Erica Jade épp egy festményt figyelt, amelyen a Kalgor VII egyik kék zuzmóval borított síkságán legelésző antilopszerű állatokat örökített meg a művész. A háttérben egy hatalmas hegység sötétlett. A képet a Kalgor VII éjszakai egén függeszkedő két vörös hold uralta. Erica még soha nem látta őket, csak amikor megközelítették a bolygót.
A képen lévő nyugalom ellentétben állt a hátánál kialakuló vitával.
– Hogy mi? – kérdezte Russel, miután a recepciós robot visszaadta neki a fizetőkártyáját.
– A lakbér összege nem megfelelő – válaszolta a gép.
– És én erről miért nem tudok?
Erica Jade közben abbahagyta a kép nézegetését, majd a recepciót vette szemügyre. A helyiség félkör alaprajzú volt. A falait kékre festették. A sarokban pedig egy piros virágú cserepes növény virágzott. A robot egy vaskos, barna íróasztal mögött lebegett. A teste csak egy gömbölyű, focilabda méretű fejből, és az oldalán lévő két manipulátorból állt. A feje feléjük eső oldalán két szemszerű kamera és egy kártyaleolvasó, egy ember arc bizarr karikatúráját adta.
Jade a srác mellé állt, és hallgatni kezdte a szóváltásukat a robottal.
– Akárhol érdeklődhetett volna. Ott volt a hírek között a helyi Spacenet terminál kezdőlapján. Úgy láttam, hogy maga gyakran járt fel, de ha nem, akkor sajnálom – válaszolta a gép búgó hangon –, de az összeget akkor is meg kell adnia.
Erica elgondolkodott azon, hogy nem kellene soha se első látás alapján döntenie. Mindig bajba keveri magát ezzel. Russel is elég rafkósnak tűnt első látásra. Amikor Erica meglátta a srác szinte zsebkendőnyi szobáját, és a benne lévő kupit, arra gondolt, hogy talán csak egy meg nem értett zseni, mint páran a Külűrben. Most jött rá, hogy a fickó gyámoltalan. És kb. húsz perc alatt változott meg róla a véleménye.
Hogy Hawkinstól mit fog kapni az első hibánál. Gondolta Jade, de jobb, hogy szerzett egy törőt, aki talán jó a saját területén, még ha egy pancser is.
Jelenleg a lakbér befizetésével voltak gondok.
– Mennyi az? – kérdezte Erica, megunva a srác ügyetlenkedését.
A robot a lány felé fordult, és megszólalt:
– 30 000 egység, hölgyem.
A lány bólintott, majd Russelre nézett. A srác elég szánalmasan festett, a vállára vetett utazótáskával, és a sárga-fekete kígyómintás dzsekijében.
– És erről miért nem szóltál neki? – a lány a csípőjére tette a kezét, és ránézett a gépre: – Mennyi ideje is lakik itt a srác?
– Két hónapja.
– Az jó, és te neked ennyi idő alatt eszedbe se jutott, hogy szóljál neki. – A lány kihúzta magát, és elmélyítette a hangját, utánozva a robotot: – Hé húshegy, megváltozott a lakbér. Csak szólok.
– De…
– Hogy is van a robotika első alaptörvénye? A robotnak nem szabad kárt okoznia intelligens élőlényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy intelligens lény bármilyen kárt szenvedjen.
– De Mr. Russel… – kezdett volna bele a gép, de Erica megint közbevágott.
– Szerinted, hogy ha nem tudja fizetni a lakbért, mivel te elfelejted tájékoztatni, és emiatt a panzió tulajdonosa kidobja a hideg Kalgori éjszakában, mit csinál egy vas nélkül? Teázgat? Nagy francokat, szépen megfázik. Érted! Beteg lesz, kárt szenved. Tehát ki is szegte meg itt a szabályokat?
– Én – mondta halkan a gép –, csak a programom szerint cselekedtem. Sajnálom.
– Jó. És mivel nem tudott a változásokról, ezért fizetheti az eredeti árat. Ugye?
A gép a jobb manipulátorával megvakarta a fejét.
– Nem tehetem, mivel a tulajdonosom, Waul Telli utasított rá, hogy szedjem be a lakbéreket.
Jade megrázta a fejét, majd felnézett. Voltak még trükkjei az okvetlenkedő robotok hatástalanítására.
– Akkor most képzeld el, hogy Waul Telli megtudja, hogy minket csak úgy elengedtél fizetés nélkül. Mert ha Steven Russel csak itt maradna a bolygón bedolgozni a lakbért, akkor megfázik. Mert gondolom el akarsz minket engedni, hogy Steven Russelt egy olyan bolygóra vigyem, ahol jó idő van. – Jade felemelte a mutatóujját. – Ha megtudná ezt Telli, akkor ha nem kapna gutaütést, akkor szerintem darabjaidra törne. Ezzel megsértené az épséged, közben meg talán meg is vágná magát az egyik szilánkoddal. Akkor is kárt tennél benne. Kell ez neked?
A gép a földet kezdte el nézni. Jade egy pillanatra azt hitte, hogy a robot kerüli, hogy a szemébe nézzen. Bár nem volt meglepő: a robotokba beleépítettek egyfajta fejlett utánzási képességet.
– Ezzel az akciómmal három törvényt is majdnem megszegtem – mondta a recepciós robot. – Menjenek.
Erica egy féloldalas vigyort küldött a gömb alakú fémkasztni, majd elkapta Russel grabancát és a sráccal együtt elindult a recepció kijárata felé.
Pillanatok múlva már az északi űrkikötő felé tartottak, ahol a Renegát, Hawkins hajója vesztegelt.
Egy ideig némán sétáltak, a saját gondolataikba temetkezve. Jade remélte, hogy ezt a dolgot szárazon megússzák, és Hawkins terve sikerül. Nem lett volna valami jó élet, hogy ha egy vr'a bérencei üldözik őket keresztül-kasul ezen a galaxison. Nehéz volt itt a Külűrben, de Jade nem akarta, hogy ennyire nehéz legyen…
– Jól leszerelted – törte meg a csendet Russel. Erica elmosolyodott, majd a fickóra nézett.
– Pedig egyszerű –, mondta Jade. – A robotokat alapszabályok kötik, csak az új generációsok ezekről hajlamosak megfeledkezni. Beléjük egyfajta viselkedési irányelvként táplálták. De ha emlékezteted őket, akkor már is csapdába csalod.
Jade hátrasandított. Észrevett két alakot. Amint beértek az egyik falra felszerelt fénycső hatókörébe sárga, kigyószerű fejük megcsillant a lámpák fénykörében.
Skruddok.
Hawkins említette, hogy Kolge-marnak skruddok a pribékjei. De honnan tudhat Kolge-mar Russelről és róla? Mi történik, hogy ha Hawkins terve befuccsolt?
– De ezt hol tanultad?
Kérdezte Steven. A lány felé fordult. Erica újra visszanézett az őket követő skruddokra, majd felsóhajtott. Lehet, hogy pár fosztogató szegődött a nyomukba.
– Az Exoduson volt egy Rudi nevű robotunk. Ő felügyelt ránk – Erica, ahogy felrémlett humanoid gyerekfelvigyázó robot fémes, magas alakja. Az arcán lévő fémlemezek állandóan valami atyáskodó arckifejezést adtak. – Egy idő után terhes volt ez a védelem a számomra, és megtanultam kicselezni, hogy ha el akartam lógni…
– Te Exodusi vagy? – kérdezte Russel. Erica a srác felé fordult, és látta, hogy az eltátotta a száját a meglepetéstől.
Erica utálta, hogy ha kérdésekkel félbeszakítják. Szeretett befejezni egy gondolatot. Szerette hallani a saját hangját, ez arra emlékeztette, hogy élt.
– Mi ezen a meglepő? – kérdezte Jade. A srác meglepett arcának látványa a szívét gyorsabb dobogásra késztette. A szeme sarkából látta, hogy a két skrugg behúzódik az egyik sikátorba.
– Hogy itt vagy kb. háromezer fényévnyire a békés és gazdag Exodustól. – A srác előnézett, majd hozzátette. – Mondjuk én is pofázhatok. Én a Tellusról jöttem el.
Jade hátranézett, a skruddok már nem voltak ott. Valószínűleg túlságosan szegényes zsákmánynak ítélték őket. Vagy épp eléjük akarnak vágni.
Erica erre megrázta a fejét. Ha most Neyy vagy Hawkins itt lenne, akkor megfeddnék őt a pesszimizmusa miatt. Jade nem volt pesszimista. Csak realista.
– Hu, nagyon meglepő, hogy itt kétezer fényévnyire a Tellustól találok rád. – válaszolta Jade, mikor elhaladt mellettük pár barna bundás, törpenövésű lény, akik röfögő társalgást folytattak egymással.
Erica utánuk nézett.
– És te mit keresel itt? – kérdezte Jade. Remélte, hogy ezzel a kérdéssel talán elhallgatja a fiút.
– Megcsapoltam pár bankszámlát a Telluson. Egy társam meg beköpött, aztán rohanhattam a rendőrök elől, aztán hogy szárazon megússzam, beléptem a Domíniumi Tengerészgyalogsághoz.
Erica felnézett az égre, amit csak egy hófelleg hatalmas tömbje piszkított be.
– És nem tetszett a rendszer, ezért meglógtál.
– Aha – mondta a srác –, és veled mi a helyzet?
Erica ránézett. Utálta ezt a kérdést, még jobban utált rá válaszolni. De a legjobban azt utálta, hogy ha újra és újra felteszik:
– Menekülök – jött a szűkszavú válasz. Remélte, hogy ezzel leszereli a srácot. Jade egyszerűen utált emlékezni az okra, amiért ide jött.
– És mi elől? Volt pasi, esetleg a törvény…
Jade megállt, majd a srác felé fordult. Egy pillanatra becsukta a szemét, majd sikeresen leküzdötte a késztetést, hogy orrba mossa a másikat.
– Nem tartozik rád, hogy miért jöttem el. Menekülök, ennyi! – mondta, majd elindult az utca vége felé. A léptei sietősek voltak. A tudatát képek árasztották el: egy légpárnás amely egy olvadt és feketévé égett csomóvá vált, és a belőle az ég felé kúszó fehér füstoszlop.
Erica megrázta a fejét.
Koncentrálj a feladatra, Erica. Mondta, hamarosan a szörnyű katasztrófa emléke elhalványult.
– Na gyere! – kiáltott oda Russelnek. Majd vissza sem nézve elindult. Két lépést tehetett, amikor hirtelen egy fekete árnyék ugrott elé.
Erica úgy érezte, hogy megfagy az ereiben a vér, ahogy skrudd szemeibe nézett. A lény kinyitotta hüllőszerű száját, ezzel kivillantotta a benne lévő húsevésre termett fogakat.
– Elkapni a lábas nőstényt – sziszegte elégedetten.
Erica ránézett a skrudd kezében lévő hatalmas, ocsmány fegyvere, majd nyelt egyet.
– Valami gond van?
De Jade a két skrudd arcáról semmiféle érzelmet nem tudott leolvasni.