a földre. A harci robot acélburkolatában szénszálakat építettek, amelyek keményé tették. A lábában lévő szintetikus izmok elég erőt tudtak kifejteni, hogy AT-ét egy puskagolyó sebességével lőjjék ki. Az ajtót kinyitni túl lassú volt.

AT elrugaszkodott, a levegőben kinyújtotta a karjait. AT becsapódott a fémfelületbe. A vékony fém behajolt a robot kemény fémtestétől, a következő pillanatban megadta magát.

AT átszakította, majd guggoló testtartásban földet ért. Egy folyosón volt, aminek a végén egy ugyanolyan ajtó volt. Előtte pedig egy fekete ruhás, kopasz férfi, akinek a kezében egy kis kaliberű fegyver volt. Az arcán egy olyan kifejezés, amit AT pszichikai adatbázisa a félelemmel társított.

AT felállt, és elindult a fickó felé.

– Kijelentés: Nem akarok kárt okozni magában. – A hangja lágy volt, és mély.

A férfi felemelte a pisztolyát, majd leadott pár lövést, de a kis kaliberű töltények csupán apró horpadásokat hagytak a robot páncélján.

AT veszélytelenek ítélte a sérüléseket. Az akusztikus érzékelői közben egy női sikolyt regisztráltak az ajtó mögül. A fickó hátralépett, majd felemelte a pisztolyt.

A robot hála emberfeletti reflexeinek lebukott a lövés elől. Majd a férfi elé szökkent, felkapta a bal karjánál fogva, és teljes erőből az ajtónak vágta. AT megindult a folyosó vége felé. Közben megvizsgálta a férfit a szenzorjaival…

A szívverése és a tüdeje rendben volt, csupán néhány bordája tört el. 99%-os a gyógyulási ráta. AT felkapta a férfi pisztolyát, majd megvizsgálta. A fegyver oldalán lévő folyadékkristályos képernyő szerint még volt benne 7 golyó.

Odalépett az ajtóhoz, és kinyitotta.

Egy tágas előtérbe jutott. Vele szemben, és a szoba két oldalán egy-egy ajtó A falon golyó ütötte nyomok feketéletek, a padlón pedig fekete páncélos hullák hevertek. Kintről pedig hangok hallatszottak.

AT érzékelte a látókörébe ugró idegent. Azonnal azonosította: ő volt az aki Trent Hawkinstól elszedte a fegyvert. A bal mancsában egy pisztoly volt.

A lény hangosan felröffent, majd lőtt. AT balra lendült, és tüzelt. A kezében lévő pisztoly feldörrent, a becsapódó golyó pedig a lény hasába egy lila krátert vágott. AT belépett a nyitott ajtón, és felmérte a szobát. Az egyetlen kicsi ablak alatt egy ismerős alak kuporgott.

– AT – szólalt meg a lány, ahogy a robot odalépett. A lány szemeiből valami színtelen folyékony anyag folyt ki. AT közelebb lépett, majd kinyújtotta a jobb kezét a lány felé. – Te öltél – mondta a lány elhaló hangon.

– Kijelentés: A robotnak tilos kárt okoznia bármilyen élőlénynek kivéve, hogy ha az ellentmond a negyedik törvénynek.

– Negyedik törvény? – kérdezte a lány. AT léptek zaját hallotta, megfordult, és a lány elé lépett. Három kalóz jött be. A robot maga elé emelte a fegyverét és lőtt.

 Robbanás hallatszott, ami megrengette a csarnokot. Hawkinsék egyszerre kapták fel a fejüket.

– Na ez mi volt? – kérdezte Hawkins.

– Behatoltak – morogta Prabigat.

– A Domínium – mordult fel Chastar. Hawkins hallotta, ahogy a larn pisztolyának az energiaforrása életre kell. A fickó szembefordult a kalózzal. – Mégis ide csalta őket.

Hawkins a lány elé állt, majd csak ennyit mondott.

– Kiugrottam – mondta Trent.

Újra érezte a kutakodó kezet az elméjébe.

– Igazat mondd – mondta a lány. Hawkins úgy érezte, hogy a lábai megrogynak erre a hangra.

– A mennydörgő szupernóvára húzunk el innen – mondta Prabigat, majd elindult a csarnok kijárata felé. Ahogy beléptek a csarnokból kivezető folyosóra, velük szembe három kalóz rohant. Egy kwizek, egy tirexiai és egy nagy darab katonásan rövidre nyírt hajú férfi.

– Mennyien vannak? – kérdezte Prabigat.

– Uram nem tudjuk, a fehér részen hatoltak be.

– Az istenért nem szereltetem oda kamerákat! – csattant fel Prabigat. Elindultak, a három kalóz a hátuk mögé lépett. Ahogy haladtak Hawkins észrevette, hogy a folyosóba balról egy másik csatlakozik. – Ez a bázis még a Domíniumé volt, még a háború idején. A többi részt én építettem hozzá, költségtakarékosabb volt…

Ahogy elsiettek a mellékfolyosó bejárata mellett, hirtelen egy lövés hallatszott. A kwizek feje egyszerűen megszűnt létezni. A z emberi és a tirexiai szembefordultak a támadóval, de előbb ketté váltak. Az ember nem tudott egy lövést se leadni, mikor a gégéje egyszerűen szétrobbant. Az ember felordított, majd visszaugrott a főfolyosóra, de közben hátrakiáltott.

– Menjenek!

Prabigat futásnak eredt. Hawkins úgy döntött, hogy is felhúzza a nyúlcipőt, szerencsére a lány is jó ötletnek tartotta. Chastar zárta a sort.

Akhas pillanatok alatt végigrohant a folyosón, majd kiért a másikra, ahol egy emberi férfi állt vele szemben, egy ráfogott lőfegyverrel a kezében. A sarka mögött meg mintha rohanó alakokat látott volna. A larn nem sokáig szórakozhatott. Beugrott a folyosó sarka mögé, majd lőtt.

A fickó félreugrott, pont Akhas másik sorozatának az útjába. A golyók szinte letépték a fejét.

A hulla el se terült, de Akhas már tovább rohant. Az üldözöttjei befordult a következő folyosóra. A larn követte őket.

Hawkins hallotta, ahogy Chaster leadott egy lövést a pisztolyából. Megfordult, és meglátta az ellenséget. Egy fekete páncélt és az egész fejét befedő sisakot viselő alakot aki épp fedezékbe ugrott. Prabigat előrelépett, szintén előkapta az ő pisztolyát, majd tüzelt.

– Kaphatnék egy fegyvert? – kérdezte Hawkins. De Prabigat hátranézett, majd ennyit mondott.

– Nem kap fegyvert. A fenébe is vigye a lányt. – Hawkinsnak nem kellett kétszer mondani, elkapta a lányt a karjánál fogva majd maga után vonszolta. – Az egyik hangárban lesz egy jármű! Csak két folyosónyira van innen.

– Mi a neved? – kérdezte.

A vöröske ekkora már kirántotta Hawkins markából a bal karját, és a férfi után eredt.

– Alyssa – kiáltotta.

Hawkins befordult az újabb folyosón.

Akhas kinézett a fedezéke mögül. A kalózok vezére egy köpcös öreg férfi és egy larn a folyósó két oldalán várták, fegyverrel a kezükben. A fejvadász tudta, hogy ha előugrik, akkor a két kalóz tűzvonalába kerül. Itt nem csinálhatja azt mint azzal a két ostobával az előbb. De erre is volt egy terve.

Kihajolt a sarok mögül, majd lőtt, és amint a larn tüzelni kezdett, ő visszaugrott, majd rohanni kezdett a mellékfolyosó felé.

– Elég gyorsan az inába szállt a bátorsága – hallotta az idősebb férfi hangját. – Gyáva, de sok gyávával találkoztam az évek során.

Akhas beugrott a sarok mögé, majd lekuporodott.

– Szerintem a lány miatt jött – morogta a másik. A larn volt az. Akhas a falhoz lapult, majd várt. A fegyverének a csövét a mellkasához szorította. – A francért nem adtuk oda neki!

– Mert a lányt meg kell védeni!

– Az univerzum nem így működik!

Ekkor elhallgattak, de Akhas tudta, hogy megálltak. A larn az ellenfél fejével gondolkodott, valószínűleg számításba vette, hogy Akhas kelepcét állít.

A fejvadásznak a legjobb fegyvere mindig is a meglepetés volt. Először az ősz hajú férfi lépett be, a fegyverét maga előtt tartva, majd utána a larn.

Akhas felugrott, becélozta a férfi hasát, és lőtt. A golyó akadálytalanul hatolt át a vékony hájrétegen, valószínűleg szétroncsolta a belső szerveket, és talán megállt a gerincben. A férfi feljajdult, míg a larn hátat fordított, és elrohant. Akhas utána eredt. Ha egy másik ritka faj két egyede találkozott volna akkor valószínűleg megörültek egymásnak. De a larn nem volt ilyen faj. Ők képesek voltak megküzdeni a saját fajtársaikkal, és ha kellett becsületből végezni velük.

Akhas elsétált a haldokló férfi mellett, majd a larn után kiáltott.

– Hé! Adjastar lisharn moshor /Ne fussál, megtalállak/.

A másik lény megfordult, de előtte mintha leadott volna egy üzenetet a kommunikátoráról. Nem számít, úgyis halott lesz perceken belül. Akhas levette a sisakját, ezzel felfedve arcvonásait.

– Cashtar a nevem – morogta, majd előkapta a kését, és magasra tartotta. Akhas ránézett a késre, más körülmények között szívesen eljátszadozott volna a másik larnal, de ezek nem azok voltak. Felemelte a Szellemcsinálót, és lőtt. A lövedék a nyakán érte a másik idegent, félig letépve annak fejét. De ekkora a lány és az ismeretlen férfi eltűntek.

A larn megfordult, és odalépett a sebesült fickóhoz, akinek jobb esetben is csak percei lehettek hátra.

Akhas leguggolt mellé, és szemügyre vette a sérülést. A kalóz hasa helyén egy óriási, vérrel teli kráter volt.

– Elég szar így meghalni – mondta. A hangja akadozott, és halk volt. – De nem fáj, csak tudom, hogy lassan elfolyik az élet.

Akhas megcsóválta a fejét, majd a fickó arcába nézett.

– A lövedék ripityára törte a gerinced, és közben elkaszált pár belső szervet…

A fickó erre reszelősen felnevetett.

– A lány miatt van. A lány miatt…nem láthatom többet Liliannt és a lányomat. – Akhas közelebb hajolt hozzá. Látszott, hogy már nem sokáig húzza. – Bár mindig is tudtam, hogy ez lesz a vége.

– Akkor mondd meg! – Akhas belenézett a férfi ködösödő szemébe. – Elkapom és megölöm a te emlékedre.

A férfi ránézett, majd elvigyorodott.

– Thadeus Prabigat vagyok, tudod lehet, hogy egy mocskos kalóz voltam, de akkor sem csinálok segget a számból. – Akhas úgy érezte, hogy bezúza a fickó arcát. – Az a lány még csak egy gyerek!

– Az a lány nem emberi lény – förmedt rá Akhas. – Ha nem árulod el, hogy merre ment, akkor megkeresem a feleséged és a lányod, és megölöm.

A férfi a távolba nézett. A larn tudta, hogy valószínűleg most nagy viaskodás folyik a férfi lelkében.

– Két folyosónyira van innen egy hangár. – A férfi félrenézett, majd felköhögött. – Ki… bérelt fel?

Akhas felállt, majd arra nézett amerre a célpontja eltűnt. Elkel jutnia a hangárba.

– Úgy sem hinnéd el – a kezébe vette a pisztolyt, majd elindult, de még hátrafordult. – Akarod, hogy könnyítsek a szen…

Hallotta ahogy a férfi pisztoly zúgva életre kell.

– Nem fogok így meghal…

Akhas gyorsabb volt. Felemelte a pisztolyát és meghúzta a ravaszt. A golyó áthatolt a kalóz bordáin, és szétrepesztette a szívét.

– Valóban nem érdemled – morogta.

Thadeus Prabigat az alvilágban becsületes harcos hírében állt, erre Akhasnak kellett megölnie. Elég sajnálatos veszteség volt, amiért csak is a sheldek voltak a felelősek. Akhas csupán egy fegyver volt, a megbízó karjának meghosszabbítása. Épp úgy nem volt felelős a tetteiért, mint az a pisztoly amivel elkövettek egy gyilkosságot.

Akhas nem sokáig gondolkodott, tovább ment a nevezet irányba, maga előtt tartva a pisztolyát.

Hawkins és Alyssa odaértek az ajtóhoz. A lány megfordult, majd beleszagolt a levegőbe, és csak ennyit mondott.

– Itt van. – Gyönyörű arca kifejezéstelen volt. Nem volt rajta semmi érzelem.

– Ki?

Alyssa előrelépett pár métert, és csak ennyit mondott.

– Láttam már az arcát. Tudom, hogy meg kell ölni.

Hawkins legszívesebben megpofozta volna a lányt, de valami lehűtötte. Nem bánthatta, neki kellett megvédenie.

Megvédenie. Ez volt a kulcsszó a helyzetre, és Hawkins csak egy valahogy tudta eredményesen megvédeni a lányt.

Előrelépett, majd megragadta a lány karját, aki ránézett.

– Miért csinálod ezt?

– Na jó van nem tudom, hogy mit tettél velem, de még a gondolatára is szembe akarom magam köpni, hogy felpofozzalak. Megakarlak védeni, és erre egy jó módszer van, jó távol viszlek téged innen. Mondjuk egy másik galaxisba...

Ekkor feltűnt a fekete ruhás alak a folyosón. A lány elindult volna felé, de Hawkins rácsapott az ajtó nyitó gombra, majd mire az félresiklott magával rántotta a lányt, majd rácsapott a nyitógombra, aztán beírt egy helytelen kódot, ami pillanatok alatt letiltotta az ajtót. Már csak az ajtóba becsapódó lövések hangjai hallatszottak.

A hangár kisebb volt a többinél. Csupán pár siklószán volt – legjobban egy XXI-dik századi motorosszánra hasonlítottak, csak ezeknek nem voltak talpaik –, és egy…

Hawkins felfüttyentett. A látvány egyszerűen felvillanyozta…

A hangár közepén egy négykerekű, ormótlan, de masszív jármű állt, aminek a tetején egy páros sínágyú meredezett a mennyezet felé, az orrába pedig még két sínágyút, és egy rakétavetőt szereltek.

– Megfelelő – szólalt meg Alyssa. – Egy SSAU-45-ös...

A lány elindult a jármű felé, felvett az egyik esztergapadról egy távirányítót, és megnyomott rajta egy gombot. Az SSLU-45-ös oldala felnyílt, felfedve a bent lévő műszereket.

A járműben négy embernek volt hely. A két elülső szék a pilótáé és a navigátoré volt. Az itt lévő képernyők 360 fokos szögben mutattak képet a jármű környezetéről könnyebb irányítást téve lehetővé. A lokátorjai és szenzorjai segítségével pedig állítólag a legapróbb patkány neszezését is meghallhatta. A jobb oldali kezelőpultnál még két szék volt, itt is képernyők garmadája, itt lehetett célozni és lőni az ágyukkal.

Az SSLU–45-öst a tengerészgyalogságnál csak Futrinkának hívták, és kiváló volt berombolni vele a frontvonal mögé.

Hawkins gyorsan beszállt a gépbe, majd lehuppant az elülső vezetői ülésbe, közben Alyssa kötelességtudóan elfoglalta egyik bal oldali széket.

Hawkins lenyomta a kezelőpulton lévő egyik gombot mire az ajtó lezárult.

– Ohh bébi – mondta Hawkins, majd végigsimított a szék karfáján, és elvigyorodott. Aztán aktiválta a rendszereket.

– Vezettél már ilyet? – kérdezte a lány.

– Több mint öt bevetésen nyomultam már vele. – Trent rárakta a botkormányra a kezét, és lenyomott egy gombot. A szeme sarkából látta, hogy a lány előtti műszerek is életre kelnek. Úgy látszik, hogy a lány is érti a módját.

A hangár ajtaja középen kettényílt felfedve a mögötte lévő felfele lejtő járatot. A hátsó kamerák képén látta, hogy a fekete ruhás fickó épp ekkor lép be.

Persze Alyssa méltó képen fogadta.

Akhas nagy nehezen átégette az ajtót a lángvágójával, majd berúgta. A leeső fénydarab egy hangos pendüléssel csapódott a földnek. A larn belépett, és látta, hogy egy kerekeken gördülő harci jármű épp kihúz a hangárból, de a tetején lévő sínágyuk mint egy kétfejű szörny fejei még felé fordulnak, és golyókat kezdenek okádni felé.

Akhas azonnal visszaugrott a folyosóra, majd az ajtó mellé ugrott. A fejvadász alig eszmélt, amikor kilenc kalózzal nézett farkasszemet, pontosabban a feltartott gépfegyveriekkel.

– Na Acero örülni fog. Lesz majd kit kibelezni a holnapi bulin – mondta a vezetőjük egy kwizek. Mire a többiek éktelenül felröhögtek. – Na menjünk mielőtt ide ér a ramazuri!

Majd hátba taszította Akhast, aki kelletlenül elindult. Megtehette volna, hogy eldob egy gránátot, de ekkor ezek az amatőrök pillanatok alatt szitává lyukatják.

Ez a helyzet. Akhas nem találta a megfelelő földi káromkodást, pedig ez a faj, igencsak tág lexikonnal rendelkezik trágárságok terén. Baszottul megalázó.

 A shiwaraptor felemelte hosszú, krokodilszerű fejét, majd felszisszent, ahogy az első esőcseppek kopogni kezdtek a fák levelein.

Akhas belerúgott a kétlábú hüllő oldalába, mire az újra futásnak eredt. A shiwaraptor legjobban egy földi ragadozó dinoszauruszra emlékeztettet. Testét zöld-sárga pikkelyek borították. A teremtmény nyávogásszerű hangot adott ki, majd futni kezdett, ha kellett akkor kidőlt fatörzseket ugrott át, vagy fákat került ki.

Ezeket az állatokat a shiwaiak házőrzőnek vagy hátasállatnak használták. Akhas jól tudta, hogy ennél ideálisabb hátast nem is választhatott volna. Gyors volt, jól manőverezhető és ha kellett egy vérszomjas vadállat.

A larn gyorsan felvágott a hegyoldalon, majd a felénél megállt. Leszállt hátasáról, belenyúlt az övzsebébe, aztán elővett egy szárított húsrudat, és a ragadozó felé nyújtotta. A bestia hosszú nyaka előrerándult, veszélyes fogakkal teli pofája azonnal bekebelezte a finom falatot. Majd odalépett a teremtmény nyakára szíjazott táskához, és elővette belőle a gépfegyvert, majd a pántnál fogva a hátára erősítette, aztán felvette a sisakot, amely csak a szemét hagyta szabadon.

Akhas hátat fordított a lénynek, aztán elindult keletnek. Átvágott egy cserjékből és fiatal fákból álló bozóton, és kikukkantott az ágak közül. Ott magasodott előtte Corsor fala.

– A fegyver ott van a hatszög közepén – suttogta.

A levegőben berregés hallatszott, az egyik fiatal fa törzsén pedig egy berregő mászott lefele. Az embernyi bogár ügyet sem vetett a larnra.

Ahogy a larnt sem érdekelte a berregő.

Látta, hogy Corsor fala túl magas, hogy felugrasson rá, és az ágyúk 360 fokos szögben forgathatóak, így bármit észrevesznek.

De Akhasnak szerencsére volt egy terve.

Saud szerzett neki egy térképet az erőd alatt húzódó alagút rendszerről. A larn elővette a zsebéből a papírlapot, és megnézte a rajta lévő szövevényes térképet. Akhas látta, hogy tőle balra nyílott egy alig használt járat, amely egészen Corsor szívébe vezetett. Elindult arra, tett négy lépést, majd leguggolt és megkopogtatta a földet. Ahogy számított rá, fémesen kongó hang jött válaszul.

A larn takarította az eső miatt nedvessé vállt avart a kör alakú fémlemezről. A fejvadász elővett a töltényövéből egy lángvágót, és nekiesett az acéllemeznek. A vörösen izzó láng úgy hatolt át a fémen, mint forró kés a vajon. Pillanatok alatt egy kör alakú nyílást vágott. A levágott darab lezuhant az alant lévő aknában, majd egy pendülés kíséretében földet ért. Akhas levilágított egy zseblámpával. Egy négyszög alakú, lefele vezető aknát látott. Akhas ahogy tovább vizsgálta az aknát, látta, hogy a vele szemközt egy ezüstösen csillogó létra volt. Akhas felállt, és a zseblámpáját az övére tűzte. Majd elkezdett lefele mászni a létrán.

Ideje pontot tenni az ügy végére. Gondolta magában, ahogy leért az akna aljára, majd elindult a vízszintes járatban.

Hawkins továbbra is a puska csövébe nézett, majd nyelt egyet. Tudta, hogy ha Prabigat valami okból elsütné a puskát, akkor ő elbúcsúzhat az agyától.

– Igen Morrow küldött, hogy visszaszerezem a fegyvert.

A férfi lassan hátralépett, közben le sem eresztette a puska csövét Hawkinsról.

– Acero lenyomoztatott téged. Tudom, hogy régen a Domíniumi Tengerészgyalogság, 3 hadtestjénél szolgáltál, azon is belül a huszonötös felderítő csapatnál, a Bulldogokná. A parancsnokod Lee Gunner ezredes volt, ha jól tudom. – A fickó elhallgatott egy pillanatra, majd elvigyorodott megint, amikor meglátta, hogy Hawkins arcán megrándult egy izom. – Szóval te vagy az a Hawkins. Gondolom a felderítőknél tanultál pár trükköt. Tudsz egy ütéssel embert ölni, meg ilyenek. Csak mondom, hogy ha engem kinyírsz, lesz még kilencszáz másik akiket el kell intézned.

– Igen, én vagyok az a Hawkins. Leszereltem a seregből, igen. Felderítő voltam, végig csináltam pár szar dolgot. – Hawkins itt megállt, kifújta a levegőt. – De nem vagyok a Domínium kutyája. Érti? – Minden szót alaposan megnyomott. – Szerintem ha hazudnék, nem ragaszkodnék annyira az igazamhoz.

Hawkins ránézett Prabigat mutatóujjára, ami lassan a fegyver ravaszára fonódott. A szerencsevadász már szinte várta, hogy a fegyver eldörrenjen. Prabigat hirtelen az íróasztal felé nézett, majd vissza Hawkinsra.

– Nem hazudsz? – kérdezte a férfi, a fegyvere csövét egy kicsivel lejjebb eresztette. Az arcán még mindig ott volt a kétkedés.

Hawkins hirtelen úgy érezte, mint ha az agyába egy kéz hatolt volna be, majd kivett volna valamit. A szerencsevadász egy pillanatra megtántorodott.

– Nem hazudsz – mondta Prabigat, majd odalépett az íróasztalhoz és lerakta a puskát, de közben nem vette le a szemét Hawkinsról, majd leült a székbe, és megdörzsölte a halántékát. – Tartozok neked az igazsággal, mert Morrow téged is csúnyán átvert, úgy látom. Már volt vele párszor dolgom, csináltam neki dolgokat, amikért ő jól fizetett. De ez…

Prabigat lemondóan megrázta a fejét, majd felállt és a minibárhoz lépett, levett egy barna folyadékkal teli üveget, majd töltött magának egy italt, aztán Hawkinsnak is.

– Ez a munka más volt. Morrow busás jutalmat igért nekünk, hogy ha elfogjuk. Emlékszem nekem és Chastarnak sikerült sarokba szorítani a Deadmoonon. – felhajtotta egyben az italt. - Ott voltam a sikátorban. Mögötte csupán egy fal, ahogy két oldalt is. Felemeltem a fegyverem, és meg akartam húzni a ravaszt. – Hawkins odalépett a pulthoz, majd a kezébe vette az poharat, és belekortyolt a benne lévő folyadékba. Az íze markánsan keserű volt. Merkúri whiskey, állapította meg. – De nem tudtam. Harminc éve vagyok a Külűrbe. Azóta csinálom ezt a szarságot, mindig meg tudtam húzni azt a kurva ravaszt, de most nem. Belenéztem a lány szemébe, és megláttam a saját tükörképem. De az nem az én tükörképem volt, hanem egy…egy… – A bal kezével megtörölte a homlokát. – Elhoztam a Shiwára és védelmet adtam neki. Annyira hasonlít a lányomra.

Hawkins nem értett semmit. Prabigat ott ült az asztalnál, a könnyeivel küszködött, és egy pohár italt szorongatott.

– Figyelj, én a fegyverért jöttem, sőt fizetnék is érte – belenyúlt a bal térdzsebébe, és elővette a memóriakártyát, és átnyújtotta Prabigatnak.

A kalózvezér a szeme elé emelte, megnézte, majd felsóhajtott.

– Szóval ez amiről Acero beszélt. A Nogura automatizált nyersanyagszállítóinak útvonala. Nem bánnod, hogy nem hiszek neked. – Magasra tartotta a fekete, műanyaglapocskát, és megforgatta a mennyezeten lévő lámpa fényében. – Kódolás van rajta, ugye?

– A törő aki megszerezte azt mondta, hogy a hármas sorban a harmincas szakaszt kell nullára váltani, és már meg is van.

Prabigat lerakta az íróasztalra a memóriakártyát, aztán felsóhajtott.

– Elég jó üzletnek tűnik. A lány az információért. Mostanában nem megy valami jól az üzlet. A Bishop lepaktált a cerdeiaiakkal, hogy védjék a konvojaikat. Én már azon filózom, hogy a Shiwáról áthelyezem a bázisomat valami kevésbé forgalmasabb területre. De ehhez pénz kell, és mostanában nincs annyi emberem, hogy bevállaljak zsoldosmelókat. De viszont, hallottam én is a Nogura titokzatos ércbányáiról – sóvár pillantást vetett a memóriakártyára. - Lehet, hogy ezt az információt talán másra is fel tudom használni.

Hirtelen elhallgatott, majd a feje balra fordult, a tekintete üressé vállt. Hawkins egy pillanatra azt hitte, hogy az öreg rosszul van. Prabigat Hawkins felé fordult, majd elmosolyodott.

– A fegyverért cserébe adod ugye?

Hawkins kifújta a levegőt, majd elvigyorodott. Még is csak összejött minden. Az eddig pattanásig feszült izmai elernyedtek, a levegőt újra normálisan vette.

– Az üzlet erre szólt.

Prabigat mosolya egy olyan emberé volt, mint.akinek levettek volna a válláról egy egész bolygót. Prabigat felpattant a székéből, majd kisétált az ajtón.

Hawkins követte. Elhaladt Chastar mellett, aki utánuk indult. Prabigat a csarnok bal oldalában lévő ajtó felé vezette Hawkinsot, majd megállt és lehúzta a belépő kártyáját a leolvasson.

Az ajtó félrecsúszott, Hawkinsék pedig beléptek rajta. Egy téglalap alakú szobába jutottak rajta keresztül. A szobából több szűkebb szobácska nyílt, amelyeknek a berendezését egy fal melletti priccs, és egy hevenyészett illemhely alkotta.

Csupán az egyikben volt valaki. A priccsen ült török ülésbe Hawkins közelebb lépett, hogy megnézze. Egy fiatal 16-18 éves lányt látott, akinek vörös vállig érő, egyenes szárú haja volt, sudár és izmos termete. Kecsesen ívelt orra volt, finom ívelt ajkai, magas arccsontja és hegyes álla. Egy vörös top volt rajta és egy fekete nadrág. Hawkinsnak elállt a lélegzete.

Nem. Nem lehet!.

Egy pillanatra újra a Flynnen volt, a még szűz földeken, egy erdő szélén. Alileenel, azzal a lánnyal akit szeretett, aki miatt az egész univerzumot ki tudta volna fordítani a sarkaiból.

Prabigat előrelépett, majd a karjával a lány felé mutatott.

– Ez itt a fegyver… – mondta a férfi.

A lány Hawkins felé fordította a fejét, és kinyitotta kék szemeit. A tekintette belemélyedt a férfiéba. Hawkins megszédült, úgy érezte mintha egy puha kéz belenyúlt volna a tudatába, és kivett volna valamit…

– Trent Hawkins.

Hawkins meghökkent, majd Prabigatra aztán Chastara nézett.

– Képes benyúlni a fejünkbe, és kivenni dolgokat – mondta Chastar, közben le se vette a szemét a lányról.

A lány felállt, de közben le se vette tekintetét Hawkinsról. Trent nem bírt mozdulni, nem tudott szólni. A lány olyan volt mint egy taihi bogártigris: megbabonázta a zsákmányát.

– Honnan tudod a nevem?

Hawkins hirtelen megtántorodott, majd a lányra nézett. Törékenynek látta és védtelenek. Meg kellett védenie. Az univerzum ezernyi veszélyt rejt.

– Tudom.

A lány hangja dallamos volt, de volt benne valami keménység. Nem is való abba a cellába, neki egy másik bolygón van a helye.

– Akkor a memóriakártyát a lányért. – Prabigat elvigyorodott.

Hawkins bólintott, majd reflexszerűen a zsebéhez nyúlt. Nem volt benne.

– Ott hagytam az íróasztalodon – válaszolta Hawkins. El fogja vinni erről a pokoli helyről a lányt. Prabigat bólogatott, majd felsóhajtott. Hawkins ekkor kapcsolt, hogy háttal állt a férfinak, és bizony neki vannak társai is. Hogy feledkezhetett meg róluk?

– A társaimmal mi van?

Acero előkapta a kommunikátorát, majd megszólalt:

– Acerora bíztam őket. Nyugi jól vannak. Acero csak nekem engedelmeskedik.

Hawkins nem tudta elhinni, hogy ilyen könnyen megúszta...

Jól haladunk. A lány felé pillantott. Kiviszlek innen.

A lány bólintott. Hawkins elgondolkodott azon, hogy szebb lenne ha mosolyogna. Akkor jobban hasonlítana Alileenre. Most őt nem fogja elveszíteni.

Akhas a végére ért a szellőzőjáratnak, majd megállt a kör alakú fedőnél, amely az ajtót fedte. A larn előkapta a lángvágóját, majd egy csínos kis kört vágott a fedél közepén, aztán lekapta, majd leereszkedett a nyíláson. Egy üres, használaton kívüli hangárba jutott. Csupán pár hordó és láda volt a falnak támasztva. Akhas elindult a terem másik végében lévő ajtó felé, majd beütötte a mellette lévő kapcsolótáblára a Saudtól kapott kódot.

Az ajtó félrecsúszott, Akhas pedig kilépett a folyosóra, majd elindult balra. A falak szürkék voltak és porosak. A levegőben rozsdaszag terjengett.

A larn elővette közben a fegyverét, majd tovább sétált. Lassan, ügyelve arra, hogy ne csapjon zajt. Minden mozdulatát jól kiszámította, úgy járt mint a vadászó nagymacska. Szemeivel folyamatosan az előtte lévő folyosót fürkészte.

A folyosó egy újabb ajtó volt. Akhas itt is beütötte a kódot, majd belépett rajta. A szerelőcsarnokban csak két kalóz volt. Egy zöldbőrű, lebernyegekkel díszített tirexiai és egy nagydarab, tetovált bőrű, kopasz fickó egy daruszerű ipari robot mellett épp valami kártyajátékot játszottak.

– Na meg van a három csillagom, és a hat szupernóvám – rikkantott fel a tetovált fejű.

Akhas az egyik hordó mögé húzódott, és lassan felhúzta a ruhájának az ujját.

– Grraaa, te ocsmány bejidszar! Ez a sor lehetetlen. – A tirexiai ledobta a kártyáit, majd a bal hüvelykujjával a saját mellkasára mutatott. – Nekem négy gázóriásom van. ÉN NYERTEM!

A tetovált fejű rámutatott a földön fekvő kártyákra.

– Jól ismerem az Ősrobbanást, és tudom, hogy ez az jelenti, hogy én nyertem. Na add csak ide azt az öt derrareket.

A tirexiai kelletlenül belenyúlt az övén lévő táskába, majd elővette az öt csillogó berríliumérmét.

– Na Jamie, végre megjöttél azt hittem, hogy soha nem hozod azt a quarrellbort.

A két kalóz egyszerre nézett az ajtó felé.

– Hol van ez a bejidszar? – kérdezte a tetovált fejű.

– Itt valami bűzlik – morogta a tirexiai, majd felállt, a kezét a fegyverére rakta.

– Jamie, hol a rákban vagy? – kiáltotta a tetováltfejű. – Biztos már megint elbújt valahol, és ránk akarja hozni a frászt.

– Jó én meg cserébe egy lyukat fogok csinálni az arca helyére.

A tetovált fejű a társa felé fordult.

– És akkor mit fogsz mondani a Vénembernek?

A tirexiai egyet előre lépett, majd előkapta a fegyverét.

– Hogy baleset volt. Belerohant a lövedékembe.

Akhas ezt a pillanatot választotta, hogy cselekedjen. Előugrott a fedezéke mögül, maga elé tartotta a karját, és kilőtte a tűvetőből a mérgezett lövedéket. A tirexiai odakapott a torkából kiálló nyilacskához, majd egy pillanat múlva már a földön fetrengett a méreg hatásától. Akhas ezt nem várta meg. Előkapta a pisztolyát, majd becélozta a tetovált fejűt, de az balra ugrott, majd a földön fekve kicsatolta a pisztolytáskáját…

Ez volt a veszte. Akhas meghúzta a ravaszt, a fickó arca a következő pillanatban egy vörös kráteré változott. Akhas nem várta meg ameddig elterül, hanem elindult a szerelőcsarnokból kivezető ajtó felé. Valószínűleg meghallották a lövést. Akhas már hallotta távolból a csizmák trappolását.

A larn előkapott egy kézigránát, majd kifújta a levegőt, és várt.

Amikor már egész közelről hallotta a léptek zaját, hirtelen rácsapott az ajtónyitó gombra a kalózok orra elé. Eldobta a gránátot, majd ugyanezzel a lendülettel visszaugrott a csarnokba. A bal oldalára érkezett, majd felugrott.

Egy dörej hallatszott végig a folyosón, majd füst. A vér és sült hús szaga telítette be a levegőt. Akhas kilépett a folyosóra, majd megnézte mit alkotott. A kalózokból csak szerte szét repült testrészek és sült hús massza maradt.

A fejvadász lecsatolta a hátáról a gépfegyverét, majd kibiztosította, és elindult a folyosón. A folyosó hirtelen jobbra kanyarodott. Tudta, hogy ez a földalatti bázis központi részére vezet. Itt volt a főnök irodája, a hadműveleti termek, a legénység szállásai, és persze a cellák. Akhas arra indult.

Hirtelen megszólalt egy vijjogó hang. A bázis riasztói. Akhas nem törődött velük, elindult, gépfegyverének a csövét előre szegezte.