Külűr krónikái: A Prototipus

 Egy kék villanás volt, ahogy a Napárnyék visszatért normál sebességre. A tolóhajtóművei fellángoltak, ahogy a hajó elindult a Shiwa felé.

Akhas csak egy pillantást vesztegetett a bolygóra. A bolygó felszínét világoskék óceánok, sötétzöld dzsungellel borított kontinensek és a sarkoknál barnás sivatagok díszítették. A légkör felső hatalmas, szürke viharfelhők tornyosultak, amelyek a bolygó keleti kontinense felé kúsztak.

A fejvadász utasította a hajó robotpilótáját, hogy irányítsa a hajót Anston City felé. Ez a város a Kollarek hegység nyugati oldalán terült el. Ez volt annak a területnek a legnagyobb városa, a környéken élő gyümölcstermesztő családok ide vitték be az árut, hogy elcseréljék valami hasznosabb dologra. Egy utolsó párás, ocsmány hely volt, ahol semmi érdemleges nem történt.

Kivéve persze azt, hogy a városka adót fizetett Corsornak, és a kalózok erődje csupán négy mérföldnyire terült el. Akhasnak volt egy régi ismerőse a városban, aki jól ismerte a híreket, minden pletykát a bolygón.

A robotpilóta enyhén balra döntötte a hajót, majd a Shiwa felé fordította a hajó orrát. Akhas felállt, majd hátrament középső részébe.

Közben visszaemlékezett, amikor először és eddig utoljára járt a Shiwán. Megbízást kapott a Reseh VII-en élő bányászoktól, hogy végezzen az őket kizsigerelő bányatársaság egyik fejesével. Akhas kinyomozta, hogy a férfi a Shiwán fog vadászni. A larn elindult a Shiwára. Nem kérte előre a pénzt, de természetesen, ha nem adták volna oda neki az akció után, akkor kegyetlenül behajtotta volna rajtuk. A larn emlékezett Westra City szűk labirintusszerű utcáira, amikben hatalmas hegyekben állt a rothadó szemét, amelynek bűze keveredett a különböző fajú hajléktalanok kipárolgásával...

A munkához előkészülve kiderítette, hogy a férfi hol fog vadászni és mire. Akhas jelentkezett vezetőnek, majd megkente a vadászatot szervező iroda egyik alkalmazottját, hogy az aligazgató mellé ossza be. Akhasnak innentől könnyű volt a dolga: csak odasétált a férfi hátasához, és a nyereg táskába rejtett egy elektromágneses rezonátort, amely alig észlelhető hullámukat küldött a környezetébe. Akhasnak csak annyi dolga volt, hogy elkísérje a vadászatra, majd odébb állni, amikor a környék összes berregője a férfire támadt. Akhas szenvtelenül nézte végig, ahogy a hatalmas kék-sárga, cserebogár szerű csúszómászók rávetik magukat a férfire és hatalmas gyíkszerű hátasára, és gyerekkarnyi méretű rágóikkal egyszerűen darabokra tépik őket.

Akhas csak annyit csinált, hogy felvette az egészet, majd mikor visszatért a Resehre, megmutatta a felvételt. A bányászok vezetői elszörnyedve nézték végig a jelenetet, de azért kifizették Akhast. A fejvadász maga mögött hagyta a bolygót. Két hét múlva hallotta egy Beatuli kocsmában, hogy a Resehi telepet megtámadta egy skrudd hadúr hadserege, és minden nőt, férfit és gyereket lemészárolt.

Akhas természetesen tudta, hogy ez nem volt véletlen…

Akhas odalépett jobb falon lévő fegyverszekrényhez, és megnyomta a nyitógombját. Akhas felmérte az erőviszonyokat. A Shiwai Pengések, ahogy Shorgotól megtudta egy kisebbfajta kalózhadsereg volt. Az erőd tele lesz harcosokkal.

Persze egyikük tudása sem vetekedhet fel egy larn harcoséval, de azért még a legjobbakat is legyőzheti a túlerő…

A szekrény ajtaja félresiklott, mögötte fegyverek voltak, amelyeket úgy rendeztek el, mint egy múzeumi vitrinben a kiállítási tárgyakat.

Akhas leemelte a falról az Özvegycsinálót, majd a fegyvertáskájába helyezte. Magához vett egy SK–19-es Taipan gépfegyvert. A fegyvernek hosszú csöve volt, kézre álló markolata. Mesterséges polimerből készült, így nagyon könnyű fegyver volt. Akhas a bal térdzsebébe rakott négy tárat, majd az övébe tűzött három gránátot és egy kést. Majd miután ezekkel végzett, felvett egy fekete, közepes méretű kevlárlapokból összerakott páncélmellényt. Akhas egy igazi mesterműnek tartotta ezt a páncélt. Még egy régi munkáért kapta jutalmul.

A hajó belseje hirtelen megrázkódott, majd újra...

Valószínűleg a felső légköri légörvények dobálják a hajót. Akhas előrement a pilótafülkébe. A Napárnyék megfigyelő ernyőjén látszott, ahogy a hajó lassan kibukkan a felhőréteg fehérségéből, és feltárult az alattuk elterülő sötétzöld esőerdő, és a háttérben magasodó vöröses barna hegység. Ahogy a Napárnyék közeledett a megadott koordinátákhoz, Akhas már ki tudta venni Carson City-t. A városka csak egy tucatnyi vörösesbarna épületből állt, amelyek köralakban helyezkedtek el. A város központjában egy hatalmas kupolás tetejű épület volt. Hamarosan feltűntek a leszállóhelyek vasbetonkráterei, amelyek körülvették a várost. Akhas látta, hogy bennük hatalmas, ovális alakú szállítóhajók pihentek.

Akhas bekapcsolta a hajó transzpondersugárzóját. Válaszképpen felbúgott a komm. A larn fogadta a hívást. A pilótafülkét egy emberi nő bársonyos hangja töltötte be.

– Stromid VR–170-es könnyűcirkáló. – Akhas mintha mohóságot fedezett volna fel a nő hangjában. – Közölje szándékait…

Akhas elvigyorodott.

Ritkán láthatnak erre felé a Napárnyékhoz hasonló hajót. Valószínűleg azt hiszik, hogy valami gazdag világbeli turista. Akhas megvakarta az állát, a bal mutatóujjával. Ez még talán kapóra is jöhet.

Akhas mióta benne volt a fejvadász szakmába, és tudta, hogy az ilyen helyeken toleránsabbak az olyan lényekkel akiken meglátszott, hogy a fizetőkártyájukon nem kevés összeg van.

– Akhas vagyok – mondta a larn a nevét. Nem ismerték. A szakmájában a híres fejvadász, egyenlő volt a hullával. Plusz ez a Külűr elég zűrös része volt. Nem tartozott sem a Domíniumhoz, sem a Szövetséghez, de még a cégeknek sem volt itt semmilyen képviseletük. Így egyszerűen lehetetlen lett volna lenyomozni a fejvadászt.

– Vadászni jöttem.

Kis szünet következett. Valószínűleg a nő épp most beszélt a feletteseivel.

– Meddig marad? – kérdezte a nő.

– Ameddig el nem ejtettem a zsákmányom. – Akhas elmosolyodott. – Ez eltarthat egy kis ideig. Pénzem van, úgy hogy nem lesz gond az itt tartozkódás alatt.

– Az LP–9-es leszállóhely az öné. Átküldöm a koordinátákat. - Egy pittyegés jelezte, ahogy a szükséges adatok megérkeztek a Napárnyék fedélzeti komputerébe. Akhas megnyomta a holografikus interfész középső részét. A holovetítőből egy sugár csapódott ki, amely Akhas előtt felvette a város háromdimenziós sematikus képét. A leszállóhely az űrkikötő északi részén helyezkedett el.

Akhas kikapcsolta a robotpilótát, és átvette a hajó irányítását. Élesen balra fordult, majd észak felé kezdett el tartani, aztán bekapcsolta a fékezőrakétákat. Majd lassan letette a Napárnyékot a leszállóhely vasbeton kráterébe, az űrhajó hasából lassan elő tűntek a leszállótalpak.

Akhas felállt, majd megropogtatta a combjait. Nem szeretett sokáig ülni. Ha épp egy ugrópontnál várakozott, akkor mindig test gyakorlott.

A valódi harcos mindig mozgásban marad. Szólt az ősi larn tanítás. Soha nem áll a halál elé. Kicselezi, fut előle, és ha ez megtörtént akkor végez vele.

Akhas elkomorult erre. Nem szeretett a szülővilágára emlékezni, bár csak történeteket hallott róla. Akhas először a fegyverszekrényéhez ment, majd ki vett egy fekete sisakot, amely szabadon hagyta a szemének a környékét, és az orrát, és persze a bal csuklójára csatolta a tűvetőt, majd az övébe tűzött egy tucatnyi mérgezett nyilat, amiknek a hegyét a Crolisi viperapók mérgével kenték be. A legtöbb faj egyedével pillanatok alatt végez.

Majd lesétált a Napárnyék leeresztett rámpáján. Az eget már most szürke felhőréteg takarta, amely megszórta a Shiwa napjának a fényét. A földbe süllyesztett leszállóhely falai Akhas felé magasodtak. A kenő olaj szúrós szaga a bejid trágya édeskés bűzével, és valami egzotikus gyümölcs kesernyés illatával vegyült. A távolból egy bejid vékony füttye hallatszott, amire válaszul egy másik hallatszott.

Akhas lassan felsétált a leszállóhely kijárata felé vezető rámpán, és kilépett a széles sugárútra, amely Carson City épületei közé vezettet.

A házak piros téglából épültek. Soknak az ajtaja felett egy díszes bolt ív volt, előttük pedig pár gyümölcsfa, amelyeknek ágain sárgás piros, dinnyeszerű gyümölcsök lógtak.

A széles utcán kevesen voltak. Akhasal szemben egy bejidek által vontatott kordé araszolt. Az állatok ide-oda forgatták harcsaszerű fejüket, hatalmas halszemeikben értetlenség tükröződött. A primitív, szürkés műanyag jármű bakján egy piros kockás inget viselő, köpcös ember hím ült, akinek a fején egy széles karimájú kalap díszelgett. Mellette egy fiatal humán nő üldögélt, és Akhast méregette.

A larn nem állta a tekintettét.

Egyszerűen továbbment. Hamarosan besétált egy mellékutcába, aminek két oldalára gyümölcsfákat ültettek. Az ágaikról hórihorgas humanoid robotok szüretelték a terméseket karomszerű végtagjaikkal. A távolról a gépeket egy öreg, szürke bőrű kwizek figyelte.

Akhas folytatta az útját. A célja az utcácska végében lévő aprócska épület volt. Nem volt rajta semmi cégér. Csupán egy aprócska, vörös agyagtéglából épült, kupolás tetejű ház volt, ami előtt embernyi gombák nőttek.

Akhas jól tudta, hogy ki lakik itt.

Megállt a házba vezető egyszerű vasajtó előtt, majd bekopogott. A kongásra válaszul kinyílt az ajtó. Mögötte egy fiatal, alig 16 éves rövid fekete hajú lány álldogált. Kék szemeiben valami szokatlan intelligencia csillogott.

Nem is tudtam, hogy Saud ennyire szentimentális lett az évek során.

A lány végigmérte Akhast. A larn észrevette, hogy a gyermek az övében hordott vegai gázvető felé nyúl. Ez a tömzsi fegyver lövedék helyett egy gázpászmát bocsátott ki, amely elkábította vagy megölte a célpontot.

– Akhas? – kérdezte.

A larn bólintott, mire a lány hátat fordított a fejvadásznak, és elindult a ház belseje felé. Akhas követte. Átsétáltak egy árnyas előtéren, majd beléptek egy kör alaprajzú szobába, aminek az egyetlen berendezése egy négyzet alakú faasztal volt, és egy magas támlájú szék. Akhas egyből felismerte Saudot.

A lény egy tarkániai volt. Nyeszlett testét kígyó szerű, zöld bőr borította. Sáskaszerű fejéből egy antenna nyúlt ki, pont úgy mint egy Siriusi Kardakkan szarva. A tarkániaiak maguknak való nép voltak. A rendszerűk az Ismert Űr szélén volt. Ezek a lények egy nagy kollektív tudatban élték le az életüket, ahol mindenki tudott mindenről, amit a másik gondolt. Ebben a társadalomban nem voltak titkok, nem voltak hazugságok. Persze voltak olyanok, akik vágytak erre a két luxusra, és kiváltak a közös tudatból. Ezeknek az egyedeknek rituális körülmények között levágták az antennájukat, megfosztva ezzel őket minden telepatikus képességüktől. Voltak kevesen, akik viszont elszöktek a procedúra előtt.

Ilyen volt Saud. A Tarkániai Kollektíva Akhast bérelte fel, hogy keresse meg és végül vigye vissza a bolygóra. Akhasnak sikerült sarokba szorítania egy városbolygón, de Akhas úgy döntött, hogy nem viszi vissza a bolygóra. Hallott egyet-mást a tarkániai telepátiáról, és tudta, hogy képesek bármilyen, és bármennyi tudatra rákapcsolódni, és kinyerni a megfelelő információt.

Akhas azért cserébe engedte szabadon, hogy talán egyszer még ezzel a képességével a lény segíteni fog neki. Talán pont most.

Akhas felmérte a termet. Látta, hogy a kupolás mennyezeten egy gázfecskendező volt. A larn a levegőben ezzel együtt kókuszéhoz hasonló illatot érzett. Dochagáz, egy nagyon erős kábítószer. Általában a telepatikus sokk tüneteinek elnyomására használják. És nagyon hosszú ideig tart rászokni. Egy nagyobb dózis megölheti azt, aki még soha nem nyúlt ehhez az anyaghoz.

– Éreztem a jelenléted larn – suttogta az idegen. A hangja érdes volt. – Különleges elme a tiéd. A mintázata egy prédára leső ragadozóé. Érdekes. Vadászni jöttél erre a bolygóra. Csak a prédád titokzatos, fegyverként utalsz rá… de valami furcsán mintázott elme. A tiéd szépen mintázott, fegyelmezett. Szeretem a szépen mintázott elméket. Legszívesebben aprócska üvegekbe gyűjteném őket, és felraknám őket egy polcra.

Akhas hátrasandított a válla felett. Látta, hogy a lány a terem ajtaja mellett álldogált. Bal keze továbbra is a gázvető markolatán pihent.

A larn visszanézett a tarkániaira.

– Kérlek Alana. Akhas rendezett elme. A mintázatában pedig nem található olyan vonal, ami arra utalna, hogy megölne engem. – Saud tekintette visszatért Akhasra. – Bár neki köszönhető, hogy ezen a bolygón kell élnem. A tudatom mintázata pedig a káosz felé tart. Annyi mintázat, annyi lehetőség.

Akhas látta, hogy a lény összetett szemei homályosan csillogtak. A feje pedig fehér foltos volt a rákristályosodott dochagáztól.

Függő lett.

– Három évvel ezelőtt nem vittelek vissza a bolygódra. Tettem neked egy szívességet. De kérem vissza.

A tarkániai intett vézna bal karjával az Alana nevű lány felé, aki egy bizalmatlan pillantást vetett Akhasra, majd kisétált a teremből.

A larn nem hallotta a lány távolodó lépteit. Valószínűleg az ajtónál strázsált.

– Alanát pár éve találtam Westra City-ben. Okos lány, fajtájának egyik büszkesége is lehetne, hogy ha nem ilyen körülmények közé kerül. Befogadtam, enni adtam neki és tanítom.

Akhas zordul bólintott.

– Ő az egyedüli örömöm ebben az elszigetelt életben. Hiányzik a nagy egység. Nem térhettek haza. Torz vagyok a szemükbe és beteg. Szerintem nem elégednének meg a chi'umom eltávolításával. – Az idegen rábökött a fején lévő antennára. – Véget vetnének a létezésemnek. Amit egykor nem is bántam volna…

Akhas zordul bólintott.

– Akkor hozzá kezdesz? – kérdezte a larn.

A lény biccentett sáskaszerű fejével.

– Add a kezed, larn.

Akhas tudta, hogy a tarkániaiaktól távol áll minden fizikai erőszak. Túlzottan is csoportban gondolkodtak. A larn Saud felé nyújtotta bal kezét, mire a lény csontos ujjai rákulcsolódtak. A fejvadász belenézett Saud hatalmas, összetett szemeibe.

A következő pillanatban úgy érezte, hogy gyenge, vézna, könnyen elpusztítható. A tudatában egymást kergetik az irracionális képzetek és gondolatok. Egy pillanatra megértette a lény valóját. Majd az elmúlt.

– Igen, te most a hatszögre gondolsz. A hatszögre a hegyek lábánál. – Akhas tudatába mintha behatolt volna egy kitines testű lény. A larn gerincén mint ha egy nagy adag hideg vizel öntötték volna nyakon. – Igen, a hatszög Corso erőd. Sok a hanyagul barázdált elme. Hemzseg az egész tőlük.

A lény által érzett undor, mint egy ocsmány pók mászott át Akhas gyomrán.

– De érzem. Sőt látom. Amit keresel az a hatszög közepén van. Látom azt az elmét. Nem kettőt. Az első rendezett, fénylik, mint a gyémánt, de a magja sötét. Míg a másik…

Ekkor a tarkániai elhallgatott.

– Olyan mint egy gyémánt! – sikított fel fejhangon. – A mélyébe a legősibb poklot zárták, mely idősebb a csillagoknál is! Harag, lángok, düh!

Akhas érezte, hogy a vékony, rovarcsápokra emlékeztető ujjak össze akarnak szorulni a tenyerén. A larn kirántotta a kezét. Az ajtó hirtelen kinyílt, és Alana viharzott be rajta. A lány kezében megvillant a gázvető, egyenesen Akhas fejére. A larn előkapta a pisztolyát, majd becélozta a fiatal nő fejét.

Nem akart gyereket ölni, de ha a lány meghúza a ravaszt, akkor nem fog habozni.

– Alana! – kiáltotta Saud. A lány a tarkániaira pillantott, majd Akhasra, és elrakta a fegyverét. A lény homlokán lévő csáp remegett, miközben az Akhasra mutatott. – Belenéztem annak a valaminek a lényegébe. Láttam azon dolgokat amiket tud. A dzsungelből való, ahonnan az emberi faj kitört a csillagok felé. Az emberek végső nagy műve! – Saud hangja egyre vékonyabb lett. A larnnak fülelnie kellett, hogy kivegye a tarkániainak a szavait. – Meg kell semmisítened.

Akhas megvonta a vállát. Már tudta, hogy hol van a célpontja. A megsemmisítés menni fog, erről szólt a megbízása.

– Köszönöm, most már kvittek vagyunk.

Akhas visszatette a pisztolyát a fegyvertáskájába, majd sarkon fordult.

– Még valami…- Akhas megtorpant, majd a válla fölött a lényre nézett. – Mások is épp arra fele tartanak. Vigyázz a vezetőjükkel. Az elméje barázdált, de ugyanakkor van valami a mélyén. Valamit rejt, amelyet fegyverként használ.

Akhas nem adott sokat a jósok és kuruzslók szavára, de Saud korántsem volt kurozsló.

– Majd figyelek…

Újabb akadály. Más vadászatain is voltak riválisai, de általában mindig ők húzták a rövidebbet. De nem baj.

Akhas két részre osztotta az univerzumban élő végtelen számú létformát: vadász és zsákmány. A zsákmány élte a szokásos kisstílű életét, az akolban. Néha megpróbált kitörni, de vagy sírva rohant vissza, vagy belepusztult. A vadászok magányosan vagy kisebb csoportban jártak, amit akartak megszereztek. Mindenkin keresztül gázoltak, nem mások szabályaik szerint éltek, hanem ők teremtették őket.

Akhas is ilyen volt…

– Alana, kérlek. Még dochagázt, de most nagyobb adagot…

Hallotta a fejvadász Saud szavait, majd kiment a szobából

Nem bírta elfelejteni amit mondott.

Shorgot ha nem tudnám, hogy félsz tőlem, arra gondolnék, hogy meg akarsz ölni.

A holoprojektor felett a semmiből hirtelen két harcos tűnt fel. Erica Jade felnézett az italából, ahogy a többiek is. A lány nem kedvelte az ilyen játékokat, sőt jelenleg sikítani tudott volna. Nem bírt egy helyben ülni, hogy ha arról volt szó, hogy csak egy hajszálon múlik a szabadsága, amit nagy nehezen vívott meg.

A lány inkább a harcoló feleket kezdte el figyelni. Bár nem értett az ősi földi fegyverekhez, de azt felmérhette az erőviszonyokat, és látta, hogy Hawkins harcosának bizony nem sok esélye lett volna… ha egy másik fickó irányította volna. De Erica látott pár trükköt Trent Hawkinstól, hogy tudja, hogy a férfinál olyan dolgok mint az ellenfél mérete és fegyverzete, csak másodlagos tényező.

Hawkins harcosa előreugrott és döfött a lándzsájával, de a másik nagyobb darab gladiátor a méretét és páncélját meghazudtoló gyorsasággal balra ugrott a vashegy előtt, majd Hawkins bal oldalára került és megpróbálta oldalba kapni egy függőleges vágással. De a Trent hologram harcosa szembe fordult a kampós kezűvel, keresztben a feje felé emelte a lándzsáját és blokkolta a fegyvere nyelével Acero kampójának vágását, majd félretolta, és a jobb könyökével bevitt egy ütést a másik hologramnak, aki ennek hatására hátratántorodott, de még kinyújtotta a bal lábát és mellbe rúgta Hawkins avatárját, aki szintén földre esett.

Az Acero irányította harcos megindult a levegőben heverő ellenfele felé, hogy megadja a kegyelemdöfést. Erica hallotta, ahogy az eddig a harcot lélegzetvisszafojtva figyelő közönség felsóhajt.

– Vért várnak egy nyilvánvalóan mesterséges összecsapástól – morogta Neyy. Erica Jade jól tudta, hogy innentől mi jön, ha az Acero által irányított harcos pengéje betalál, Hawkins elveszti a játszmát, és ők fújhatnak mindent.

Acero avatárja a földön fekvő ellenfele felé rohant, magasra emelte a kampóját, majd lecsapni készült, de ekkor Hawkins a feje felé tartotta vízszintesen a lándzsát, így megakasztva a csapást, majd a bal lábával egy vízszintes rúgást indított meg, ami miatt a másik hologram oldalra dőlt. A Hawkins által irányított harcos azonnal felpattant, majd döfésre emelte a lándzsáját, de amint a fegyver lesújtott volna, de Acero villámgyorsan keresztbe rakta a kardját és a kampóját maga előtt, ezzel egyfajta ollóba fogva Hawkins fegyverének nyelét, majd jobbra rántotta, ezzel kibillentve a gladiátort az egyensúlyából. Trent függőleges helyzetbe fordította a fegyverét, majd hátralépett. Acero ekkor már újra állt, és a következő pillanatban eltáncolt a támadás elől, majd jobb oldalról támadott, de Hawkins szembefordult vele, maga elé tartva a dárdáját.

– Eddig jól halad a barátotok – morogta Batui.

Russel és Erica egyszerre nézett a denevérszerű idegenre. A krilil hangjában nem elismerés, hanem a cinizmus bujkált.

– Hawkins képzett katona – mondta Neyy. – Tud pár trükköt mutatni a haverodnak.

Acero avatárja megpróbált Hawkins gladiátora mögé kerülni, de az a lándzsája tompább végével mellbe vágta az ellenfelét, majd megfordította a lándzsát, és a hegyével a másik harcos torka felé döfött, aki a kardjával félreütötte a felé száguldó lándzsahegyet.

– Lehet, hogy a Hawkinsz jó harcosz, de viszont Aceroé ez a hely. – A lény rásandított Neyyre. – Aceronak szokása, hogy meghekkeli a programokat.

– Várjunk csak. Ezek az eredeti cellware-ek nincsenek védve a törés ellen? – szólalt meg Russel.

– Ne becsül alá Acerot. Lehet, hogy kívülről egy nagy rohadék trágyalapátolónak tűnik, de belül olyan mint a krokodilkalmár: szunyi, odacsalja a zsákmányát, ész amikor az közel ér, akkor lecsap. Volt idő, amikor együtt dolgoztam vele.

Erica Jade újra a harc felé fordult. Hawkins megakasztotta a lándzsája nyelével Acero kardjának hasra indított vágását, majd teljes erejéből lefejelte ellenfelét. Acero avatárja megtántorodott, de szinte pillanatok alatt visszanyerte egyensúlyát. A feje felé emelte mindkét fegyverét, majd nekirontott Hawkinsnak, aki keresztbe rakta a mellkasa előtt a lándzsáját.

Acero lecsapott, de Hawkins megakasztotta a kampó és a kard vágását a fegyverének a nyelével. De Acero pengéi kettévágták Hawkins lándzsáját. Erica Jade be akarta csukni a szemét de nem ment. Acero avatárja mély hangon felnevetett, majd előrelépett, vágásra emelte a karját. Jade már látta lelki szemeivel, ahogy Kolge-marnak szolgálja fel azt az undorító, zöld kását, amivel a vr’ak táplálkoznak.

Hawkins nem adta magát könnyen. Egy vakmerő hátraszaltóval elugrott Acero kardjának útjából. Hirtelen megjelent a kezébe egy kard.

Hawkins előrerohant vele, és egy köríves csapást indított meg Acero hasa felé. Ellenfele avatárja a kampójával blokkolta vágást.

Jade mély levegőt vett, amikor Trent hátraugrott.

– Már meg isz hekkelte. A játék a valósz körülményeket utánozza. Annak a lándzsának kellett volna négy-öt csapász, hogy ketté törjön. Vannak szemét trükkjei ész néhány törő, aki tartozik neki.

Jade szintre reflexszerűen Russel felé fordult.

– Nekünk is van. – A srác úgy nézett Ericára, mint egy úttestre kitévedt kutya a közeledő légpárnás fényszóróira.

– Jó de még is mi a francot csináljak? Ha megpróbálok én is cheatet nyomni, akkor megtudja…

– De csináltál ilyet nem? – Erica a szavába vágott. Közben Acero avatárja egyre jobban szorítja visszafele Hawkins harcosát, aki már alig bírja annak kivédeni az ütéseit. Mintha a nagyobb darab harcos gyorsabb lett volna az átlagnál, bár a hologramoknál az ember nem tudhatta.

Russel bólintott.

– Az a titka, hogy egy terembe kell lenni a kontrollelel, és maximális szórással sugározni a jelet.

Erica felállt és körülnézett, közben elvette Hawkins félig üres korsóját.

Jade elindult balra, közben a szeme sarkából a vívó hologramokat figyelte. Látta, ahogy Hawkins lesújt Acero vállára, de a penge lecsúszik a fényből szőtt vállvértről. Acero egy csuklómozdulattal Hawkins feje felé vágott, aki hárította a csapást.

– Visszajövök – suttogta. Megvívja a saját csatáját, ameddig Hawkins is a saját ellenfelével birkózott. Látta, hogy Russel szólni próbált, de Neyy egy nyugodt pillantással csendre intette a srácot. Erica elindult, közben figyelte a bár vendégeit. Látta, hogy egy kwizek felugrik, majd felüvölt, miközben kidöntötte az asztalon lévő italát. A bal oldalára dőlt korsóból kiömlött a húsleves szerű folyadék, egy tócsát alkotva a faasztalon.

Egy rákszerű cabroi felpattant az asztalra, és össze csattantotta az ollóit, miközben felcsicsergett.

A bár vendégei ugyan így öklüket, az ollóikat, csápjaikat vagy más egyéb fogó testrészeiket. Üvöltésekkel, kerregésekkel, színes buborékok eregetésével, vagy telepatikus hullámok kibocsátásával jelezték, hogy maximálisan elégedettek a harc mostani állásával.

Jade tovább haladt, a szemei ide-oda jártak, mint a bujkáló prédát kereső ragadozónak.

De semmi. Csak az őrjöngő, hullámzó tömeg üvöltése és a különböző hangok katatóniája szárnyalt a mennyezetig. Jade újra körülfuttatta a tekintetét az asztalokon, ekkor szúrta ki a mécseseket. Gömbölyű kis edénykék voltak, amelyeknek a tetején kék lángok táncoltak.

Újra végig nézte a termet, majd ekkor a szélső, fal menti asztalnál észrevett egy furcsaságot. A mécses tetején lévő kék láng mozdulatlan volt, meg se remegett. Erica közelebb sétált. Persze lassan, ráérősen, nem látszott rajta a sietség. Annak idején amikor még mások kizsebeléséből élt megtanult „láthatatlanná válni”. Jade látta, hogy az apró tűzcsóva nem egy kanócon ül, hanem a levegőbe lebeg. Erica látta, hogy a mécsest egy barna bőrű férfi figyelte meredten a lángot. Erica nem nézte hosszan a fickót, újra a viadalt kezdte el figyelni.

Hawkins és Acero örült táncot jártak, ahol Acero vezetett; folyamatosan ostromolta Hawkins avatárjának védelmét, aki alig győzte hárítani a harcos csapásait.

Jade újra a mécses felé pillantott, és látta, hogy a lángok között egy fényből szőtt kék lapocska lebegett, amin betűk és számok száguldoztak le. Újra Hawkinsék felé. Trent gladiátora épp hárított egy hasa felé célzott döfést, majd visszacsapott.

Erica jobban megnézte a férfit. Látta, hogy egy fekete póló felett, barna inget viselt. A haja pedig zsíros rasztákban lógott a homlokára. A bal kezén pedig egy ujjatlan kesztyűt viselt. Jade ahogy jobban megnézte, és már tudta, hogy az egy kontrollelkesztyű.

Hawkinsék felé pillantott. Trent avatárja épp megakasztott a lába felé mért vágást. Acero továbbra is szemmel követhetetlenül gyorsan vagdalódzott. Erica ránézett a fickóra, majd belenézett a korsójába. A kwizek sör tetején már kövér zsírcseppek úszkáltak. Erica jól tudta, hogy a kwizek konyha elég fűszeres volt, hogy szétmarja más humanoid lények gyomrát. Igazából csak a kwizek sör volt fogyasztható, de ahhoz is gyomor kellett. Jade is csak egyszer kóstolta, de utána két napig a Renegát mosdójába járt.

Erica látta, hogy a mécses közepén egy kristály díszelgett. Talán a sörben lévő erős fűszerek szétmarják. Erica elmosolyodott, közelebb lépett. Látta, hogy a fickó is felnézz, előbb meglepetten, majd az is elvigyorodott, csálé, sárga fogai kilátszottak.

Erica két lépést tett, majd úgy tett mint aki megbotlott volna valamibe, a kwizek sör kifröccsent, pont bele a mécses közepébe. A fickó meglepetten lenézett, és látta, hogy a sárgászöld színű ital pontosan a hólóvetítő prizmára fröccsent, ami kék szikrák kíséretében úgy olvadt szét, mint az érett gyümölcs az üstben lekvárfőzéskor. A levegőt ózonszag töltötte be, ahogy a maró folyadék lassan eljutott az aprócska komputer processzoráig. A kék lángok gyorsan apró fényrészecskékre estek szét, és eltűntek.

A fickó hirtelen felpattant, majd Ericához lépett:

– Te rohadt kis ribanc, ezért meg… – de a monológját félbeszakította a bal pofacsontjához nyomódó hatalmas mordály csöve.

– A helyedbe nem tenném – mondta Neyy, halálos nyugalommal a hangjában. Jade közben a holoprojektor felett harcoló két hologram felé nézett, és látta, hogy mindkettő elhalványul egy pillanatra. Erica elmosolyodott, amikor Hawkins előrelendült, felfele vágott a kardjával. Acero próbálta a kardjának lapjával hárítani a csapást, de ekkor Hawkins hasba rúgta, majd előreszegezte a kardját, és döfött. A kard hegye behatolt Acero avatárjának testébe, ami apró fénypontokká robbant szét.

A közönség egyként üvöltött felháborodásának jeleként, mert a kedvencük veszített. Jade elvigyorodott, de ez a mosoly azonnal lefagyott az arcáról. Az egyik bejáraton keresztül egy tucatnyi skrudd özönlött be, és fogta rá Neyyre a fegyverüket, de hirtelen Giru és a két társa is felpattant, majd szintén becélozták Acero brigantijait.

– Ez gond ugye? – kérdezte Russel. Jade rásandított Russelre, aki épp most érkezett oda.

 

Hawkins kinyitotta a kontrollelszoba ajtaját, de hátra is hőkölt, amikor Acero arca jelent meg. A fickó amúgy sem szép képét a düh egy troll félelmetes maszkjává torzította. Acero előrelépett, és szinte ugyanabban a megragadta Hawkins pólójának a nyakát. Hawkins már csak azt érezte, ahogy a háta és a fal összeütközik.

– Csaltál, rohadj meg! – mondta Acero. Eddig nyugodt, ragadozó macskára emlékeztető szemeiben most a harag tompa fénye lángolt.

Na ez az igazi Acero. Gondolta Hawkins. Az ilyen fickókban mindig rejtve van az agresszió, arra várva, hogy kitörjön, és tomboljon egy jót.

– Tényleg? – kérdezte gúnyosan. – Kicsit túl gyorsan mozogtál a játéktéren. Ja és szétvágtad a dárdám nyelét egy csapással, amihez normális esetben több vágás kell. Olyan esetben, amikor az ember ellenfele nem csal.

Acero szája remegni kezdett. Hawkins nem lepődött meg volna azon, hogy ha a fickó, most arcon vágná, és az ütés ereje felnyomná az orrát az agyába.

– Nem vagyok csaló, te szarházi – közben Hawkins óvatosan kicsatolta a fegyvertáskáját, és kivette a pisztolyát, majd Acero hasfalához szegezte.

– Lehet, hogy nem vagy csaló, de mindjárt hulla leszel – Acero lenézett a pisztolyra, majd Hawkinsra. – Figyelj én nem szeretek embert ölni, túl sok mocsokkal jár, valamint hullaként nehezen tudsz bejuttatni a táborba. Azon a memóriakártyán mint mondtam fontos infók vannak kódolva, a kódot csak én tudom… – Elhallgatott. Látta, hogy Acero lenézett a pisztolyra, majd újra rá. – Ha valamelyikünk holtan marad itt, akkor az nagyon, de nagyon szar lesz a másiknak.

Acero elengedte Hawkins. A férfi meglepetten látta, hogy a pólója nyaka kinyúlt, olyan erősen markolta a kalózvezér. Vajon mit csinálna a torkával?

Basszus, biztos kitépné a gégém.

– Most agyon tudnálak lőni. – Morogta Acero. Hawkins elrakta a pisztolyát.

– Üdv a klubban – mondta Hawkins, majd egyszerűen kisétált kikerülve Acerot. Hawkins látta, hogy a bárban elszabadult a pokol. Giru és társai egy csomó skruddra fogták a fegyverüket, akik ugyanúgy a célon tartották a sajátjukat. Neyy pedig egy nem éppen bizalomgerjesztő fickó arcához szorította a fegyverének a csövét. Erica pedig Neyy bal karjába kapaszkodott.

– Mi folyik itt? – kérdezte Hawkins.

– Ők az én kis személyi fogdmegjeim – Acero a skruddok felé biccentett. – Ha valakinek nem tetszik valami, akkor ők közbe lépnek. – Egy cápaszerű vigyort eresztett Erica felé, aki látványosan megremegett erre. – Csak ha elvégzik a munkájukat gyakran kell orvost hívni vagy takarítókat. Bár inkább az utóbbit. - Hawkins rásandított Acerora, majd a kezét a fegyveréhez csúsztatta. Acero ezt észrevette, és felhahotázott. – Mennyi golyó lehet a te pisztolyodba? - kérdezte. Majd rámutatott Neyyre és Giruékra. – És vajon az ők stukkerjaikban? Lősz, neked annyi. Itt vérfürdő lesz.

Hawkins levette a kezét a pisztoly markolatáról, majd belenézett Acero szemébe.

– Most rohadt nagy legénynek hiszed magad, mi? – A fickó elvigyorodott erre. – Ki akarsz engem nyíratni, ha nem adom át azt a memóriakártyát. Csak egy valamit felejtesz el… – Látta, hogy a kalóz felhúzza a szemöldökét. – Giruék Werd emberei, bár gondolom azt nem felejtetted el, hogy a memóriakártyán szinte feltörhetetlen kódolás van. Ja és azt elfelejtettem megemlíteni, hogy Werd mondta nekem, hogy Prabigat nagy cimborája.

Acero arcáról lefagyott a vigyor. A szemeiben újra harag villant fel, de Hawkinst mást is felfedezett bennük: tehetetlenséget.

– Azt akarod, hogy bevigyelek a főnök erődjébe? Rendbe, kecsegtető az ajánlatod. Gondolom a fegyvert kéred cserébe? Megkaphatod, de meg fogsz lepődni, hogy egyesek mit képesek fegyvernek nevezni.

Hawkins megengedett magának egy félmosolyt.

– Nyugi láttam már különös dolgokat. Nem fogok meglepődni

– Na arra kíváncsi leszek… – válaszolta Acero. – Amikor a nap már közeledik a nagy Északi Gránithegység felé, akkor legyél a város keleti szélén a bejidek karámjainál.

– Remélem, hogy most utoljára kellett veled együtt működnöm – mondta egy vigyor kíséretében Hawkins. Acero hátat fordított Trentnek, majd elindult a helyiség kijárata felé. A skruddok követték főnöküket.

Hawkins is ment már volna. Látta, hogy a bár vendégei ellenségesen méregetik, vagy méregethette. A férfi nem tudott rájönni melyik melyik testrészükkel láthatnak.

– Szerintem menjünk – mondta Hawkins, majd sarkon fordult, mikor hirtelen beleütközött egy ismerős alakba. Egyből felismerte AT-ét. A gép ide-oda forgatta a fejét, mint ha keresett volna valamit. – Gyere Bádogpofa.

– Kijelentés: Nem látott egy különös emberi fajba tartozó férfit?

– Hogy mit? – kérdezte Hawkins, miközben elindult a bár kijárata felé. Erica és a többiek követték. A férfi úgy ismerte

– AT, csak egyedül ültél ott – mondta Neyy.

Hawkins nem vágta, hogy most miről beszél a manot és a robot, de hogy majd kíváncsi lesz rá az biztos, persze csak miután elhozta a fegyvert a kalózvezértől.

Kezd fura lenni az ügy.

A hatalmas, fényből szőtt testű küklopsz előre lendült, hordószerű hasa megremegett, ahogy felemelte a kéken vibráló kétélű harci bárdját, majd lecsapott vele. Az ellenfele egy vörös tunikát viselő jaguárember a feje felé emelte a pallosát, és ezzel védte ki az ütést, majd egy vakmerő bukfenccel elugrott az őt eltiporni akaró behemót útjából, aztán felugrott, és felemelte a fegyverét, majd egy csapással ketté hasította ellenfele koponyáját. A küklopsz teste csilingelő hang kíséretében apró fénypontokká esett szét. A jaguárember diadalmasan felüvöltött, majd felemelte a pallosát.

A szurkolok felkiáltottak vagy fújolni kezdtek erre. Csak Hawkins volt csendes. Az egyik szélső boxban ültek ő a társai, és a Batui nevű krilil.

– Na mi a terv? – kérdezte Erica. Hawkins megvonta a vállát, majd végignézett a helyiségen. A holografikus harcosokat egy piramis alakú holoprojektor vetítette ki. A falak mentén boxok voltak, amikben különböző fajú, túlöltözött vendégek fogyasztották kedvenc serkentőszerűket. A terem Hawkinsal szemközti végében pedig egy félkör alakú bárpult volt, ami mögött egy majomszerű, ormányos yrrah szolgálta ki a vendégeket.

– Várunk – mondta Hawkins, majd jobbra, a helyiség kijárata felé nézett. Az ajtó melletti boxban Giru üldögélt két társával, az egyik egy kwizek volt, akinek az arcán átlósan egy ronda sebhely húzódott, a másik pedig egy különös lény, akinek sárga, hollószerű fejét fekete tüskék borították.

Legalább vannak akik védjék a seggem. Hawkins belekortyolt a kwizek sörbe. Az ital állaga olyan volt mint a húslevesé, akár csak az íze.

Hawkins Neyyre és Russelre sandított. A manot nyugodt volt, de Hawkins jól tudta, hogy ha valami gond történne a lény úgy pattanna fel, mint az ágyúgolyó. Russelről nem lehetett ezt mondani, a srác feltűnően méregette a bár vendégeit. Erica Jade pedig egy zöld italt iszogatott, aminek az illata mentolos volt. AT meg csak ült.

Hawkins jól tudta, hogy mindennek látszanak, csak békés átutazóknak nem.

– Szuper, mindig csak várunk. – válaszolta a lány.

A szélen ülő Batui felkapta az asztalon mászkáló olajosan fénylő, zöld páncélos bogarat, majd a szájába dobta. Ropogás hallatszott, ahogy a lény tűhegyes fogai átdöfték az apró teremtmény páncélját, majd egy ocsmány csámcsogással péppé rágta a lágy részeket, majd lenyelte.

– Ti emberek türelmetlen lények vagytok. – A krilil megvakarta denevérszerű fülét. – Mindig csak a lövöldözés, meg a sok robbanás. Nem iszmerem a történeteteket, de… Néha rosszabbak vagytok a szkruggoknál.

Neyy lemondóan megrázta a fejét. Russel a krilil felé fordult:

– Szerintem vannak nálunk agresszívabb szerzetek is.

Hawkins újra belekortyolt az italába, majd Russelre pillantott:

– Aha, pár ilyen szerzet szívesen ki fog belezni, hogy ha nem fogod be az arcod, és nem hagyod abba mások fixirozását.

Russel lehajtotta a fejét.

– Már megint durva vagy Hawkins. – szólalt meg Jade.

– Szerintem te is durva lennél, hogy ha a szabadságod lenne a tét. – Trent Batuit felé fordult. – Na melyik a mi emberünk?

Idegen a denevérszerű fejével a holoprojektor felé intett, Hawkins odanézett. Egy férfit látott, aki a bárpult felé sétált. Barna nadrágot és egy szürke ujjatlan pólót viselt, amely szabadon hagyta a karjain dagadozó izmait, és megmutatva a bal felkarján lévő óriási pallost, aminek a keresztvasát két sárkányfej díszítette. A fickónak barna, himlő helyekkel borított arcán volt valami rókaszerű, a szemeiben egy cserkésző ragadozó szellemének lángja égett.

– Szóval ő ez az Acero – jegyezte meg Hawkins –, már csak egy olyan fekete izé hiányzik a szemére és a vállára egy daguli papagájgyík, és kész is lenne a kamukalóz.

Acero odalépett a pulthoz, és odaintette a yrraht, aki azonnal hozott neki egy pohár vízszínű italt.

Batui ránézett Hawkinsra, majd felszisszent.

– Acero nem szórakozik, egy őrült az a fickó.

Hawkins kiitta a kwizek söre maradékát, majd lerakta a korsót az asztalra, majd ránézett AT-ra.

– Bádogpofa, hoznál nekem egy ilyet – mondta, majd megkocogtatta az üres korsót.

– Kijelentés: Látom, már van egy üres korsója.

Hawkins ránézett a robotra, majd Erica felé fordult:

– Ilyen hülye az új haverod, vagy csak teszi magát?

Erica már épp szóra nyitotta volna a száját, amikor újra felhangzott AT modulált hangja.

– Kijelentés: Nincs benne a programozásomba a színlelés.

Hawkins a fejéhez kapott, közben leküzdötte a késztetést, hogy ráordítson a robotra.

– Akkor elmondom neked érthetően. – Minden szót jól megrágott. Próbálta kizárni azt, hogy Batuit felül halk szisszenések hallatszanak. – Fogod ezt a korsót. Elviszed a pulthoz. A csapost megkéred, hogy töltsön a korsóba kwizek sört, majd miután megcsinálta, szépen visszahozod nekem. Érthető?

Hawkins le se vette a szemét a robotról. A férfi hamarosan azon kapta magát, hogy azt várja, hogy a gép bólintson egyet, de ez csak mozdulatlanul nézte.

– Válasz: Semmi bajom az Output kommunikációs programommal. A folyékony frissítő kihozatalának, mint folyamatnak leírása esetembe felesleges.

Hawkins megfogta a korsót, és AT elé rakta. Halk koppanás hallatszott, ahogy találkozott az asztal lapjával.

– Akkor hoznál nekem kwizek sört?

– Válasz: Szíves örömest uram.

AT megragadta az ivóalkalmatosságot, majd felállt, és elindult a bárpult felé.

– Ti emberek azt hittétek, hogy a robotokkal eljött az aranykor, de amikor a szaját teremtményeitek egyre több meglepetészt okoztak nektek, nem csoda, hogy egyre dühöszebbek vagytok rájuk. Talán egyszer visszaszoktok arra, hogy mindent a szaját két kezetekkel csináljatok.

Hawkins ránézett a lényre, majd felsóhajtott. Kicsit kezdett ez a helyzet idegesítő lenni.

– Bocsi, de még a ti népségeteket nem akarta még senki se kiirtani az idegesítő dumátok miatt?

A krilil megrázta a fejét, de a következő pillanatban a tekintete az asztallap felé fordult. Hawkins egy aprócska hernyót látott az asztalon vonaglani. Batuit pofájából egy kék, hosszú nyelv csapódott ki, amelynek a vége hozzátapadt az apró jószághoz, majd berántotta a krilil szájába.

Hawkins megrázta a fejét, majd AT-ét kezdte el figyelni. Látta, hogy sokan a vendégek közül a robot után fordulnak. A szemeikben – már akinek volt ilyen látószerve – félelmet látott.

– Hawkins, már megint túl durva voltál.

Jade a kezeit az asztalra rakta, és kocogtatni kezdte őket az ujjaival. Hawkins közben Giruék felé pillantott, majd a mutatóujjával megkocogtatta a jobb kézfejét, ezzel jelezve, hogy idő van. A majomszerű lény erre letette az italát, majd a társai felé biccentett, akik azonnal a robotot és Acerot kezdték el figyelni.

– Jade, ha esetleg Hawkins a mikrohullámú sütőt csapkodná, akkor azt is védenéd? – AT odaért a pulthoz. Hawkins látta, hogy a robotot Acerotól egy kék selyemköpenyt viselő foxiai, egy aranyszínű nyári ruhát viselő vörös hajú nő és egy marcona kwizek választotta el.

– Ezt jól összeraktad – mondta Hawkins elismeréssel a hangjában.

AT átadta a korsót a csaposnak, aki teli töltötte sörrel. Acero a robot felé nézett, és szemmel láthatólag majd leesett az álla. Hawkins elmosolyodott erre.

Kapás van.

AT elindult vissza az asztalhoz, a kezében a korsóval.

– Honnan ismered Acerot? – kérdezte Hawkins, majd újra a férfi felé nézett. Az továbbra is AT-t követte a szemeivel. Baltával faragott arcán meglepettség ült.

– Acero nem mindig volt kalóz. Régen cserkészkedett, és én voltam az üzlettársza. Bár inkább társzulnék egy Földi tigriszel, mint vele újra.

AT lerakta a korsót.

– Kijelentés: Itt az itala, uram. Ha megkérhetném, elmés megjegyzéseit a közeljövőbe akkor mondja ki, amikor én is jelen va…

Hawkins a szájához emelte a kezét:

– Pszt.

Acero közeledett feléjük. Hawkins most szúrta ki, hogy a fickó tekergőző sárkányokkal díszített, fegyvertáskájából egy SD–23-as pisztoly vaskos markolata kandikált ki. Trentet nem lepte meg különösebben. A Külűrben a fegyvertelenek voltak a gyanúsak.

– Üdv idegen – Acero hangja olyan volt mint a száraz bőr recsegése. A férfi rámutatott a robotra. – Az a tiéd… - Elhallgatott egy pillanatra, apró, ferde szemeit értetetlenül összehúzta.

– Trent Hawkins.

Acero bólintott, de a figyelmét már a robotra összpontosította.

– Acero, de gondolom tudod a nevem – a fejével Batui felé intett –, a murciélago /denevér spanyolul/ elmondta.

– Hányjál bogarat – suttogta Batui. Aceron látszott, hogy nem hatotta meg a krilil sértése.

– Ha egyáltalán ez a valódi neved – szólt közbe Neyy.

A férfi végigmérte a manotot.

– Van eszed. – Acero megdörzsölte az állát, és jobban megnézte magának Neyyt. Hawkins ekkor gondolkodott el azon, hogy kivel is akar tárgyalni, és hogy hová is jutott. – Elég érdekes, hogy manot létedre ennyire távol vagy az erdőitektől.

– Talán lenne nálam ami téged a robotnál és Neyynél is jobban érdekelhet – mondta Trent.

– Azt kétlem – rámutatott AT-re. – Mennyi a robot? –

– Nem eladó. – Hawkins arcán megjelent egy sunyi vigyor.

– Akkor gondolom nem a semmiért dobtad be a csalit.

Hawkins belenyúlt a zsebébe, és előkapta a memóriakártyát, majd megforgatta a kezében. A műanyag lapocskán megcsillant a mennyezeten lévő lámpák fénye.

– Ezért.

Acero nyúlt volna a memóriakártyáért, de Hawkins átrakta a jobb kezébe.

– Egy memóriakártyát akarsz nekem eladni, de azon a memóriakártyán van valami, amiről gondolom, hogy fontos, és nagy fizetséget kérsz érte.

– A Nogura öt automatizált konvojának útvonala van rajta.

Acero bólintott, szemeiben kapzsi fény csillant meg.

– Nocsak.

Ez olyan volt mint amikor egy nagymacska dorombolt. Acero sóváran ránézett a memóriakártyára. Hawkins inkább visszarakta a műanyag lapocskát a zsebébe.

– De csak Prabigatal vagyok hajlandó üzletelni. Ugyan is a kedves főnöködnek van valami, amire nekem szükségem van.

Hawkins látta, hogy Acero szemeiben dühös láng villant.

– Honnan tudjam, hogy nem egy bérgyilkos vagy, akit a Kereskedelmi Kamara küldött?

– Talán mert ezt a memóriakártyát a haverom – Russel felé biccentett –, lekódolta, és a kódot csak Prabigatnak adhatom át. – Trent hátradőlt, majd felnézett a mennyezeten lévő stroboszkópra. – Vajon mit fogsz kapni a főnöködtől, ha kiderül, hogy egy ilyen kecsegtető lehetőséget kihagytál. Nem cukorkát az is biztos.

Acero megdörzsölte az állát. Hawkins szinte hallotta a borosta sercegését.

– Most legszívesebben elharapnám a kibaszott torkodat. – A hangja egy pillanatra morgássá változott. Hawkins nem mutatta, hogy megijedt volna, inkább a bal kezét lassan a pisztolytáskájára csúsztatta.

– Félek, megakadnék a torkodon – mondta Hawkins egy kihívó mosoly kíséretében.

Acero közelebb hajolt hozzá. Hawkins látta a szeme sarkából, hogy Neyy és Jade megfeszülnek, Giru és a társai pedig a fegyverükhöz nyúltak, Russel szokásához híven pedig csak nézett, a szemeiben félelem bujkált.

– Van humorod. Más fickót ilyenért már rég bedaráltam volna , és oda adtam volna a darabjait a famacskámnak vacsorára. Téged csak azért nem, mert egy PHX–20-as van veled. Tudod az a bolygó ahonnan én jöttem, az rohadt sokat köszönhet az ő fajtájának.

– Kérdés: Ezt hogy érti?

Acero ránézett a robotra.

– Hetven évvel ezelőtt a Castellanián az én szülőbolygómon a vegaiak és a domik egy véres csatát vívtak. Egy századnyi PHX–20-as robot érkezett Új Barcelonába a bolygó fővárosába, és felszólították Julio Sanchez polgármestert, áldott legyen az ő neve, hogy a várost adja át a domiknak. De a Julio nem adta át. Ekkor a domik parancsnoka, egy pszichopata segg, utasítást adott a robotoknak, hogy végezzenek minden öreggel, asszonnyal és gyerekkel. De azok megtagadták a parancsot, és egyszerűen szétlőtték a domi katonákat. A következő három napban ostrom alá vették Új Barcelonát a domi csicskások, de…

– Kijelentés: A nagy emberveszteségek miatt a Humán Domínium hadserege visszavonult. A Castellania bolygót egy időre a Vegai Szövetség vonta birtokba, de a belső területeken előállt rossz helyzet miatt inkább oda vonták vissza a hajóikat.

Mindenki elhallgatott. Csak a hangszórókból áradó lágy vonós zene hallatszott, és a vendégek duruzsolása.

– Emlékszel rá – mondta Acero.

– Kijelentés: Vannak történelmi feljegyzések erről az eseményről a memóriámban. De nincs információm róla, hogy részt vettem volna benne.

– Hisz ti olyan egyformák vagytok. – Acero elvigyorodott, kilátszottak megsárgult fogai. – De ilyen szerzetet mint te hetven éve nem látott még senki. Az, hogy épp mostanában tűntél fel az jelenthet valamit. Egy jel, egy ómen.

– Aha, és hogy látsz egy hetven éves kattant harci robotot, amit egy hulla csapat szállítóban találtak, akkor az rögtön azt jelenti neked, hogy az egész univerzum összerohad egy nagy fekete pacában.

– Igazad van Hawkins. Ez prófétai baromság.

Trent megint ledöntött egy kortyot az italából, majd ránézett Acerora.

– Akár rá is térhetnénk az üzletre. – Vette át a szót Neyy. Acero megnyalta a száját, és a manotra nézett.

– Tudod öregem, jó srácnak tűnsz. Aki egy manotal és egy PHX–20-asal járja az űrt. De tudom, hogy ezt csak azért csináltad, hogy belógasd a csalit, és elkapj. Ez ügyes, de sunyi dolog, és általában a bérgyilkosok sunyi alakok.

– Ki beszél – sziszegte Batui. Hawkins kezdte úgy érezni, hogy Acero és a krilil nem barátságban váltak el egymástól.

– Dugulj már el – szólt oda Acero. Batui halkan felszisszent.

– Oké, abba lehet hagyni ezt a párválasztási táncot. – Hawkins látta, hogy Batui úgy nézett rá Acerora, mint egy olyan bogárra akit a következő pillanatban jó ízűen felfalhat. Acero csak rávigyorgott, majd Hawkins felé fordult.

– Van vér a pucádban. – Acero végignézett Hawkinson. – Nem tudom még milyen ember van, de van egy módszer, amivel kideríthettem. – Acero megdörzsölte az állát. Hallatszott a borosta sercegése. – Mennyire vagy jól a Holocellben?

Hawkins a piramisalakú projektor felé nézett, majd újra Acerora.

– Még tíz éve játszottam a Heroes of the Colosseummal Elég jó voltam, csak két srác volt jobb nálam. – Hawkinsnak eszébe jutott a szülőbolygóján lévő füstös kocsma, aminek a közepén két fényből szőtt testű harcos kardja feszült egymásra. A tömeg üdvrivalgása. És egy vörös hajú lány büszke tekintete. Gondolj az itt és mostra pupák.

– Basszus, te az univerzum segglyukából jöttél?

Hawkins felállt, majd fanyarul elmosolyodott.

– Valahonnan onnan – válaszolta Trent, majd mély levegőt vett. A Flynn, a füstös bár és a vörös hajú lány emléke szétfoszlott mint pára a tűző napsugárban.

Acero megeresztett erre egy vicsornak is beillő vigyort.

– Lefoglalom a projektort, és kifizettem az italodat – válaszolta a férfi, majd sarkon fordult, majd elindult a bárpult felé. Hawkins felállt.

– Hawkins, remélem tudod mit csinálsz. – Neyy elkezdte az egyik karmával kocogtatni az asztalt. Hawkins jól tudta, hogy a manotnál ez az idegesség jele.

– Neyy, ezek csak hologramok. – Jade belekortyolt az italába. - Csak annyi baj történhet, hogy esetleg zárlatos lesz az egyik ruha, és megsüti Hawkinst. – Trent ránézett Ericára. – Uhh bocs Hawkins, tudod én ezt a játékot mindig is hülyeségnek tartottam.

– Vagy esetleg ez az Acero csapdába csal minket. Nagyon lojális a főnökéhez.

– Ő ész a hűszég. – suttogta Batuit.

– Jó felőlem a Nótusz VII szentjeinek vezetője is lehet. – Acero Hawkins felé intett. A férfi biccentett, majd felállt. – Az a fő, hogy ő az aki bevisz minket az erődbe. Addig legyetek jók.

Hawkins átvágott a helységen. Nem aggódott egy cseppet sem a társai miatt. Neyy és Erica meg tudja magát védeni, ha esetleg balhéra kerül a sor. Ott volt AT, aki egy harci robot volt – bár egy kicsit kattant-, de azért biztos tudott pár trükköt. Plusz még Giruéknak is megvoltak a fegyverei, és még volt Werdnek pár embere, akik besegítenének, hogy ha meleg lenne a helyzet.

Acero ekkor már a pultra könyökölt, és Hawkinsra sandított.

– Na szerencséd van. Yoruknak – biccentett a yrrah felé, aki nagy buzgón épp egy poharat törölgetett –, meg van a Heroes of Colloseum.

Hawkins bólintott, közben pedig leszidta magát, hogy ilyen gyerekes játékokkal üti el az időt, miközben már csak két és fél napja maradt, erre az egészre…

– Tényleg és mi a tét?

Acero megdörzsölte az állát, majd AT felé pillantott.

– Azzal a robottal elég sokat kereshettek a bolygómon. Ha vesztesz, akkor nekem adod a robotot, és elhúzol erről a bolygóról, a nélkül, hogy üzletet kötnél Prabigatal. Ha én vesztek, akkor persze beviszlek Corsoba, de csak akkor hogyha jó fiú leszel. Áll az alku? – Hawkins bólintott. – Szeretek, játszani tudod.

Acero felállt a bárszékről, majd rácsapott Hawkins vállára. Mint ha csak egy Adoniai sósárkány marka csapott volna le rá. A yrrah átadott Aceronak két kék, műanyag kártyát. A férfi elvette, majd az egyiket átadta Hawkinsnak.

– Ezzel tudsz belépni a fülkédbe. – Hawkins elvette, majd követte Acerot. A bár bal oldali falában két ajtó volt, egymástól egy méternyire. Barna műbőr borította. A bal oldalán, Hawkins mellkasával egy vonalban egy kártyaleolvasó volt. Hawkins végighúzta a saját kártyáját. Búgás hallatszott, majd az ajtó magától kinyílt. Hawkins egy kör alakú szobában találta magát, aminek a falait világosbarna fa borította. A padlót pedig kaleidoszkópszerű kék-piros-zöld mintázat díszítette. Hawkins tudta, hogy a padló lapjai érzékelik a lépteit, míg a falba épített mozgás érzékelők regisztrálják minden egyes mozdulatát. A Flynnen lévő gépeknél régen még fekete kezeslábasokban kellett ugrálniuk.

Trent bezárta maga után az ajtót, majd a szoba közepére állt. A padlót fedő üveglapok fényleni kezdtek, jelezve, hogy aktiválódtak. Rejtett hangszórókból pedig fanfárok harsogó hangja ordított fel.

– Üdvözlöm önt a Holocell 4.0-s kontrollel fülkében. A játékostársa LaTizona61 létrehozott egy arénát a Heroes of the Colosseum 1 nevű programban. Kíván csatlakozni?

Hawkinsal szemben a fal egy része félrehúzódott, majd mögötte egy holoprojektor lencséje jelent meg, ami szinte pillanatok alatt kiköpött egy fénysugarat, ami a levegőben egy fénylappá alakult, amin a Római Colosseum kézzel rajzolt festménye pompázott, előtte pedig szögletes, sötétbarna betűkkel a játék neve.

– Igen – mondta Hawkins, mire a fénylap egy villanás kíséretében eltűnt, helyette pedig egy görögdinnye nagyságú kék-zöld fénygömb jelent meg, benne pedig különböző páncélzatú és fegyverzetű római gladiátorok háromdimenziós modelljei. Ez volt a karakterválasztó. Hawkins belenyúlt a fémbuborékba, majd megbökte a mutatóujjával az egyik harcos t. A fényből szőtt gladiátornak kis kerek pajzsa volt, a bal kezében egy lándzsát tartott, a jobban pedig egy rövid kardot szorongatott. A fejét rácsos, domború sisak takarta. Csak a bal karját védte páncélzat. Hawkinsnak egy pillanatra deja'vu érzése volt. Régen is mindig ezt választotta, egy másik életben. Nyelt egyet, ahogy a harcos terpeszbe vágta magát, előre döfött a levegőbe a lándzsájával, majd vágott egyet a kardjával.

– Akkor essünk neki – Hawkins megropogtatta a nyakát. Mint a régi időkben. A hologram kiugrott a fénygömböl, majd megpördült a levegőben, közben megnőtt. Amikor földet ért Hawkins előtt, már a férfi derekáig ért. A gladiátor ráütött a bal öklével a mellkasára, majd lehajtotta a fejét.

– A VÁLASZTÁSOD A HOPLOMACHUS. – Harsogták a falba épített hangszórók. Hawkins felemelte és kinyújtotta a bal karját, mire a harcos ugyan ezt csinálta. A férfi előre lépett a jobb lábával. A hologram is így tett. Hawkins megropogtatta a nyakát, mire a harcos is úgy tett.

– LATIZONA61 IS VÁLASZOTT, AZ Ő VÁLASZTÁSA. - a komputer hangja elhalkult, miközben Hawkins lába előtt a semmiből megjelent a római Colosseum kör alakú hologramja, a közepén Hawkins gladiátorával. Trent látta, hogy a harcosal szemben lévő bejáratnál egy alak kezdett el kibontakozni a semmiből. – A SCISSOR.

A gladiátor ezüstös láncinget viselt. A jobb kezén egy kampó volt, a bal kezében egy rövid kardot tartott, a fejét pedig egy zárt sisak takarta, aminek az elülső részére egy szörnyeteg vicsorgó pofája díszítette. Hawkins az emlékeibe idézte, hogy mit kell tudni erről a játékosról. Lomha, de mivel egyszerre két vágófegyverrel viaskodik, és a láncing és a lábvédői is oltalmazzák a testét, ezért szinte áthatolhatatlan erőd. Ha Hawkins közel engedi a harcosához, akkor az percek alatt felaprítja.

És akkor fújhatom a bejutást Prabigathoz, és ezzel együtt mindent. Gondolta keserűen Hawkins. Szerencsére Hawkins annak idején a kézifegyverek használatára is kiképezték.

– A kardot rakd talonba – mondta a férfi, mire a gladiátor kezéből eltűnt a kard. Hawkins előre tolta a bal lábát, majd kinyújtotta maga elé a jobb karját, és ökölbe szorította a kezét. A gladiátor is így tett, előretolta a lándzsáját.

Valószínűleg Acero nem kockáztatja majd meg a szemtől szembe való támadást, mert akkor felnyársalja Hawkins lándzsája.

– Ez csak egy újabb csata – mondta magában Hawkins.