Neyy és Trent Hawkins

– Neyy, már nem érzem, hogy követnek – mondta Hawkins, miközben hátrapillantott. – Tudom.

A manot bólintott, és óvatosan a kézi ágyúnak is beillő pisztolyára rakta a kezét.

– Semmit sem látok, de érzek valamit – lassan befordultak egy újabb mellékutcában. Közben Hawkins a belső zsebében tartott pisztolyára rakta a kezét.

Nem hitt a szellemekben, sőt semmilyen vallási vagy ezoterikus csoportnak nem volt a tagja. Volt neki elég problémája, hogy most arról vitatkozzon, hogy az ősrobbanás hozta létre az univerzumot vagy kiszarta valami nagy őstulok.

– Te mindig érzel valamit – morogta Hawkins. Beértek egy mellékutcába. Hawkins hirtelen megtántorodott, előreesett, de Neyy elkapta a vállát, és visszarántotta. – Hu kösz!

A mellékutcát teljes egészében jégpáncél borította.

– Óvatosan lépkedj! – mondta fennhangon Neyy.

Hawkins kifújta a levegőt, és a háta mögött visszapillantott.

– Lehet, hogy egy carleiai követ minket. Tudod akik képesek álcázni magukat. – mintha észrevett volna egy árnyékot, de az a következő pillanatban el is tűnt.

– Egy carleiai nem tud a falon mászni. Így is elég nehéz őket elintézni. – válaszolta Neyy. – Emlékez csak a Deadmoonra. Vállon lőttem, de még így is meglógott a szajrénkkal. Nem lehet valami helyi húsevő? – suttogta Neyy.

Hawkins újra megfordult, mintha egy aprócska kis valamit látott volna visszahúzódni a rúd alakú világítótest fényköréből

- Ijesztő. De hallottam, hogy a Kalgor VII-en élő ilyen dögöket már rég visszaszorították a belső területekre. A legnagyobb állat amit láthatsz itt a medvetulok.

Hawkins lassan az utca bal oldalára húzódott, intett Neyynek, hogy kövesse. A manot beleszagolt a levegőbe.

Hawkins gondosan elkerülte a világítótestet.

Neyy bólintott. Hawkins pedig rávetette magát a sötétségben várakozó apró rovarra, de az fürgébb volt.

Hawkins a lendülettől megcsúszott és hasra esett.

A piciny bogár pont előtte rohant el. Hawkins felocsúdott az esés okozta sokkból, és a bogár után kapott. Az meglógott a férfi marka elől.

– Oh, hogy a vr'a szarjon rád!

A kis csúszómászó felmászott a bal oldali ház falán. Neyy ekkor felugrott a falra, megkapaszkodott erős karmaival, és elkapta a kis valamit.

Hawkins felállt, leporolta magát, majd felszisszent. A hasa és a mellkasa még mindig fájt a kemény jéggel való találkozástól. Odalépett Neyyhez. Az Hawkins szeme elé tartotta a lényt. Trent közelebbről megnézte, és már tudta, hogy nem élőlényt találtak.

– Valami nincs rendjén? – kérdezte Neyy.

A fémbogár kapálózni fogpiszkálónyi lábaival.

– Aha – mondta Hawkins. – Hogy a nők miért buknak a nagy kigyúrt vadállatokra, akik csak kihasználják őket. Miért van az, hogy az a sör, amit a nő hozz langyos mint a gyíktulokhúgy? És lassan falon járkáló ocsmány kis csúszómászók sem a régiek már.

Neyy hatalmas mancsába rakta a gépezetet. A manot meg sem nézhette, de az egy szökkenéssel elugrott, és már a földön is termett. Villámgyorsan eliramodott.

Trent nem gondolkodott, a nyomába eredt. Neyy szótlanul követte. Szerencsére a manotok, mivel az őseik macskaszerű ragadozóból alakultak ki, elég jó szaglással rendelkeztek. Képesek voltak bármilyen méretű prédát követni nagy távolságból.

Hawkins nem tudta, hogy a robotbogáron milyen szagot érezhetett nagyra nőtt barátja, de annyi biztos volt, hogy még egy csatahajó lézerágyújával sem lehetett levakarni róla. Neyy rohant elől. Még akkor is üldözte, amikor az aprócska száguldó robot rég eltűnt a sötétben. Trent nem törődött azzal, hogy még jobban belevész a sikátorok labirintusába.

Tudta, hogy valaki irányította azt a bogarat, és az a valaki nem a semmiért figyelte.

Neyy egy idő után, hogy gyorsabban haladjon felugrott a házak műanyag falára, és erős karmait belevájta a rugalmas műanyagba, négy kézláb folytatva az útját, mint valami nagy szőrös pók. Átugrotta az utcák sarkait.

Hawkinsnak komoly erőfeszítéseket tenni, hogy kövesse a barátját, de megérte. Befordult a következő utcácskába. Egy embernagyságú, sárgára festett szemetest látott, ami mögül emberszerű alak ugrott elő, majd rohant.

Neyy kettőt ugrott, majd amikor már a fickó felett járt, egy nagy szökkenéssel elvált a faltól. De a titokzatos figyelőjük hátraugrott, így Neyy támadása nem érte el. De viszont a férfi nem számolt azzal, hogy éjszaka a Kalgori utcákon kemény jégpáncél képződik, és azt csak reggel sózzák le. A férfi megcsúszott és hátraesett.

Hawkins odarohant, és a feltápászkodó férfire fogta a pisztolyát:

– Na öreg, most… – de a fickó meglendítette a karját. A támadás Hawkins fegyvert tartó kezét érte. Trent meglepetésében és az ütés erejétől elengedte a pisztolyát, mire az hatalmas koccanással esett a jégpáncélra.

A férfi felpattant, majd Hawkins feje felé ütött, de Trent felemelte a jobb kezét, ezzel blokkolva az ütést, majd teljes erejéből a bal öklével az ismeretlen bordáiba öklözött, mire az feljajdult, de nem lett harcképtelen.

A fickó hátrarántotta a fejét…

Hawkins a következő pillanatban csillagokat látott, a hátsója és a jégpáncél találkozásából eredő fájdalom csak most jutott el az agyáig.

Fasza, a harmadik ezen az éjszaka!

Hawkins csak most tudta jól megnézni a támadóját. A fickó középmagas lehetett. A testalkata hasonlított a Hawkinséra. A haja vörösesbarna volt. Az arca olyan mintha egy rokonszenves arcra ráerőltettek volna valami hideg céltudatosságot.

Ekkor üvöltés hallatszott, a fickó Neyy felé nézett. Hawkins ezt használta ki. Villámgyorsan közelebb siklott a jégpáncélon, aztán szétrakta a lábait, majd harapófogó szerűen a fickó sípcsontja köré fonta őket, aztán balra rántotta magát.

A férfi feljajdult, de meg se mozdulhatott, mert Neyy már mellette is volt, megragadta a grabancát és felemelte a még mindig kába férfit.

Trent feltápászkodott, majd jobban megnézte a férfit:

– Lance Morrow! – kiáltott fel. A fickó mozdulatlan volt. Neyy látványa megrémisztette. – Csak tudnám, hogy miért követsz engem!

– Nézd Hawkins, élet…

Trent megrázta a fejét. Már akkor unta Morrow sunyiskodását, amikor egy alakulatban szolgáltak. Jó katona volt a srác, meg minden, de Hawkinsnak nem tetszett a pofája.

– Igen, életveszélyben vagy! – förmedt rá Hawkins. – Áruld már el öreg, hogy miért pont engem. Két éve kiugrottam a seregből. Kitalálom, Gardner admirális állított rám, mert attól fél, hogy szétkürtölöm azt a kis esetét azzal a két oberoni kurvával.

Morrow gépiesen felemelte a kezét, majd megszólalt:

– Ne hangosan – mondta Morrow.

Trent beletúrt a hajába, majd Neyyhez fordult:

– Enged el – vakkantott oda a manotnak. Morrow egy koppanással esett a földre, és feljajdult.

– Baszd ki, ez már nekem is sok. – Kiáltott fel a fickó. Majd lassan feltápászkodott, és leporolta magát.

– Nyugi itt a Külűrben azt sem tudják, hogy ki az a Gardner admirális, és leszarnák, hogy rajtakaptam azzal két oberoni ribanccal. Legfeljebb pár hétig röhögnek, de csak ennyi. – Trent összefonta a mellkasa előtt a karjait. – Na miért eresztetted rám azt a szart?

– Mi…

– A bogárkádra gondolok! – kiáltott fel Hawkins. Már túl sokat húzta azzal az időt, hogy ezzel a rohadékkal társalog.

– Ja, nem akartalak meglepni.

Hawkins Neyyre nézett, majd visszanézett Lance-re:

– Na az utóbbi nem sikerült valami fényesen, mint láthatod. Mi a francnak köv… – meglátta, hogy Neyy beleszimatol a levegőbe, majd felmordul: – Mi az, öreg?

– Három skrudd, tőlünk öt méternyire. – válaszolta a manot, majd jobbra fordult. – És közelednek.

Hawkins ránézett Morrowra.

Úgy tűnik nem csak Hawkins régi bajtársa bukott le ma éjszaka.