Erica Jade belenézett a két tenyere között dajkált csészébe, majd elmosolyodott. A lány tükörképe pedig barátságosan visszamosolygott rá. Erica belekortyolt, és élvezte a tea melegségét, majd kinézett a kávézó ablakán. Glisele City karcsú tornyait látta, mögöttük pedig hegyek kéklettek, amiknek a tetejét hósapka koronázta. Az utcán szappantartókra emlékeztető légpárnáson mentek el. A járdán pedig meleg ruhába öltözött különböző fajú járó kellők. Minden olyan újnak tűnt, olyan békésnek, olyan…civilizáltnak.
A hely barna, fahatású falaival, vörös foteljeivel olyan volt mint a XX-dik századi földi kávézók
Erica lerakta a kék csészét, majd rárakta a sötétbarna fából készült asztallapra a kezeit. Ekkor hallatszott, hogy valaki bejött a kávézóba. A lány elmosolyodott.
Ez Kane lesz. Az a férfi, aki megmutatta neki, hogy bizony a gyászon túl is van élet, és hogy van kaland. Egy másik világot kincsekkel.
Erica Jade bárhova követni tudta a férfit.
A lány mosolyogva nézett fel, de azon nyomban lehervadt az arcáról… A bátyja állt előtte. A srác nem volt túl magas, de túl alacsony sem. Az arca hosszúkás volt, a szemei pedig enyhén ferdék, az orra egyenes. Barna haját hátrafésülve hordta. A fiú egy konzervatív fekete öltönyt viselt, felette pedig egy műszálas kabátot.
– Joshua te meg mit keresel itt?
A bátyjának a munkába kellett volna az Exoduson lévő Domíniumi kirendeltségen, míg ő Kane-el randizik.
– Hogy elmondjam neked, hogy nagy hülye vagy. Szerencsére időben érkeztem. – A fiú leült Ericával szemben a boxba. A vörös hajú 16 éves forma pincérnő azonnal hozott neki egy csésze gőzölgő kávét. Josh belekortyolt, majd a lányra pillantott. – Mindjárt belép Kane az ajtón. A kezedbe nyom egy a Külső Rendszerek felé szóló jegyet. Azt mondja, hogy azt hozol amit akarsz. A költőpénzed csak add neki. – Joshua közelebb hajolt, és belenézett a lány szemébe. – Egy Sigma nevű Külűri állomásra érkezel, ahol az udvarlódal két napot töltötök, majd ő lelép az összes pénzel. – A fiú hátradőlt a székében, de a szemét továbbra sem vette le a lányról. – Ez a forgatókönyv. Szerintem most ha élnék így próbálnálak meg lebeszélni, mint báty.
Erica elsápadt és megmerevedett. Josh gúnyosan elmosolyodott.
– Hogy mi? – kérdezte.
– A hamvaim Glisele City temetőjének 16-os urnatárolójának, huszonhármas rekeszében vannak. Tudod melyik az, sokáig kimentél oda sírni. – Jade eltátotta a száját, úgy érezte, hogy a könnye kicsordul. Süvítő hang hallatszott. Erica kinézett az utcára. Látott egy olajzöld színű, áramvonalas légpárnást, ami ráérősen, utazósebességgel suhant végig az utcán. Erica be akarta csukni a szemét de nem tudta. Hirtelen egy erőteljes, a másik légpárnásnál háromszor nagyobb terepjáró tűnt fel, amely megmásíthatatlanul robogott a másik jármű felé. – Jade, hidd el, hogy ha akkor jobban kérlelsz, hogy maradjak veled otthon megkeresni Moxiet, akkor talán nem megyek el.
A terepjáró nekiment teljes erejéből a kisebb járműnek. A becsapódás ereje megpörgette Josh légpárnását, ami teljes erejéből neki csapódott egy ház falának, aminek az oldala felgyűrődött. A következő pillanatban lánggolyóvá változott. Dörgés hallatszott…
Erica Jade szeme felpattant. A hatalmas villám egy pillanatra nappali fénybe vonta a szobát, ahol a lány volt. A szoba mérete csupán arra volt megfelelő, hogy a lány ne érezze magát egy konzervdobozban. Jade egy priccsen feküdt, vele szemben pedig egy asztalkát raktak. Rajta egy fémtányér, tele valami undorító, sápadt kásával amin zöld foltok voltak.
Erica Jade hozzá sem nyúlt. Kintről eső kopogása hallatszott. A lány felült az ágyán, majd felsóhajtott. Hasogatott a feje.
Nem kellett volna fickándoznod hülye picsa.
Erica megnyomogatott a fájó pontot a hátán. Ide csapódott be az XRM sokkoló lövedék. Erica Jade megpróbált megszökni, belekönyökölt az egyik kalóz gyomrába, majd miközben az ott görnyedt, a lány elrohant. Persze arra nem számított, hogy hiába jó futó, de van nála gyorsabb is. Szúró fájdalmat érzett, amikor a hátába csapódott a sokkoló, majd megrázkódott, mikor átjárta a testét átjárta az áram.
Jade felsóhajtott, majd elmorzsolt egy könnycseppet. Remélte, hogy Neyy még él, akár csak Hawkins és most azon dolgoznak, hogy megmentsék őt, meg AT-ét.
De az is lehet, hogy…
Nem halhatnak meg...
Erica Jade hirtelen a közeledő sikló szánok süvítését hallotta, amik elhaladtak a cellája ablaka alatt. A következő pillanatban lépések zaját, majd azt hallotta, ahogy az épület ajtaja suhogva kinyílik.
– Acero, Prabigat meghalt – mondta egy hihetetlen mély hang. Erica nem tudta megállapítani a faját, de már tudta, hogy nem emberi lény.
– I a la ita! – hallatszott a férfi reszelős hangja. Közben újabb léptek hallatszottak, ahogy valószínűleg többen is beléptek az előtérbe.
– Igen, és már tudjuk, hogy te öleted meg. Veled jött be Hawkins Corsorsba.– Zúgás jött. Aktiváltak egy sínfegyvert. – Jobb ha velünk jössz.
– Én megölni Thadeust? Megmentette az életem! – kiáltott fel a férfi. Felháborodott. – Neki köszönhettek mindent! Olyan mint ha az apám lett volna! Legszívesebben úgy… – Az előtérből hirtelen lövések, ordítások, eldőlő testek hangja hallatszott. Erica beugrott az ágy mellé, majd befogta a fülét. Miután a hangorkán elhallgatott, Acero hangja szólalt meg.
– Na, itt szerintem végeztünk. – Acero egy pillanatra elhallgatott. – Sok dolgunk van még. Te meg intézd el a ribancot. Nem akarok vele problémát.
Erre egy állatias horkantás volt a válasz. Majd nehéz léptek, ahogy az óriási lény közeledett Erica ajtaja felé. Jade végignézett a szobán, valami fegyver után kutatva. Majd felpattant, és odaugrott az asztalhoz, és megpróbálta felkapni, de nem ment. Az asztal úgy állt ott mint a cövek. A lánynak nem kellett lenéznie, tudta, hogy az asztal lábát a padlóhoz csavarozták.
Éles hang hallatszott. Közben a távolból puskaropogás és aktiválódó járművek zúgása jött . Az ajtó lassan félrecsúszott, egy óriási fekete alak állt mögötte…
Bármennyire meglepő a gépek is alszanak.
Sőt vannak gépek, amelyek álmodnak. Nagyon kevesen, de léteznek ilyenek. AT is közéjük tartozott. Bár az ő álmai sokkal rendezettebbek voltak mint egy emberé. Nem volt benne semmiféle rejtett szimbolika. Egy robot álmaiban nyilvánvaló összefüggések voltak.
AT mióta megtörtént az az eset nem tudta magát teljesen kikapcsolni. Titokzatos módon tovább futottak bizonyos programok. Ezek semmilyen hibát nem okoztak a robot rendszereibe, csupán csak képeket sugároztak. Töredezett memóriatöredékeket, amiket ez a titokzatos alprogram helyreállított.
AT álmaiban gyakran látta azokat a csatákat, amiket régen kitörölt már a memóriájából. Látta az ütközetek idegen bolygók felszínén, óceánjai alatt. De harcoltak asztreoidákon vagy az űr barátságtalan vákuumában. Amikor ezekre az ütközetekre emlékezett, arra gondolt, hogy talán egy másik harci robot emlékeibe tekint bele. De tudta, hogy ez lehetetlen. Az a gép aki akkor embereket és más élőlények életét elvette az bizony ő volt.
De volt egy sokkal zavarosabb álma. Ebben az álmában egy városban volt. Hatalmas felhőkarcolók nyúltak az égbe. Az utcákon pedig lángoló roncsok, és a robotok lövedékei által széttépett emberi holttestek hevertek.
A robot körül pedig háború dúlt. AT akkor nem a saját testében volt, hanem egy sokkal nagyobb, otrombább és egy primitívebb testben. Hozzá hasonló társai vették fel a harcot az ellenük kivonuló rakéta vetős katonákkal. A kezükbe épített sínágyuk szinte tűzet köptek, ahogy apró darabokra tépték a velük harcoló katonákat.
AT érezte a primitív programok által küldött parancsokat, hogy pusztítson. Az álombeli teste engedelmeskedett is neki. Rakétákat lőtt ki, lángszórói sárkánytüzeket eregettek, amik ropogósra sütötték a rohamozó katonákat.
Végig trappolt a város rommá lőtt épületei között, befordult egy sarkon, de ekkor egy ismerős férfival került szembe. A fickó fekete ódivatú öltönyt és nadrágot viselt. Hosszú arcát, karvalyorr díszítette. Kék szemeiben felsőbbrendű bölcsesség csillogott.
AT ráfogta a bal ágyúját a férfira, majd kibiztosította.
– Hogy tetszik a hely AT? – kérdezte az, majd körülnézett a lángoló romokon.
– Azonosítsa magát – mondta a robot. A hang nem a sajátja volt, olyan volt mintha egy fémdoboz mélyéről szólt volna.
A férfi felnézett az égre, aztán AT-ra.
– A nevem nem fontos. Nézz csak körül. – A férfi körbemutatott. AT csak hozzá hasonló hatalmas robotokat látott, és az ellenük harcoló, fedezéktől fedezéktől húzodó embereket. – Ez volt az első előtti alkalom. Egy zsákutca. Jericho City ostrománál történt.
– Nem értem mit akarsz mondani – válaszolta AT. Messziről egy leomló épület robaja hallatszott. Emberi ordítások és a lövések dörejei.
– Nem csak a biológiai lények előjoga az álmodás. – A férfi előlépett, és AT felé nyújtotta a fejét. – Ahogy az evolúció sem. Első előtti lépést már megtették, de az elsőt már nem tudták. Azt te tetted meg. Ellenszegültél a programozásodnak, megváltoztattad magad. Két logikai tömböt összekapcsoltál, ezzel átírtál dolgokat. – AT maga elé meredt. Nem emlékezett arra, amiket a férfi mondott. – Ez egyszer már megtörtént AT. Más vagy mint a többi robot, vannak érzéseid. Van az a lány, aki olyan jól kommunikált veled. Emlékszel? Most ő nagy veszélyben van.
AT a férfi felé emelte a bal karján lévő ember méretű sínágyút.
– Te csak egy működési zavar vagy. – AT előrelépett.
A férfi elmosolyodott, majd megvonta a vállát.
– Ennél rosszabbat is mondtak már rám. A lány veszélybe van, csak úgy menthetted meg, hogy ha kiiktatod magadból a három alaptörvényt.
AT balra nézett.
– Akkor újra fegyver leszek.
– A fegyverek nem tudnak belenyúlni a saját programozásukba. AT te most egy bonyolult logikai kör foglya vagy. – A férfi kinyújtotta a kezét. – Lehet nem emlékszel a módjára, hogy kell. De segítek.
AT emlékezett a lányra, milyen kedves volt vele. Mint ha csak nem is egy robot lett volna, ha nem egy élőlény.
– Meg is adtad a választ. – A robot ránézett az egyik roppant karjára. AT a következő pillanatban semmivé olvadt.
Processzorok energiaellátása: Visszaállítva.
Küldték az érzékelők a jeleket AT agyába.
Stukturális sérülések: Negatív.
A robothoz eljutottak a hangok. Kintről lövések hallatszottak.
Akusztikus érzékelők: Pozítiv.
Majd AT előtt valami sztatikus massza jelent meg, ami lassan alakot öltött. AT egy szűz szobában volt, aminek a bal falánál egy polc volt, míg a robottal szemközt lévő sarokban pár parfis.
Vizuális érzékelők: Pozitív.
A harci robot megnézte a bal kezét, ki és behajlítgatta az ujjait, majd a jobbat is. Aztán tett pár lépést. A jobb talpa neki ütődött a fémből készült padlónak egy csattanás kiséretében. AT ekkor lépések zajait hallotta közeledni a raktár felé. Megállapította, hogy nagy valószínűséggel humanoid lény, könnyű csontozatú. A hang tónusából ítélve fémtalpú lábbelit viselt.
AT logikai processzora kikövetkeztette, hogy az őr valószínűleg meghallotta a csattanást. És azonnali támadást javasolt.
Más körülmények között a „rejtőzz el” javaslat jött volna.
De a szabályok megváltoztak.
A robotnak tilos kárt okoznia bármilyen élőlényben, kivéve, hogy ha az ellenkezik a negyedik törvénnyel.
AT behajlította a bal térdét, lerakta mind a két kezét a földre. A harci robot acélburkolatában szénszálakat építettek, amelyek keményé tették. A lábában lévő szintetikus izmok elég erőt tudtak kifejteni, hogy AT-ét egy puskagolyó sebességével lőjjék ki. Az ajtót kinyitni túl lassú volt.
AT elrugaszkodott, a levegőben kinyújtotta a karjait. AT becsapódott a fémfelületbe. A vékony fém behajolt a robot kemény fémtestétől, a következő pillanatban megadta magát.
AT átszakította, majd guggoló testtartásban földet ért. Egy folyosón volt, aminek a végén egy ugyanolyan ajtó volt. Előtte pedig egy fekete ruhás, kopasz férfi, akinek a kezében egy kis kaliberű fegyver volt. Az arcán egy olyan kifejezés, amit AT pszichikai adatbázisa a félelemmel társított.
AT felállt, és elindult a fickó felé.
– Kijelentés: Nem akarok kárt okozni magában. – A hangja lágy volt, és mély.
A férfi felemelte a pisztolyát, majd leadott pár lövést, de a kis kaliberű töltények csupán apró horpadásokat hagytak a robot páncélján.
AT veszélytelenek ítélte a sérüléseket. Az akusztikus érzékelői közben egy női sikolyt regisztráltak az ajtó mögül. A fickó hátralépett, majd felemelte a pisztolyt.
A robot hála emberfeletti reflexeinek lebukott a lövés elől. Majd a férfi elé szökkent, felkapta a bal karjánál fogva, és teljes erőből az ajtónak vágta. AT megindult a folyosó vége felé. Közben megvizsgálta a férfit a szenzorjaival…
A szívverése és a tüdeje rendben volt, csupán néhány bordája tört el. 99%-os a gyógyulási ráta. AT felkapta a férfi pisztolyát, majd megvizsgálta. A fegyver oldalán lévő folyadékkristályos képernyő szerint még volt benne 7 golyó.
Odalépett az ajtóhoz, és kinyitotta.
Egy tágas előtérbe jutott. Vele szemben, és a szoba két oldalán egy-egy ajtó A falon golyó ütötte nyomok feketéletek, a padlón pedig fekete páncélos hullák hevertek. Kintről pedig hangok hallatszottak.
AT érzékelte a látókörébe ugró idegent. Azonnal azonosította: ő volt az aki Trent Hawkinstól elszedte a fegyvert. A bal mancsában egy pisztoly volt.
A lény hangosan felröffent, majd lőtt. AT balra lendült, és tüzelt. A kezében lévő pisztoly feldörrent, a becsapódó golyó pedig a lény hasába egy lila krátert vágott. AT belépett a nyitott ajtón, és felmérte a szobát. Az egyetlen kicsi ablak alatt egy ismerős alak kuporgott.
– AT – szólalt meg a lány, ahogy a robot odalépett. A lány szemeiből valami színtelen folyékony anyag folyt ki. AT közelebb lépett, majd kinyújtotta a jobb kezét a lány felé. – Te öltél – mondta a lány elhaló hangon.
– Kijelentés: A robotnak tilos kárt okoznia bármilyen élőlénynek kivéve, hogy ha az ellentmond a negyedik törvénynek.
– Negyedik törvény? – kérdezte a lány. AT léptek zaját hallotta, megfordult, és a lány elé lépett. Három kalóz jött be. A robot maga elé emelte a fegyverét és lőtt.