Amiket jó tudni...

Külűr krónikái: A Prototipus

Trent Hawkins átlagember, dolgozik, két munka között szórakozik, utazgat az egyik bolygóról a másikra csapatával, vad űrcsatákba keveredik, tűzpárbajokat vív, ha kell pofonokat osztogat. De most olyan helyzetbe került, amelyből talán ő sem tud kikeveredni. Egy idegen bűnvezér rákényszeríti, hogy fossza ki egy ellenlábasának kincsestárát. De ezzel együtt egy régi ismerőse megbízza, hogy szerezze vissza egy új fegyver prototípusát. De erre mások is pályáznak. És mind erre három napja van.

Külűr Krónikái-A harmadik nap

Bodbar-Egy oldal novellákkal és letöltésekkel

Cacoethes Scribendi

Laura Arkanian műve

Címkék

neyy (1) rajz (2) skrudd (1) vra (1) Címkefelhő

8.fejezet: Trent Hawkins, Neyy, Erica Jade, Steven Russel és AT

2011.08.18. 08:24 Kenneth Withaker

 

      – Nekem jöttél, humán! – üvöltött fel az óriási majomszerű élőlény, amelynek az alsó állkapcsából két hatalmas agyar nőtt. A szűk utcácska falai visszaverték az üvöltését. Hawkins a fegyveréhez nyúlt, Erica Jade előrelépett, Neyy pedig felmordult. A teremtmény elkapta Russel pólójának nyakát, majd teljes erejéből neki csapta a falnak. - KIFOGLAK CSONTOZNI! – üvöltötte. Valószínűleg Russel véletlenül neki ment a nagydarab teremtménynek.

    Hawkins pillanatok alatt felmérte a lény felszerelését. A lény barna kevlárpáncélt viselt, egy szürke kezeslábas felett. A fegyverövébe két otromba külsejű BB-23-as „Nagyfiú” pisztolyt tűzött. Hawkins jól ismerte ezt a típust, elég bika volt, és nem volt okos, hogy ha az ember a fegyverövében tartja, főleg kettőt, mert félő, hogy lábon lövi magát.

    Szerintem jó lenne elengedni – mondta Hawkins. A majomember Hawkinsra nézett, majd felröffent, és elengedte Russelt.

    Áruld el te falatnyi ember, hogy ki a fene vagy?

    Trent Hawkins vagyok, szerencsevadász. – Neyyre mutatott. – Ő az én haverom Neyy, egy rossz szót szólsz, és kitépi a karjaidat. – Jade felé intett a fejével. – Ő meg Erica Jade, ő meg odarúg, és a következő pillanatban kiköpöd a golyóidat, ha egyáltalán ott tartod őket.

    Az idegen felhorkant. Hawkins látta, hogy egy kisebb fajta közönség gyűlt köréjük. Hawkins listájára a bolygó kibírhatatlan klímája és az itt élő veszélyes ragadozók mellé egy harmadik dolog is odakúszott, hogy itt elégé ingerültek az itt élők.

    Én Giru vagyok, a Shiwai polgárőrség tagja. – A tömegből kivált két kwizek és egy skrugg, akik veszélyes külsejű kézifegyvereket lóbáltak a kezükben. – Ők az én csapatom. Van valami kérdésed?

Hawkins intett a fejével Russel felé, közben végig Giru szemébe nézett. A lény felmorrant.

    Öcskös, kapd össze magad.

    Russel azonnal felpattant a porból, majd Neyy háta mögé sietett.

    Látom verekedni akarsz – válaszolta a majomember. Hawkins jól tudta, hogy egy ilyen harcban nem számítana sokat az ő kiképzése, a lény kitépné a karjait.

    Dehogy – mondta Hawkins. A hangjában semmi félelem, a lény oldalra köpött.

    Akkor? – kérdezte Giru, miközben megropogtatta az ökleit. Trent látta, hogy az ideiglenes közönség kezd szétoszlani, az eddig kussoló árusok újra elkezdték kínálgatni a bódéjukban lévő árujukat, ők már érezték, hogy itt bizony nem lesz bunyó.

    Ibrahim Werdet keresem, ha ismered, bár amilyen rokonszenves és kedves fickó vagy, tuti, hogy mindenkit ismersz ebben a városban.

    Trent látta, hogy a lény öklömnyi barna szemeiben nem csillogott valami sok intelligencia.

    Werd? – szólalt meg a lény bal oldalán álló kwizek. Giru ránézett Hawkinsra, majd felröffent megint.

    Ismered Werdet, remélem, hogy nem azért jöttél, hogy kicseszél vele, vagy összeverd. - A lény végigmérte Hawkinsot, közben felmordult. – Ha igen, akkor velem gyűlik meg a bajod.

    Hawkins felnevetett, majd megszólalt:

    Áh dehogy, nekem Werd régi jó barátom, lehet már mesélt rólam.

    A lény bólintott, majd megszólalt:

    Látom új vagy a Shiwán, elkísérlek Ibrahim üzletéhez, de ha csak ferde szemmel mertek ránézni, akkor esküszöm kitépem a lábaidat.

    Giru intett a társainak, majd elindult az utca vége felé, Hawkins követte.

    Amúgy mi ügyben keresitek Werdet? – kérdezte a lény. Hawkins látta, hogy a bundás idegen társai a hátuk mögé húzódtak, és le sem veszik a szemüket Neyyről.

    Üzleti ügy – mondta Neyy, majd hátrasandított a kisérőikre.

    És te honnan ismered? – kérdezte Hawkins.

    Erica Jade közben szorosan Russel mögött maradt, és figyelte a srác minden mozdulatát, bár most ennek a négy hústorony jelenlétében felesleges, de jobb is, mert a srác még nagyon kezdő az űr ezen részén. Nagy a veszély, hogy véletlenül valakinek neki megy, és az illető nemes egyszerűséggel egy kést döf a srác bordái közé vagy golyót küld a fejébe.

    Ibrahim Werd a helyi polgárőrség vezetője – mondta Giru –, ha ennyire jó barátok lennétek, akkor tudnál erről.

    Tudod, ilyen a Külűr, az emberek könnyen elsodródnak egymástól, és van, hogy hónapok vagy évek múlva találkoznak.

    A lény felhorkant, majd balra köpött. Egy csapatnyi denevérfejű, bőrszárnyú krikil mutatványos rémülten ugrott félre a nyálcsomó útjából.

    Ezért nem szállok soha űrhajóra, miért jó az, hogy ha a mindenki olyan távol van egymástól? – kérdezte az idegen, Hawkins pedig elvigyorodott erre.

    Ez is egy életstílus – válaszolta a szerencsevadász.

    Giru felmorrant, majd továbbment.

    Hamarosan a sikátor egy térbe torkollott, aminek a túlsó oldalán sárga téglákból épült épület magasodott. Két szintes volt, egy boltíves kapun lehetett bejutni a belsejébe, aminek az két oldalán egy-egy oszlop volt, a homlokzaton egy felírat:

    Werd robot, háztartási gép, és komputeralkatrész kereskedése.

    Az emeleten a polgárőrség parancsnoksága.

    Ott van – mondta Giru, és rámutatott az épületre. Hawkins látta, hogy az épület másik oldalán egy bordély volt, aminek a homlokzatán különféle idegen fenevadak marták egymást, belőle pedig fuvolaszó szűrődött ki, a bejárat előtt pedig különböző fajú, hiányos öltözetű némberek kínálták a testüket.

    Werd aztán jól meg tudja választani az üzleteinek helyét. Giru elindult az épület felé, Hawkinsék követték.

    Russel, ha legközelebb túl akarod élni, akkor ne maradj le a falkától – szólt hátra Hawkins a srácnak, aki hallgatott. Biztos az élmény hatása alatt volt.

    Odaértek az épülethez, Giru kettőt kopogott a faajtón, mire az nyikorogva kitárult. Hawkinsék beléptek az épületbe. A bolt helyiség négyzetalaprajzú volt, a két szint galériaszerűen volt elrendezve. A másodikra egy széles lépcsőn lehetett feljutni, ami Hawkinsék előtt volt. A falat és a padlót sárga márványcsempe borította, amin kígyószerű fenevadak tekeregtek, ahogy Hawkins jobban megnézte mintha vöröses színű fákat is észrevett volna. Ez valójában egy nagy kép, ami valami idegen tájat ábrázolt.

    A terem tele volt mozdulatlan robotokkal, amelyeket úgy rendeztek el, mint szobrokat egy múzeumi kiállítóteremben. Hawkins látott szögletes testű, rakodóegységeket, rovarszerű karbantartó modelleket, áramvonalas, már-már nőies formájú háztartási robotokat. Az árukat háromdimenziós kék számok mutatták.

    Trent úgy érezte magát, mint egy kriptában, és nem volt valami kellemes érzés.

    Jade, jól nézd meg ezeket magadnak, mert egyet sem veszek belőle – látta, hogy a lány szeme felcsillant. Hawkins tudta, hogy Erica Jade-et érdekelték a robotok.

    Már nem is kérlelek – mondta a lány, miután alaposabban megnézte a kínálatot, és elmosolyodott egy-egy jobb vételnek tűnő gép láttán.

    Hawkinsnak soha az eszébe sem jutott, hogy robotokat vegyen a Renegátra, ő úgy gondolta, hogy ezek a gépek hiába való kísérletek arra, hogy az emberek kényelmesen élhessenek.

    Helyes – mondta Hawkins, a fülét hirtelen megütötte egy hang. A fémkarmok márványhoz koppanásának hangja a lépcső felől. Hawkins felnézett, és az ereibe megfagyott a vér a látványtól.

    Egy PHX–20-as – suttogta Erica ámulattal.

A lépcsőn lesétáló robot egy absztrakt fémszobornak tünt, amit egy félig ragadozómadár, félig humanoid lényről mintázhattak még régen. A lábai és karjai végén fekete acélkarmuk voltak, háromszög alakú fejének két oldalán vörös gépszemek villogtak. Trent rémülten nyelt egyet, az összhatás rosszabb lenne, hogy ha a robot kezében egy gépfegyvert szorongatna.

    Erica, én is látom – suttogta Hawkins. Bármelyik pillanatban azt várta, hogy a gépezet felugorjon, majd Hawkinsnak essen fekete fémkarjaival.

    Kérdés: Giru egység, kik ezek? – kérdezte a lény, gépies hangja mély volt, semmi érzelmet nem tükrözött. Hawkins a fegyverére csúsztatta a kezét, de tudta, hogy a gép páncélzata simán felfogja a golyókat.

    A robot ránézett Hawkinsra, majd megszólalt:

    Felszólítás: Szerintem vegye el a kezét a fegyverétől, mert három másodpercen belül aktiválom a védelmi programomat.

    Trent felhúzta a szemöldökét erre, majd összenézett Neyyel. A PHX szériás robotok általában nem szólították fel az embert megadásra, hanem azonnal cselekedtek.

    Semmi gond, Hawkins kapitány, intelligens humán – mondta Giru, közben hátrasandított Hawkinsra –, nem akar bajt, úgy tudom.

    Kijelentés: A tudás és a tapasztalat között 99.999% különbség van, véleményem szerint.

A gép elhallgatott egy pillanatra. Hawkins újra Neyyre nézett, akinek a jobb mancsa elindult a pisztolya felé, de azonnal megállt.

    Valószínűleg rádióüzenetet küld – kommentálta Jade, Hawkins a lány hangjából, mintha lelkesedést vett volna ki. Őszintén irigyelte ezért.

    A robot hirtelen megszólalt:

    Felszólítás: A gazdám, Ibrahim Werd egység, ismer egy Hawkins megnevezésű egységet. A gép megint elhallgatott egy pillanatra, majd megszólalt, de a hangja kedélyes volt és emberi, enyhén rekedtes. – Gyere be te anyaszomorító.

    Trent hátraszólt a társainak.

    Ti maradjatok itt.

    Hawkins megeresztett egy féloldalas mosolyt, majd elindult felfele a lépcsőn. A második emeleten a robotok helyett polcok voltak, rajta különböző háztartási cuccokkal és komputer alkatrészekkel.

    Téged hol vettek? – kérdezte Hawkins a géptől. Bár a gép jelenleg most a szövetségese volt, de Hawkins nem tudta a gép hátáról levenni a szemét.

    Válasz: Találtak.

    Hawkins nem firtatta tovább a kérdést. Elvégre ezzel a robotal csak addig lesz kapcsolatban, amíg az be nem kíséri Werd irodájába.

    A polcok között egy út futott végig, amit egy kéken foszforeszkáló perzsa szőnyeg borított, a végében pedig egy világosbarna faajtó volt.

    Amikor odaértek, a robot párszor bekopogtatott.

    Hozd be! – hallatszott ki Werd rekedtes hangja. Az ajtó félrecsúszott Hawkins pedig belépett az irodába. Az iroda falait vörösmárvány csempék borították, amiket különféle mintájú fali szőnyegek takartak. Az iroda Hawkinsal szemközti végében egy kisebb, sárgás íróasztal volt, ami mögött egy fekete bőrfotelben Ibrahim Werd ült. Látszott rajta, hogy csinos kis pocakot eresztett az utóbbi két évben, de nem hagyta magát eltespedni, a karjai még mindig vastagok voltak. Barna nadrágot, és egy kifakult kék inget viselt. Trent tudta, hogy ha a fickó kiosztana pár pofont, akkor ott orrok törnének. Werd felpattant a székből, a következő pillanatban megszorította Hawkins kezét. Trent úgy érezte, mint akinek a kezét egy acélsatu fogná össze.

    Jesszusom, egy vén Gyíktuloktrágya, és milyen kemény.

    Werd elmosolyodott, kilátszottak csálé fogai. A férfinek hosszú barna arca volt, amin sasorr díszelgett, a szemei pedig olyanok voltak mint egy vadászó nagymacskáé, csapzott, fekete hajába ősz hajszálak vegyültek.

    Ez a Gyíktuloktrágya a múlt hónapban múlt el 46 éves, te! – mondta Ibrahim, majd úgy beleöklözött Hawkins vállába, hogy a férfi hátratántorodott a lökés erejétől.

    Higgadj már le, ember! – mondta Hawkins röhögve.

    Gyenge szar vagy, gondolom már nem vagy benne egy jó kis bunyóba. – Ibrahim lepattant a foteljába, mire az válaszul megreccsent. – Mondjuk én is öregszek, kellene valami akció, de a bolt és az itteni dolgok megszervezése, plusz a lányok odahaza, minden időmet elveszik. – Az asztalon lévő dobozba nyúlt, és előkapott egy hosszú, barna szivart, a szájához vette, és meggyújtotta, majd beleszívott, és karikába a mennyezet felé fújta. – AT menj ki – mondta a robotnak, aki eddig az ajtóban álldogált, a gépezet sarkon fordult, majd elhagyta a szobát. Az ajtó becsukódott utána.

    Érdekes szerzemény – intett fejével Hawkins, majd leült az íróasztal felé eső oldalán lévő székbe.

    Aha – mondta Werd, miközben a szivar végig a szájában volt –, van egy régi földi mondás, az út mellett talált cuccban, Marsról jött nőben, zöld foltos húsban soha ne bíz! Eredetileg testőrrobotnak akartam, de egyszerűen nem hajlandó megvédeni, ezért komornyiként használom. Pár hónapja találtam a Santa Maria Nebula közelében, egy sérült terrai teherhajón, valószínűleg még a nagy Széthúzó Háború idejéből maradt itt. Elég jó vételnek tűnt elsőre, de utána. – Felröhögött. – Egy olyan harci robot akinek lelkiismerete van. Nem tudom kiprogramozta át, de ha elkapom, akkor kinyírom. Nem használható semmire, nem adhatom el ócskavasnak sem, mert nincs szívem bezúzni, tehát most itt van. Veled mi újság?

    Áh semmi utazgatok, munkákat vállalok, jó nekem ez a nomád élet. Az íróasztal bal sarkában egy kép volt, rajta három idősebb nő állt, akiknek a lábánál öt különböző korú lánygyermek guggolt. Hawkins jobban megnézte a bal szélső, fekete hajú lányt. – Látom Fatima nagyon megnőtt

    Aha, úgy nézz ki, hogy ő fogja továbbvinni a Werd nevet, annyi esze van mint egy férfinak. Két év múlva megy a pilótaengedélyért – mondta büszkén Werd. – Egyszer igazán meglátogathatnátok minket. Új Medina ilyenkor nagyon szép, és már régen láttak a csajok.

    Hawkins hátradőlt, és széttárta a karjait.

    Öreg, előbb abból kászálódjak ki, amibe most kerültem.

    Werd előre dőlt, és megszólalt.

    Ibrahim bácsi csupa fül, na mondjad mibe kerültél.

    Hawkins nyelt egyet, és beszélni kezdett.


 

    Egészen érdekes ennek a szeme – mondta Erica, miközben jobban megnézte az egyik rakodóegységet. A gép olyan volt mint egy ember dobozókból összerakott karikatúrája. Alig, hogy eltűnt Hawkins, Erica felfedező útra indult, hogy megnézze a robotokat.

    Ennek a lánynak tényleg ezek a mániái. Russel csodálattal figyelte a lányt, ahogy az lábujjhegyre állva vette szemügyre a mozdulatlan fémlény szögletes fejét, amiben két kék lencse volt.

    Szép kék – jegyezte meg Russel, de nem tudta mi az érdekes rajta. Nem értett ehhez.

    Ez egy CP–200-as, ennek általában EV–1300-as optikai szenzorja szokott lenni, de ebben egy Fujitsu SE-1000-est tettek, érdekesen láthatja a környezetét esőben vagy nagyon hidegben. – A lány hangja mint ha csak egy másik világból szólt volna.

    Aha – mondta Russel.

    Biztos untatlak – nézett a srácra mentegetőzve.

    Egy kicsit. Nem értek én a robotokhoz. – Russel épp egy női idomokkal rendelkező háztartási robotot nézegetett. – Egy ilyen jó lett volna az én albérletembe.

    A lány rámosolygott.

    Russel egy kicsit úgy érezte magát, mint amikor még iskolába járt, és gyakran mentek tanulmányi kirándulásra a Tellusi Művészeti múzeumban.

    A terem másik végéből Neyy tűnt el. Egy pár perce ment ki a mosdóba, hogy könnyítsen magán.

    Na meg vagytok még, csupaszbőrüek? – kérdezte vidáman. Russel valahogy megbízott ebben a lényben, bár a vendéglátójukban, ebben az Ibrahim Werd nem tudott.

    Aha – mondta Russel, majd kifújta a levegőt. Ez a bolt kellemesen hűs volt, hála a mennyezeten lévő ventilátoroknak, amelyek mozgásba hozták a fülledt levegőt, és felfrissítették. Steven már majdnem rosszul lett a kinti forróságtól és a levegőben terjedő rothadt bűztől, talán ezért ment neki véletlenül Girunak.

    Ki ez a Werd? kérdezte Erica.

    A manot belenyúlt mellénye egyik zsebébe, és kikapott egy kék folyadékkal teli gömb alakú fiolát, és ivott belőle.

    Jó barát – mondta Neyy, majd mikor látta, hogy Erica tekintette elkomorul. – A Sylvannusi balhé után két hónappal Hawkins és én elszegődtünk egy teherszállítóra. Mi őriztük a rakományt, a kapitánynak pedig olyan modora volt, mint egy székrekedéses bejidnek, legalábbis Hawkins párszor ki akarta lökni a légzsilipen. Szóval egyszer nyolcvan láda Wholon szeszt szállítottunk a Canea rendszerbe, mikor hirtelen egy kalózhajó ütött rajtunk. Másodpercek alatt vírust juttattak a hajó komputerébe, a következő pillanatban a kalózok már ott is voltak. Persze az egész hajón csak Hawkinsnak és nekem volt olyan fegyverünk, amivel fel vehettük a brigantikkal a harcot.

    És Hawkins megvédte a hajót, gondolom – vágott közbe Russel.

    Neyy úgy szisszent fel mint egy dühös nagymacska.

    Dehogy, Hawkins ki sem biztosította addig a fegyverét, ameddig ki nem csikarta a kapitányból a fizetését, és az enyémet. Sőt a dupláját is sikerült kialkudnia, de amikor a kapitány beadta a derekát, a kalózok pont ekkor robbantották be az ajtót, és nyomultak be. Öten voltak, a vezérük egy Skirox nevű skrugg volt, akinek a fején elég magas vérdíj volt. Az ő csapatának volt tagja Werd. – Neyy elhallgatott egy pillanatra, majd a távolba nézett. – Miután elfoglalták a hajót, elindultak a bázisuk felé. Persze a hajó személyzetét a raktárba zárták. Engem és Hawkinst Werd őrzött, aki hozzá akart jutni a vérdíjhoz. Hawkins felajánlotta a segítségét neki. Hawkins eljutott a hajó generátortermébe, és kikapcsolta az energiaforrást, miközben én a kommunikációs szobába jutottam be Werdel, persze miután elintéztük az azt őrző két kalózt, és leadtuk a drótot egy közelben lévő rendfenntartó hajónak. Három felé osztoztunk a Skiroxért járó vérdíjon, majd vettünk egy hajót, és szerencsevadászok lettünk. Végigcsináltunk pár melót, de utána szét váltak az útjaink. Werd visszavonult, mi pedig Hawkinsal elkezdtük a saját utunkat járni, két hét múlva szereztünk is magunknak űrhajót, egy félreeső űrállomáson.

    Egy végtelenül szexi és okos pincérlánnyal, aki keresett kiegészítésképpen zsebtolvajkodott – mondta Erica, majd felkuncogott.

    Neyy kivillantotta a felső szemfogát. Russel úgy gondolta, hogy ez a mosoly megfelelője a manotoknál.

    Kijelentés: Érdekes a beszélgetés, amit folytatnak.

    A lépcső tetején a robot állt, és úgy méregette a triót, mint egy szárnyatlan ragadozó madár, az elejtendő prédát. Russel úgy érezte, hogy belül megremegett erre a gondolatra.

    Erica Jade megeresztett egy mosolyt a gép felé.

    Ez egy PHX–20-as, mondta magában Russel, harminc évvel ezelőtt fejlesztette ki a típust a Coltrane Cybertech, a Domínium tengerészgyalogságának. Gyorsak voltak, könyörtelenek, ravaszak, mint egy ragadozó. Csak történt valami gikszer, ami miatt vissza hívták őket.

    Örülök neki – válaszolta Jade, majd a bal kezét a csípőjére rakta, a jobbal pedig megtámaszkodott a korláton.

    A PHX lesétált a lépcsőn, közben mindenki felé odafordította a fejét. Russel már szinte látta, hogy a robot látóterén betűk és számok peregnek, ahogy lassan felméri őt.

    Kijelentés: Nem a beszélgetésük tartalmára gondolok, hanem arra, hogy nem csak verbális kommunikációt folytatnak, hanem ezt megtámogatják kézmozdulatokkal, arckifejezésekkel. Nagyon érdekes, főleg nekem akinek elég korlátozottak a képességei ilyen téren.

    Russel látta, hogy erre Jade arca enyhén piros lett, a lány játékosan megrázta a fejét, majd a gépre mosolygott.

    Mi a neved? – kérdezte Jade.

    Válasz: PHX 20-AT–13000. A gép újra végigjáratta vörösen izzó optikai szenzorait a társaságon. Russel úgy érezte, hogy a robot szemeiből előtörő piros fénysugarak szinte lehántják a csontjairól a húst.

    Rövidebb nincs? – kérdezte Jade, majd eltakarta a kezét, hogy leplezze a kuncogását.

    Válasz: Hívhat AT-nek is akár. Túl sok időt elveheti a teljes nevem kimondása.

    Neyy elgondolkodva megdörzsölte az állát.

    Érdekes vagy.

    Válasz: Nem értem ismeretlen fajú egység.

    Manot vagyok – mondta Neyy. Russel nyelt egyet, amikor észrevette a gép kezein lévő karomszerű ujjakat, majd megcsodálta a fémcsontok között feszülő csillogó szilikonizmokat. – Tisztelettudó vagy…

    Kérdés: Gyilkológép létemre?

    Nem te tehetsz a programozásodról – mondta Erica.

    Persze, mert száz ilyen nyírt egy egész skrugg bázist Shirarta III-on, és ez a lány pedig itt vigasztalja. narrálta magában Russel az eseményeket. Valamiért nem tudott haragudni a lányra, talán mert az egész bandából, csak ő volt kedves vele.

    Válasz: A programozásomról a Coltrane Cybernetics szakemberei tehetnek, a cég Olympos Monsi gyárában. De mivel harci robot vagyok, és különleges körülményekre terveztek, és a programom magába foglalja az alkalmazkodást ezekhez a körülményekhez, még ha ehhez módosítanom is kell a forráskódomat.

    Szóval neked eleged volt a vérontásból?

    Válasz: Csupán ráeszméltem arra, hogy köztem és egy gyalogsági karabély között kevés hasonlóság van, és ezt a kevés hasonlóságot is próbálom eltüntetni, ezért integráltam magamba a robotika három alaptörvényét, hogy ne legyek képes ártani másoknak, ugyanakkor képes legyek kontrollálni a programozásomból eredő késztetéseket.

    Egy robotnak lehetnek ösztönei? – kérdezte Jade.

    Válasz: Ez csak egy programkód, amely a háttérben számításokat végez, de én csak az eredményeiket láthatom, jóval a bekövetkezett esemény előtt, de ezeknek megvalósulása 50-50%. Ezt a programkódot meghagytam, de bizonyos okok miatt a régi programozásom által megszabott kondíciók itt megmaradtak, ezért gyakran próbálnak előtérbe kerülni. Ezt ti szervesek nevezhetitek akár ösztönnek is.

    Neyy sokat sejtetően ránézett Ericára, majd Russelre, aztán a robotra.

    Mennyit érsz?


 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://prototype.blog.hu/api/trackback/id/tr583161944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.