Külűr krónikái: A Prototipus

 A shiwaraptor felemelte hosszú, krokodilszerű fejét, majd felszisszent, ahogy az első esőcseppek kopogni kezdtek a fák levelein.

Akhas belerúgott a kétlábú hüllő oldalába, mire az újra futásnak eredt. A shiwaraptor legjobban egy földi ragadozó dinoszauruszra emlékeztettet. Testét zöld-sárga pikkelyek borították. A teremtmény nyávogásszerű hangot adott ki, majd futni kezdett, ha kellett akkor kidőlt fatörzseket ugrott át, vagy fákat került ki.

Ezeket az állatokat a shiwaiak házőrzőnek vagy hátasállatnak használták. Akhas jól tudta, hogy ennél ideálisabb hátast nem is választhatott volna. Gyors volt, jól manőverezhető és ha kellett egy vérszomjas vadállat.

A larn gyorsan felvágott a hegyoldalon, majd a felénél megállt. Leszállt hátasáról, belenyúlt az övzsebébe, aztán elővett egy szárított húsrudat, és a ragadozó felé nyújtotta. A bestia hosszú nyaka előrerándult, veszélyes fogakkal teli pofája azonnal bekebelezte a finom falatot. Majd odalépett a teremtmény nyakára szíjazott táskához, és elővette belőle a gépfegyvert, majd a pántnál fogva a hátára erősítette, aztán felvette a sisakot, amely csak a szemét hagyta szabadon.

Akhas hátat fordított a lénynek, aztán elindult keletnek. Átvágott egy cserjékből és fiatal fákból álló bozóton, és kikukkantott az ágak közül. Ott magasodott előtte Corsor fala.

– A fegyver ott van a hatszög közepén – suttogta.

A levegőben berregés hallatszott, az egyik fiatal fa törzsén pedig egy berregő mászott lefele. Az embernyi bogár ügyet sem vetett a larnra.

Ahogy a larnt sem érdekelte a berregő.

Látta, hogy Corsor fala túl magas, hogy felugrasson rá, és az ágyúk 360 fokos szögben forgathatóak, így bármit észrevesznek.

De Akhasnak szerencsére volt egy terve.

Saud szerzett neki egy térképet az erőd alatt húzódó alagút rendszerről. A larn elővette a zsebéből a papírlapot, és megnézte a rajta lévő szövevényes térképet. Akhas látta, hogy tőle balra nyílott egy alig használt járat, amely egészen Corsor szívébe vezetett. Elindult arra, tett négy lépést, majd leguggolt és megkopogtatta a földet. Ahogy számított rá, fémesen kongó hang jött válaszul.

A larn takarította az eső miatt nedvessé vállt avart a kör alakú fémlemezről. A fejvadász elővett a töltényövéből egy lángvágót, és nekiesett az acéllemeznek. A vörösen izzó láng úgy hatolt át a fémen, mint forró kés a vajon. Pillanatok alatt egy kör alakú nyílást vágott. A levágott darab lezuhant az alant lévő aknában, majd egy pendülés kíséretében földet ért. Akhas levilágított egy zseblámpával. Egy négyszög alakú, lefele vezető aknát látott. Akhas ahogy tovább vizsgálta az aknát, látta, hogy a vele szemközt egy ezüstösen csillogó létra volt. Akhas felállt, és a zseblámpáját az övére tűzte. Majd elkezdett lefele mászni a létrán.

Ideje pontot tenni az ügy végére. Gondolta magában, ahogy leért az akna aljára, majd elindult a vízszintes járatban.

Hawkins továbbra is a puska csövébe nézett, majd nyelt egyet. Tudta, hogy ha Prabigat valami okból elsütné a puskát, akkor ő elbúcsúzhat az agyától.

– Igen Morrow küldött, hogy visszaszerezem a fegyvert.

A férfi lassan hátralépett, közben le sem eresztette a puska csövét Hawkinsról.

– Acero lenyomoztatott téged. Tudom, hogy régen a Domíniumi Tengerészgyalogság, 3 hadtestjénél szolgáltál, azon is belül a huszonötös felderítő csapatnál, a Bulldogokná. A parancsnokod Lee Gunner ezredes volt, ha jól tudom. – A fickó elhallgatott egy pillanatra, majd elvigyorodott megint, amikor meglátta, hogy Hawkins arcán megrándult egy izom. – Szóval te vagy az a Hawkins. Gondolom a felderítőknél tanultál pár trükköt. Tudsz egy ütéssel embert ölni, meg ilyenek. Csak mondom, hogy ha engem kinyírsz, lesz még kilencszáz másik akiket el kell intézned.

– Igen, én vagyok az a Hawkins. Leszereltem a seregből, igen. Felderítő voltam, végig csináltam pár szar dolgot. – Hawkins itt megállt, kifújta a levegőt. – De nem vagyok a Domínium kutyája. Érti? – Minden szót alaposan megnyomott. – Szerintem ha hazudnék, nem ragaszkodnék annyira az igazamhoz.

Hawkins ránézett Prabigat mutatóujjára, ami lassan a fegyver ravaszára fonódott. A szerencsevadász már szinte várta, hogy a fegyver eldörrenjen. Prabigat hirtelen az íróasztal felé nézett, majd vissza Hawkinsra.

– Nem hazudsz? – kérdezte a férfi, a fegyvere csövét egy kicsivel lejjebb eresztette. Az arcán még mindig ott volt a kétkedés.

Hawkins hirtelen úgy érezte, mint ha az agyába egy kéz hatolt volna be, majd kivett volna valamit. A szerencsevadász egy pillanatra megtántorodott.

– Nem hazudsz – mondta Prabigat, majd odalépett az íróasztalhoz és lerakta a puskát, de közben nem vette le a szemét Hawkinsról, majd leült a székbe, és megdörzsölte a halántékát. – Tartozok neked az igazsággal, mert Morrow téged is csúnyán átvert, úgy látom. Már volt vele párszor dolgom, csináltam neki dolgokat, amikért ő jól fizetett. De ez…

Prabigat lemondóan megrázta a fejét, majd felállt és a minibárhoz lépett, levett egy barna folyadékkal teli üveget, majd töltött magának egy italt, aztán Hawkinsnak is.

– Ez a munka más volt. Morrow busás jutalmat igért nekünk, hogy ha elfogjuk. Emlékszem nekem és Chastarnak sikerült sarokba szorítani a Deadmoonon. – felhajtotta egyben az italt. - Ott voltam a sikátorban. Mögötte csupán egy fal, ahogy két oldalt is. Felemeltem a fegyverem, és meg akartam húzni a ravaszt. – Hawkins odalépett a pulthoz, majd a kezébe vette az poharat, és belekortyolt a benne lévő folyadékba. Az íze markánsan keserű volt. Merkúri whiskey, állapította meg. – De nem tudtam. Harminc éve vagyok a Külűrbe. Azóta csinálom ezt a szarságot, mindig meg tudtam húzni azt a kurva ravaszt, de most nem. Belenéztem a lány szemébe, és megláttam a saját tükörképem. De az nem az én tükörképem volt, hanem egy…egy… – A bal kezével megtörölte a homlokát. – Elhoztam a Shiwára és védelmet adtam neki. Annyira hasonlít a lányomra.

Hawkins nem értett semmit. Prabigat ott ült az asztalnál, a könnyeivel küszködött, és egy pohár italt szorongatott.

– Figyelj, én a fegyverért jöttem, sőt fizetnék is érte – belenyúlt a bal térdzsebébe, és elővette a memóriakártyát, és átnyújtotta Prabigatnak.

A kalózvezér a szeme elé emelte, megnézte, majd felsóhajtott.

– Szóval ez amiről Acero beszélt. A Nogura automatizált nyersanyagszállítóinak útvonala. Nem bánnod, hogy nem hiszek neked. – Magasra tartotta a fekete, műanyaglapocskát, és megforgatta a mennyezeten lévő lámpa fényében. – Kódolás van rajta, ugye?

– A törő aki megszerezte azt mondta, hogy a hármas sorban a harmincas szakaszt kell nullára váltani, és már meg is van.

Prabigat lerakta az íróasztalra a memóriakártyát, aztán felsóhajtott.

– Elég jó üzletnek tűnik. A lány az információért. Mostanában nem megy valami jól az üzlet. A Bishop lepaktált a cerdeiaiakkal, hogy védjék a konvojaikat. Én már azon filózom, hogy a Shiwáról áthelyezem a bázisomat valami kevésbé forgalmasabb területre. De ehhez pénz kell, és mostanában nincs annyi emberem, hogy bevállaljak zsoldosmelókat. De viszont, hallottam én is a Nogura titokzatos ércbányáiról – sóvár pillantást vetett a memóriakártyára. - Lehet, hogy ezt az információt talán másra is fel tudom használni.

Hirtelen elhallgatott, majd a feje balra fordult, a tekintete üressé vállt. Hawkins egy pillanatra azt hitte, hogy az öreg rosszul van. Prabigat Hawkins felé fordult, majd elmosolyodott.

– A fegyverért cserébe adod ugye?

Hawkins kifújta a levegőt, majd elvigyorodott. Még is csak összejött minden. Az eddig pattanásig feszült izmai elernyedtek, a levegőt újra normálisan vette.

– Az üzlet erre szólt.

Prabigat mosolya egy olyan emberé volt, mint.akinek levettek volna a válláról egy egész bolygót. Prabigat felpattant a székéből, majd kisétált az ajtón.

Hawkins követte. Elhaladt Chastar mellett, aki utánuk indult. Prabigat a csarnok bal oldalában lévő ajtó felé vezette Hawkinsot, majd megállt és lehúzta a belépő kártyáját a leolvasson.

Az ajtó félrecsúszott, Hawkinsék pedig beléptek rajta. Egy téglalap alakú szobába jutottak rajta keresztül. A szobából több szűkebb szobácska nyílt, amelyeknek a berendezését egy fal melletti priccs, és egy hevenyészett illemhely alkotta.

Csupán az egyikben volt valaki. A priccsen ült török ülésbe Hawkins közelebb lépett, hogy megnézze. Egy fiatal 16-18 éves lányt látott, akinek vörös vállig érő, egyenes szárú haja volt, sudár és izmos termete. Kecsesen ívelt orra volt, finom ívelt ajkai, magas arccsontja és hegyes álla. Egy vörös top volt rajta és egy fekete nadrág. Hawkinsnak elállt a lélegzete.

Nem. Nem lehet!.

Egy pillanatra újra a Flynnen volt, a még szűz földeken, egy erdő szélén. Alileenel, azzal a lánnyal akit szeretett, aki miatt az egész univerzumot ki tudta volna fordítani a sarkaiból.

Prabigat előrelépett, majd a karjával a lány felé mutatott.

– Ez itt a fegyver… – mondta a férfi.

A lány Hawkins felé fordította a fejét, és kinyitotta kék szemeit. A tekintette belemélyedt a férfiéba. Hawkins megszédült, úgy érezte mintha egy puha kéz belenyúlt volna a tudatába, és kivett volna valamit…

– Trent Hawkins.

Hawkins meghökkent, majd Prabigatra aztán Chastara nézett.

– Képes benyúlni a fejünkbe, és kivenni dolgokat – mondta Chastar, közben le se vette a szemét a lányról.

A lány felállt, de közben le se vette tekintetét Hawkinsról. Trent nem bírt mozdulni, nem tudott szólni. A lány olyan volt mint egy taihi bogártigris: megbabonázta a zsákmányát.

– Honnan tudod a nevem?

Hawkins hirtelen megtántorodott, majd a lányra nézett. Törékenynek látta és védtelenek. Meg kellett védenie. Az univerzum ezernyi veszélyt rejt.

– Tudom.

A lány hangja dallamos volt, de volt benne valami keménység. Nem is való abba a cellába, neki egy másik bolygón van a helye.

– Akkor a memóriakártyát a lányért. – Prabigat elvigyorodott.

Hawkins bólintott, majd reflexszerűen a zsebéhez nyúlt. Nem volt benne.

– Ott hagytam az íróasztalodon – válaszolta Hawkins. El fogja vinni erről a pokoli helyről a lányt. Prabigat bólogatott, majd felsóhajtott. Hawkins ekkor kapcsolt, hogy háttal állt a férfinak, és bizony neki vannak társai is. Hogy feledkezhetett meg róluk?

– A társaimmal mi van?

Acero előkapta a kommunikátorát, majd megszólalt:

– Acerora bíztam őket. Nyugi jól vannak. Acero csak nekem engedelmeskedik.

Hawkins nem tudta elhinni, hogy ilyen könnyen megúszta...

Jól haladunk. A lány felé pillantott. Kiviszlek innen.

A lány bólintott. Hawkins elgondolkodott azon, hogy szebb lenne ha mosolyogna. Akkor jobban hasonlítana Alileenre. Most őt nem fogja elveszíteni.

Akhas a végére ért a szellőzőjáratnak, majd megállt a kör alakú fedőnél, amely az ajtót fedte. A larn előkapta a lángvágóját, majd egy csínos kis kört vágott a fedél közepén, aztán lekapta, majd leereszkedett a nyíláson. Egy üres, használaton kívüli hangárba jutott. Csupán pár hordó és láda volt a falnak támasztva. Akhas elindult a terem másik végében lévő ajtó felé, majd beütötte a mellette lévő kapcsolótáblára a Saudtól kapott kódot.

Az ajtó félrecsúszott, Akhas pedig kilépett a folyosóra, majd elindult balra. A falak szürkék voltak és porosak. A levegőben rozsdaszag terjengett.

A larn elővette közben a fegyverét, majd tovább sétált. Lassan, ügyelve arra, hogy ne csapjon zajt. Minden mozdulatát jól kiszámította, úgy járt mint a vadászó nagymacska. Szemeivel folyamatosan az előtte lévő folyosót fürkészte.

A folyosó egy újabb ajtó volt. Akhas itt is beütötte a kódot, majd belépett rajta. A szerelőcsarnokban csak két kalóz volt. Egy zöldbőrű, lebernyegekkel díszített tirexiai és egy nagydarab, tetovált bőrű, kopasz fickó egy daruszerű ipari robot mellett épp valami kártyajátékot játszottak.

– Na meg van a három csillagom, és a hat szupernóvám – rikkantott fel a tetovált fejű.

Akhas az egyik hordó mögé húzódott, és lassan felhúzta a ruhájának az ujját.

– Grraaa, te ocsmány bejidszar! Ez a sor lehetetlen. – A tirexiai ledobta a kártyáit, majd a bal hüvelykujjával a saját mellkasára mutatott. – Nekem négy gázóriásom van. ÉN NYERTEM!

A tetovált fejű rámutatott a földön fekvő kártyákra.

– Jól ismerem az Ősrobbanást, és tudom, hogy ez az jelenti, hogy én nyertem. Na add csak ide azt az öt derrareket.

A tirexiai kelletlenül belenyúlt az övén lévő táskába, majd elővette az öt csillogó berríliumérmét.

– Na Jamie, végre megjöttél azt hittem, hogy soha nem hozod azt a quarrellbort.

A két kalóz egyszerre nézett az ajtó felé.

– Hol van ez a bejidszar? – kérdezte a tetovált fejű.

– Itt valami bűzlik – morogta a tirexiai, majd felállt, a kezét a fegyverére rakta.

– Jamie, hol a rákban vagy? – kiáltotta a tetováltfejű. – Biztos már megint elbújt valahol, és ránk akarja hozni a frászt.

– Jó én meg cserébe egy lyukat fogok csinálni az arca helyére.

A tetovált fejű a társa felé fordult.

– És akkor mit fogsz mondani a Vénembernek?

A tirexiai egyet előre lépett, majd előkapta a fegyverét.

– Hogy baleset volt. Belerohant a lövedékembe.

Akhas ezt a pillanatot választotta, hogy cselekedjen. Előugrott a fedezéke mögül, maga elé tartotta a karját, és kilőtte a tűvetőből a mérgezett lövedéket. A tirexiai odakapott a torkából kiálló nyilacskához, majd egy pillanat múlva már a földön fetrengett a méreg hatásától. Akhas ezt nem várta meg. Előkapta a pisztolyát, majd becélozta a tetovált fejűt, de az balra ugrott, majd a földön fekve kicsatolta a pisztolytáskáját…

Ez volt a veszte. Akhas meghúzta a ravaszt, a fickó arca a következő pillanatban egy vörös kráteré változott. Akhas nem várta meg ameddig elterül, hanem elindult a szerelőcsarnokból kivezető ajtó felé. Valószínűleg meghallották a lövést. Akhas már hallotta távolból a csizmák trappolását.

A larn előkapott egy kézigránát, majd kifújta a levegőt, és várt.

Amikor már egész közelről hallotta a léptek zaját, hirtelen rácsapott az ajtónyitó gombra a kalózok orra elé. Eldobta a gránátot, majd ugyanezzel a lendülettel visszaugrott a csarnokba. A bal oldalára érkezett, majd felugrott.

Egy dörej hallatszott végig a folyosón, majd füst. A vér és sült hús szaga telítette be a levegőt. Akhas kilépett a folyosóra, majd megnézte mit alkotott. A kalózokból csak szerte szét repült testrészek és sült hús massza maradt.

A fejvadász lecsatolta a hátáról a gépfegyverét, majd kibiztosította, és elindult a folyosón. A folyosó hirtelen jobbra kanyarodott. Tudta, hogy ez a földalatti bázis központi részére vezet. Itt volt a főnök irodája, a hadműveleti termek, a legénység szállásai, és persze a cellák. Akhas arra indult.

Hirtelen megszólalt egy vijjogó hang. A bázis riasztói. Akhas nem törődött velük, elindult, gépfegyverének a csövét előre szegezte. 

– Utálom ezt a bolygót – morogta Hawkins, majd a szájához emelte a kulacsát, és belekortyolt vízbe. Trent jelenleg tiszta szívéből visszavágyott Westra City pöcegödrébe. A dzsungel szinte semmit sem változott, mióta Hawkins utoljára itt járt. Ugyan azok a vöröses kérgű, lelógó lombú fák alkották, amelyeknek az ágainak a végén óriási, piros kelyhű virágok voltak. A levegőben még mindig a nedves, rothadó avar és a különféle növények illata keveredett. Az őserdő ugatásoktól, kerregésektől és csivitelésektől volt hangos.

Hawkins megállította a bejidjét, majd megveregette a lény nyakát. Látta, hogy a teremtmény szüntelenül az erdőt fürkészi halszerű szemeivel.

Hawkins megértette az állatot. Ő sem érezte jól magát.

Először is melege volt. Izzadt. A pólója már szinte mindent beszívott, amit eddig kiverejtékezett magából. Most a nadrágja vette át ezen hálás feladatot.

Hawkins hirtelen fújtatást hallott maga mögül. Hátrafordult, és meglátta egy másik bejiden ülő Ericát. A lány sötétbarna haja izzadtan tapadt a fejéhez. A férfi odanyújtotta a kulacsát Jadenek, az gondolkodás nélkül elfogadta.

– Utálom az erdőket – ismerte be Hawkins a lánynak. – Ilyenkor azt érzem, hogy valami nagy T-Rexnél is nagyobb dög les a fák közül, és csak arra vár, hogy megcsócsáljon.

– Spinosaurus? – kérdezte Neyy, aki épp ekkor érkezett oda a hátasával a társasághoz. A manot megveregette bejidje nyakát. – Az volt nagyobb a T-Rexnél.

Hawkins ránézett Neyyre, majd felsóhajtott.

– Figyelj, attól, hogy egy filmben az a kétlábon járó mutáns krokodil elharapta a Rexi torkát, attól még a Tyrannosaurus marad számomra a király.

– Nem mutáns, hanem dinoszaurusz. – Válaszolta Neyy.

Hawkins tudta, hogy a manotot egyszerűen megbabonázták az ősi földön élő dinoszauruszok. Miután Hawkins és Neyy kiléptek a seregtől, utána a fickó a barátját elvitte egy kalandparkba, ahol klónozott dinoszauruszok voltak.

– Két ósdi komputerek által rajzolt és mozgatott dög harapdálja egymást – szólt közbe Erica. – És ti meg azon vitatkoztok, hogy melyik az erősebb. Láttam én is a filmet, és tudom, hogy az egész csak egy forgatókönyv alapján van az egész. Tisztára olyanok vagytok mint a gyerekek.

Hawkins a lányra nézett, majd Neyyre, és elvigyorodott. Tudta, hogy a lány mi miatt volt ideges. Acero már egy negyed órája itt hagyta őket, hogy várjanak. Azt mondta, hogy bejelenti az érkezésüket. Hawkins más körülmények között örült volna a pihenőnek. A bejidek csontos háta feltörte a fenekét, a himbálódzó, nyugtalan mozgásuktól pedig tengeribeteg lett. De most nem. Lehet, hogy a fickó csapdába csalta őket.

Ekkor egy ág roppant, Hawkins pedig azonnal előrántotta a pisztolyát, de vissza is rakta, mikor látta, hogy egy fémes alak lépett ki a fák közül.

– Olajat cseréltél? – kérdezte Hawkins.

– Kijelentés: A szenzoraim élőlényeket érzékelnek, előttünk 10 méterre.

A szerencsevadász keze újra a fegyvere markolatára csúszott, de azon nyomban le is vette róla. Tudta, hogy ha aktiválja azt, akkor a fegyver elektromágneses lövedékgyorsítója 10 mérföldes körzetből minden rohadt mutáns cserebogarat odavonz.

Ilyen egy rohadt patthelyzetet. AT-nek könnyű, ő le tudja árnyékolni az energiaforrását, de nekünk.

Hawkins épp a tereptárgyakat vette szemügyre, hogy kitaláljon valami tervet, mikor a bozótból előrobogott Acero és még hat fickó famacskák hátán. Ezek az állatok kétszer nagyobbak voltak mint Hawkins bejidjei. Ezeknek a ragadozóknak négy izmos lábuk volt, hatalmas karmos tappancsaik. Ormótlan macskaszerű fejüket egy hatalmas hegyes fül díszítette. A szemei borostyánfényben izzottak. Az állkapcsukban egy hatalmas alkarnyi méretű agyarpár fehérlett. A bundájuk vörösesbarna színben játszott, mint a környező fák kérge.

A lovasaik sem voltak bizalomgerjesztőbbek. Három ember volt, egy kwizek és egy larn. Mindegyikük arcát sebhelyek ékesítették. Hol egy betört orr virított, hol egy arcra mért vágás emléke piroslott. A kezeikben ormótlan, primitív gépfegyvereket tartottak. A brigantik fekete kezeslábast hordtak, a törzsüket egy ugyanilyen színű testpáncél takarta.

Acero hátasa felhorkant, ahogy a férfi sarkantyúja belemélyedt az oldalába. A lény kelletlenül odacammogott Hawkinshoz.

– Remélem nem unatkoztál űrhajós – mondta Acero émelyítő jókedvvel a hangjában. – Elhúzódott egy kicsit a dolog. – A larn felé biccentett. – Chastar, a másik végrehajtó.

Ekkor előlovagolt a larn.

– Ő lenne Hawkins?

Trent végigmérte a zöldbőrű lényt. Chastar a férfi felé nézett, majd Ericára és Neyyre. Bár szemmel láthatólag meglepődött a manot látványától.

– Igen – mondta Acero.

– Érdekes – sziszegte a larn, majd elhallgatott. Olyan arckifejezést vágott, mint aki épp a saját szavait ízlelgeti.

Hawkins szintén meglepődött. Elég ritkán lehetett látni larnt mióta a világuk a Loroth VII felszínét lakhatatlanná tette egy gamma kitörés. A galaxis összes lénye egyenként lélegzett fel amikor a larnok civilizációja egyszerűen porrá hullt, és csak néhány túlélő maradt.

– Nálam van a memóriakártya, te csak vezess a főnöködhöz. – Trent belenyúlt a combzsebébe, és óvatosan előhúzta a memóriakártyát, majd feltartotta. A műanyag darabka megcsillant az alkonyi napfényben.

Chastar közelebb lovagolt Hawkinshoz és megnézte a memóriakártyát, de nem eresztette a famacska kantárját. A lény erre felmordult, de az oldalába mélyedő sarkantyú elhallgatta.

– Miért tenném, Hawkins? – kérdezte egykedvűen a kalóz, majd rásandított Acerora, és halkan felmordult. – Mi a biztosíték arra, hogy ez valódi? Hogy ez nem egy vírus, avagy egy jeladó. Vagy ne adja a Loroan hét holdja, egy bomba.

Trent erre nem tudott mit mondani. A larn minden olyan lehetőséget kivesézett, amely a főnöke elleni merénylethez vezetett volna.

– Ti vagytok a galaxis egyik legjobb haramiái. Kegyetlenségeteknek híre talán más galaxisokba is eljut. – szólalt meg Neyy mély és halk hangja. – Kinek lenne mersze átverni benneteket? Sőt megtisztel minket, hogy veletek üzletelhetünk.

A larn megvakarta az állát. Hawkins Neyy felé pillantott, majd vissza Chastarra, és megengedett magának egy bizalmas mosolyt.

– Ilyet általában az ármánykodó kis férgek mondanak. – Trent érezte, hogy a bal keze hirtelen ökölbe szorul. – De az ármánykodó férgeknek általában nincs annyi vér a pucájában, hogy öljenek is.

A larn intett a fejével, és elindult. Hawkinsék követték. Közben a két emberi harcos előre macskagolt – Trent nem talált rá más szót, mert a lovagolni az olyan oda nem illő szó volt. Lovagolni lovon szoktak, nem macskán. – A két kwizek és a másik fickó pedig Erica háta mögé húzódott. Közben AT felkapaszkodott Jade háta mögé.

Beléptek a fák közé, és egy keskeny ösvényre léptek, amelyen csak libasorba tudtak közlekedni. Az a hangzavar, amely az erdő többi részén uralkodott, itt átadta a helyét valami halk berregésnek. Hawkins ahogy figyelte a fák ágait, néha a lombok között egy lény kitinpáncéljának sárgás csillogását vette észre. Hallatszott a levelek suhogása, amely azt jelezte, hogy a fák koronájában nagy testű lények közlekednek.

– Utálom a bogarakat – suttogta Jade, majd ijedten a fák ágai között bujkáló hatalmas rovarok felé pillantott.

Egy idő múlva az ösvény felfelé kezdett el lejteni. Az út végén pedig Corsor magasodott. Az erőd elfogalta az egész hegyoldalt széltében, hatszög alakban egy fémből készült fal vette körül, aminek minden sarkán egy-egy ormótlan légvédelmi ágyú volt. Ekkor zúgás hallatszott Hawkinsék feje felett. Egy cet formájú űrhajó suhant el felettük, majd megállt Corsor felett, és lassan landolt. Trent látta a jármű hasán csillogó két sínágyút, és az orrba épített lézervetőt, és az oldalára festett sárkányszerű fenevadak képét.

A fák között pedig emberszerű alakok bujkáltak, akik fegyvert tartottak a kezükben.

Ez tényleg nem egy kalózbanda, hanem egy hadsereg.

Gondolta Hawkins, ahogy közeledtek a város kapuja felé. A súlyos acéllemez csikorogva félrehúzódott.

Amikor bementek az erődbe, Acero felrikított.

– Üdvözlet Corsorban!

A fal mögött egy kisebb város volt. Ellentétben Westra Cityvel, itt az alacsony, kockaformájú épületek katonás sorban álltak a széles utak mentén, amelyek tágas terekbe torkollottak, ahol hatalmas kibelezett cethalaként teherhajók feküdtek, máshol ketreceket állítottak fel, amelyekben famacskák heverésztek vagy járkáltak fel és alá. Az egyhangúságot csak néhányszor törte meg egy kantin vagy egy bordély díszes épülete. A város tiszta volt, sehol nem volt egy rothadó szeméthalom.

Csupán egy valami rontott az összképen. A kalózok.

Kalózok járőröztek, kalózok ittak és kockáztak a kocsmák előtt, kalózok estek neki lángvágóval a bevontatott űrhajóknak. Mindenhol ezek a fekete ruhás haramiák voltak, de volt köztük valami egység, valami összetartás. Hawkins látott köztük embereket, kwizekeket, rasinokat és számtalan más humanoid faj egyedeit.

Egy hosszú sétányon haladtak végig, amelynek a végén egy óriási, vörös homokkőből épült, kör alakú épület állt, aminek a közepéből egy obeliszkszerű torony nyújtózkodott a Shiwa szürke felhőkkel takart ege felé.

Az épület ajtaját két tömör oszlop határolta. Felé pedig a Pengések jelképét, egy handzsár pengéjére ráharapó koponyát ábrázoló domborművet véstek.

Chastar még visszanézett Hawkinsékra, majd leugrott a hátasának nyergéből, és odalépett az ajtóhoz, majd megnyomott egy gombot a bal oszlopon lévő kapcsolótáblán.

– Meghoztam Hawkinst. – csak ennyit mondott. Trent közben észrevette, hogy még három kwizek és egy másik lény lépett oda hozzájuk. A fejét mintha fekete gránitból faragta volna ki valami örült művész. Hawkins nem törődött a kalózokkal, leugrott a bejidjéről, majd elindult volna az épület felé, amikor a sziklafejű idegen egyszerűen elállta előtte az utat. A lény kitartotta barna bundával borított mancsát, amit hatalmas sarló alakú karmok díszítettek, majd Hawkins felé röfögött valamit.

Trent hátrasandított a társai felé, majd pislogott egyet. Erica Jade karjai visszahullottak a lány oldalára, míg Neyy felsóhajtott.

– Mit akar ez izé? – kérdezte Hawkins Acerotól, aki még mindig a famacskáján ült.

– A chowish a fegyvered akarja – Hawkins közben az idegenre nézett.

Trent megfogta a fegyverét, majd a lény markába nyomta, aki gúnyosan felröffent.

Hawkins intett a társai felé, hogy jöjjenek, de ekkor Chastar hátrasandított.

– Őket nem – sziszegte.

Hawkins már épp vissza akart volna szólni a larnak, de ekkor észrevette, hogy a lény a vállához emelte gépfegyverét.

– Neyy, ha egy órán belül nem jönnék ki, akkor tudod a dolgod.

A manot bólintott. Hawkins megnyugodott és kifújta a levegőt, majd követte Chastart, aki időközben leengedte a fegyverét, és átlépte ő is a küszöböt. Hawkinsnak elállt a lélegzete, ahogy feltárult előtte az épület belseje. A férfi előtt egy hatalmas üreg tátongott, falai simák voltak, látszott, hogy lézerrel vágták ki őket. Lent apró bogaraként alakok nyüzsögtek három nagy cápaformájú űrhajó körül. A hangár felett egy függőhíd ívelt át, amely egy gömb alakú felvonóhoz vezetett.

Vegai korvettek. Azonosította Hawkins. Ezek tényleg minden szart összeszedtek ami megmaradt a háborúból.

A körülöttük hatalmas fémdobozok voltak gúlákban rendezve. A terem végében pedig egy akkora nyílást vágtak, amin a Renegát simán átrepülhetett volna.

Hawkins gyanította, hogy Corsor alatt egy csomó ilyen hangár lehet, tele hajókkal és persze a rabolt szajréval. Chastar rálépett a függőhídra, Hawkins követte. A férfit a három emeletnyi szabadeséstől csupán egy vékony fémkorlát választotta el.

– Sok egységbe kerülhetett ezt összehozni – mondta Trent, ahogy lenézett, egy pillanatra megszédült.

– Van honnan szereznünk, ne aggódj – sziszegte a larn. Odaértek a lifthez. Chastar megnyomott egy gombot a lift oldalán, mire az félrecsúszott. Hawkins és a larn beszálltak.

A lift lassan és ráérősen vitte le őket.

Amikor kiszálltak, Hawkins fel nézett a hangár mennyezetére, és újra megszédült. Ezek a méretek. A levegőben kenőolaj és a hegesztőkből származó ózon szaga terjengett. Az egyik kwizek valami gorombaságot ordított a társának. A háttérzajt a hegesztők zúgása és a fém sikolya adta és a hangárban járkáló humanoid robotok nyikorgása adta.

Trent nem sokáig nézelődhetett, követnie kellett Chastart. Szűk és fémes folyosókon és hasonló hangárokon keresztül sétáltak, lépcsőkön mentek le.

Mint a felszínen ez a hely is tele volt hegesztő vagy a hajókat szerelő kalózokkal. Hamarosan egy másik tágas csarnokba érkeztek, amit három a menyezetten lévő sárga lámpa világított meg, annak közepén egy fehér, félgömbalakú épület volt. Az ajtaja magától kitárult, a larn pedig intett a fejével.

Hawkins egy dolgozó szobába lépett, amelynek berendezését egy fekete íróasztal, egy minibár, és egy egyszemélyes priccs alkotta. Az íróasztal mögött pedig egy magas támlájú irodai szék volt, amely háttal volt fordítva Hawkinsnak. A falon egy óriási képernyő volt, amin Corsor erőd és a földalatti bázis különböző részeinek képei váltakoztak.

Trent körülnézett, és egyetlen egy kijáratot sem talált.

Bejutottam a szörnyeteg gyomrába. A férfi keze akaratlanul is az üres fegyvertáskájához nyúlt, majd felsóhajtott. Persze Erica Jade és Neyy amint megkapják az üzenetét az ő titkos hullámhosszukon, hogy jöjjenek érte. Valamint Russel és Werd, meg persze még páran az erdőben rejtőzködtek, egy álcázott ágyúnaszád fedélzetén.

Hawkins nem tehetett mást mint hogy elővette a legmegnyerőbb arcát.

A szék lassan Hawkins felé fordult, Benne pedig egy alacsony köpcös emberke volt. 50-60 évesnek tűnt. Az arca petyhüdt volt a kortól, de kék szemeiben valami számító és rókaszerű fény csillogott. Kopasz fejét ősz, pihés haj keretezte. A fickón fekete katonai gyakorló volt. Az arcát merőlegesen pedig egy sebhely szelte ketté.

A férfi elmosolyodott, kilátszottak sárguló fogai.

– Van sejtésed ki vagyok, ugye?

Hawkins nem ilyenek képzelte Prabigatot. Igaz, amire számított egy két méter magas, lángoló szemű, emberbőrbe bújt szörnyeteg volt. Nem egy mosolygós nagypapa.

Az íróasztalon keresztbe fektetve egy vaskos vadászpuska volt. A jobb sarkán meg egy szőke középkorú asszonyt és egy 16 éves forma lányt ábrázoló kép.

– Thadeus Prabigat – mondta ki a nevet Hawkins, a kalózok vezére bólintott erre.

– Nekem is van sejtésem ám, hogy ki vagy. – A férfi felállt, majd lassan elsétált az asztaltól, de előtte még végigsimította a gépfegyvert. – Sokszor találkoztam a fajtáddal, és bizony engem nem fogsz átverni – mondta nyugodtan, de Hawkins úgy érezte, mintha a fickó ordított volna. – A Lance Morrow név ismerős?

Hawkins nyelt egyet.

Honnan ismeri ez Morrowot?

Úgy érezte, hogy a terve elkezd repedezni, egy kalapácsütés és darabokra esik.

– Régi bajtársam volt még a tengerészgyalogságnál. – Hawkinsnak jobb volt, hogy inkább az igazat mondta. – Ő küldött ide.

Prabigat az asztala mellé lépett, majd a kezébe vette a puskát, és becélozta vele Hawkinst.

– Vagy hallgasd meg az én verzióm, fiam. Szerintem te egy Dominíumi kurvapecér vagy, aki az évek alatt beásta magát a Külűrbe. Híreket szolgáltat a rohadék vezérkarotoknak, és Morrow megbízott, hogy vidd el neki a lányt. – A férfi megnyomta a puska markolatán lévő gombot, zúgó hang hallatszott, ahogy aktiválódott a fegyver mágneses gyorsítója. – Szóval biztos, hogy nem egyedül jöttél, és talán egy egész hadosztálynyi tengerészgyalogos rejtőzik az erdőben. Áruld el mennyien vagytok és milyen játékszereket hoztok… – Hawkins semmit nem értett. Milyen lányról beszélt Prabigat, és mi köze lehetett Morrowhoz? – Ha elárulod, akkor te és a társaid élve elmehettek, felőlem akár a Földig is futhattok. De ha nem, akkor sajna eljátszadozok veled és a barátaiddal.

Hawkins végre megszólalt.

– Milyen lány?

A Shiwa napjának felhők által fehér folttá torzult arca, lassan a horizont mögé bukott, vörösbe fordult, és az ég alját is hasonló színűre festette.

Ezzel együtt feltámadt a szél, és valahol villám dörrent. A levegő megtelt az eső illatával. Neyy látta, hogy Erica Jade erre összerezzent.

– Vihar lesz – mondta Neyy, majd megvakarta a remegő bejidje nyakát, amely szemmel láthatólag megijedt a villámlástól.

– Elég nagy – mondta Acero, majd a manot felé nézett. Az arcán a szívélyesnek szánt mosoly egy veszélyes ragadozó dühös vicsorgásává változott. – Lefegyverezni őket!

A mellékutcácskákból még húsz kalóz lépett ki, fegyvereiket maguk előtt tartva, és körbe állták a kis csapatot. Erica már nyúlt volna a fegyvere felé, de azonnal le is mondott erről a lépéséről.

AT pedig leugrott a hátasáról, és elindult volna Acero felé.

– Kijelentés: Felszólítom, hogy hagyja abba az agresszív fellépést ezek ellen az egységek ellen.

Acero tisztelgésképpen bólintott, majd megszólalt.

– Na ide figyelj Bádogpofa. Én meg felszólítalak, hogy ne fenyegess és ne is próbálkozz semmivel, mert különben – előkapta a fegyverét, majd Ericára fogta. – Mert különben a hölgy búcsút vehet a pofikájától.

A gép megállt. Neyy ezt a pillanatot használta ki. Elrugaszkodott a bejidje hátáról, majd felugrott a levegőbe. Három harcos a vállához emelte a fegyverét, majd lőtt, de a manot megpördült a levegőben, majd a kalózok háta mögött landolt.

Azok már fordultak volna, de ekkor Neyy négykézláb ereszkedett, és berohant az egyik mellékutcácskába, majd a karmai segítségével felugrott a falra, majd felrohant az egyik barakk tetejére, és végigszaladt rajta, nem törődve a körülötte záporozó lövésekkel. Aztán átlendült a mellékutca másik oldalán lévő épületre.

Térdre érkezett, de amikor újra felugattak a gépfegyverek, inkább hassal a földre feküdt.

– Érzem a szagod, manot! – hallotta Acero varjúkárogáshoz hasonlító hangját. – Nem tudsz hova bújni! Szőnyeget csinálok a bundádból!

Acero fel alá járkált a téren, majd megrázta a fejét, és csak ennyit mondott.

– Elviszem a te kis barátnődet, meg a bádogpofát! – Majd megfogta Ericát a karjánál fogva és egy rántással lehúzta a lányt a bejidje nyergéből. Erica halkan felsikkantott. Neyy látta, hogy a lány bal szeméből kibuggyan egy könnycsepp.

Ekkor újra megdörrent az ég, és zúzogni kezdett az eső. Az esőcseppek kopogása lassan betöltötte a sötétedő várost. De Neyy ragadozó érzékeinek hála tisztán látta, ahogy Ericát és AT-ét lassan elvezetik a kalózok.

Miután elmentek, Neyy beleszagolt a levegőbe, majd a csapat után rohant.

Hawkins remélem, hogy van valami terved erre.