Egy kék villanás volt, ahogy a Napárnyék visszatért normál sebességre. A tolóhajtóművei fellángoltak, ahogy a hajó elindult a Shiwa felé.
Akhas csak egy pillantást vesztegetett a bolygóra. A bolygó felszínét világoskék óceánok, sötétzöld dzsungellel borított kontinensek és a sarkoknál barnás sivatagok díszítették. A légkör felső hatalmas, szürke viharfelhők tornyosultak, amelyek a bolygó keleti kontinense felé kúsztak.
A fejvadász utasította a hajó robotpilótáját, hogy irányítsa a hajót Anston City felé. Ez a város a Kollarek hegység nyugati oldalán terült el. Ez volt annak a területnek a legnagyobb városa, a környéken élő gyümölcstermesztő családok ide vitték be az árut, hogy elcseréljék valami hasznosabb dologra. Egy utolsó párás, ocsmány hely volt, ahol semmi érdemleges nem történt.
Kivéve persze azt, hogy a városka adót fizetett Corsornak, és a kalózok erődje csupán négy mérföldnyire terült el. Akhasnak volt egy régi ismerőse a városban, aki jól ismerte a híreket, minden pletykát a bolygón.
A robotpilóta enyhén balra döntötte a hajót, majd a Shiwa felé fordította a hajó orrát. Akhas felállt, majd hátrament középső részébe.
Közben visszaemlékezett, amikor először és eddig utoljára járt a Shiwán. Megbízást kapott a Reseh VII-en élő bányászoktól, hogy végezzen az őket kizsigerelő bányatársaság egyik fejesével. Akhas kinyomozta, hogy a férfi a Shiwán fog vadászni. A larn elindult a Shiwára. Nem kérte előre a pénzt, de természetesen, ha nem adták volna oda neki az akció után, akkor kegyetlenül behajtotta volna rajtuk. A larn emlékezett Westra City szűk labirintusszerű utcáira, amikben hatalmas hegyekben állt a rothadó szemét, amelynek bűze keveredett a különböző fajú hajléktalanok kipárolgásával...
A munkához előkészülve kiderítette, hogy a férfi hol fog vadászni és mire. Akhas jelentkezett vezetőnek, majd megkente a vadászatot szervező iroda egyik alkalmazottját, hogy az aligazgató mellé ossza be. Akhasnak innentől könnyű volt a dolga: csak odasétált a férfi hátasához, és a nyereg táskába rejtett egy elektromágneses rezonátort, amely alig észlelhető hullámukat küldött a környezetébe. Akhasnak csak annyi dolga volt, hogy elkísérje a vadászatra, majd odébb állni, amikor a környék összes berregője a férfire támadt. Akhas szenvtelenül nézte végig, ahogy a hatalmas kék-sárga, cserebogár szerű csúszómászók rávetik magukat a férfire és hatalmas gyíkszerű hátasára, és gyerekkarnyi méretű rágóikkal egyszerűen darabokra tépik őket.
Akhas csak annyit csinált, hogy felvette az egészet, majd mikor visszatért a Resehre, megmutatta a felvételt. A bányászok vezetői elszörnyedve nézték végig a jelenetet, de azért kifizették Akhast. A fejvadász maga mögött hagyta a bolygót. Két hét múlva hallotta egy Beatuli kocsmában, hogy a Resehi telepet megtámadta egy skrudd hadúr hadserege, és minden nőt, férfit és gyereket lemészárolt.
Akhas természetesen tudta, hogy ez nem volt véletlen…
Akhas odalépett jobb falon lévő fegyverszekrényhez, és megnyomta a nyitógombját. Akhas felmérte az erőviszonyokat. A Shiwai Pengések, ahogy Shorgotól megtudta egy kisebbfajta kalózhadsereg volt. Az erőd tele lesz harcosokkal.
Persze egyikük tudása sem vetekedhet fel egy larn harcoséval, de azért még a legjobbakat is legyőzheti a túlerő…
A szekrény ajtaja félresiklott, mögötte fegyverek voltak, amelyeket úgy rendeztek el, mint egy múzeumi vitrinben a kiállítási tárgyakat.
Akhas leemelte a falról az Özvegycsinálót, majd a fegyvertáskájába helyezte. Magához vett egy SK–19-es Taipan gépfegyvert. A fegyvernek hosszú csöve volt, kézre álló markolata. Mesterséges polimerből készült, így nagyon könnyű fegyver volt. Akhas a bal térdzsebébe rakott négy tárat, majd az övébe tűzött három gránátot és egy kést. Majd miután ezekkel végzett, felvett egy fekete, közepes méretű kevlárlapokból összerakott páncélmellényt. Akhas egy igazi mesterműnek tartotta ezt a páncélt. Még egy régi munkáért kapta jutalmul.
A hajó belseje hirtelen megrázkódott, majd újra...
Valószínűleg a felső légköri légörvények dobálják a hajót. Akhas előrement a pilótafülkébe. A Napárnyék megfigyelő ernyőjén látszott, ahogy a hajó lassan kibukkan a felhőréteg fehérségéből, és feltárult az alattuk elterülő sötétzöld esőerdő, és a háttérben magasodó vöröses barna hegység. Ahogy a Napárnyék közeledett a megadott koordinátákhoz, Akhas már ki tudta venni Carson City-t. A városka csak egy tucatnyi vörösesbarna épületből állt, amelyek köralakban helyezkedtek el. A város központjában egy hatalmas kupolás tetejű épület volt. Hamarosan feltűntek a leszállóhelyek vasbetonkráterei, amelyek körülvették a várost. Akhas látta, hogy bennük hatalmas, ovális alakú szállítóhajók pihentek.
Akhas bekapcsolta a hajó transzpondersugárzóját. Válaszképpen felbúgott a komm. A larn fogadta a hívást. A pilótafülkét egy emberi nő bársonyos hangja töltötte be.
– Stromid VR–170-es könnyűcirkáló. – Akhas mintha mohóságot fedezett volna fel a nő hangjában. – Közölje szándékait…
Akhas elvigyorodott.
Ritkán láthatnak erre felé a Napárnyékhoz hasonló hajót. Valószínűleg azt hiszik, hogy valami gazdag világbeli turista. Akhas megvakarta az állát, a bal mutatóujjával. Ez még talán kapóra is jöhet.
Akhas mióta benne volt a fejvadász szakmába, és tudta, hogy az ilyen helyeken toleránsabbak az olyan lényekkel akiken meglátszott, hogy a fizetőkártyájukon nem kevés összeg van.
– Akhas vagyok – mondta a larn a nevét. Nem ismerték. A szakmájában a híres fejvadász, egyenlő volt a hullával. Plusz ez a Külűr elég zűrös része volt. Nem tartozott sem a Domíniumhoz, sem a Szövetséghez, de még a cégeknek sem volt itt semmilyen képviseletük. Így egyszerűen lehetetlen lett volna lenyomozni a fejvadászt.
– Vadászni jöttem.
Kis szünet következett. Valószínűleg a nő épp most beszélt a feletteseivel.
– Meddig marad? – kérdezte a nő.
– Ameddig el nem ejtettem a zsákmányom. – Akhas elmosolyodott. – Ez eltarthat egy kis ideig. Pénzem van, úgy hogy nem lesz gond az itt tartozkódás alatt.
– Az LP–9-es leszállóhely az öné. Átküldöm a koordinátákat. - Egy pittyegés jelezte, ahogy a szükséges adatok megérkeztek a Napárnyék fedélzeti komputerébe. Akhas megnyomta a holografikus interfész középső részét. A holovetítőből egy sugár csapódott ki, amely Akhas előtt felvette a város háromdimenziós sematikus képét. A leszállóhely az űrkikötő északi részén helyezkedett el.
Akhas kikapcsolta a robotpilótát, és átvette a hajó irányítását. Élesen balra fordult, majd észak felé kezdett el tartani, aztán bekapcsolta a fékezőrakétákat. Majd lassan letette a Napárnyékot a leszállóhely vasbeton kráterébe, az űrhajó hasából lassan elő tűntek a leszállótalpak.
Akhas felállt, majd megropogtatta a combjait. Nem szeretett sokáig ülni. Ha épp egy ugrópontnál várakozott, akkor mindig test gyakorlott.
A valódi harcos mindig mozgásban marad. Szólt az ősi larn tanítás. Soha nem áll a halál elé. Kicselezi, fut előle, és ha ez megtörtént akkor végez vele.
Akhas elkomorult erre. Nem szeretett a szülővilágára emlékezni, bár csak történeteket hallott róla. Akhas először a fegyverszekrényéhez ment, majd ki vett egy fekete sisakot, amely szabadon hagyta a szemének a környékét, és az orrát, és persze a bal csuklójára csatolta a tűvetőt, majd az övébe tűzött egy tucatnyi mérgezett nyilat, amiknek a hegyét a Crolisi viperapók mérgével kenték be. A legtöbb faj egyedével pillanatok alatt végez.
Majd lesétált a Napárnyék leeresztett rámpáján. Az eget már most szürke felhőréteg takarta, amely megszórta a Shiwa napjának a fényét. A földbe süllyesztett leszállóhely falai Akhas felé magasodtak. A kenő olaj szúrós szaga a bejid trágya édeskés bűzével, és valami egzotikus gyümölcs kesernyés illatával vegyült. A távolból egy bejid vékony füttye hallatszott, amire válaszul egy másik hallatszott.
Akhas lassan felsétált a leszállóhely kijárata felé vezető rámpán, és kilépett a széles sugárútra, amely Carson City épületei közé vezettet.
A házak piros téglából épültek. Soknak az ajtaja felett egy díszes bolt ív volt, előttük pedig pár gyümölcsfa, amelyeknek ágain sárgás piros, dinnyeszerű gyümölcsök lógtak.
A széles utcán kevesen voltak. Akhasal szemben egy bejidek által vontatott kordé araszolt. Az állatok ide-oda forgatták harcsaszerű fejüket, hatalmas halszemeikben értetlenség tükröződött. A primitív, szürkés műanyag jármű bakján egy piros kockás inget viselő, köpcös ember hím ült, akinek a fején egy széles karimájú kalap díszelgett. Mellette egy fiatal humán nő üldögélt, és Akhast méregette.
A larn nem állta a tekintettét.
Egyszerűen továbbment. Hamarosan besétált egy mellékutcába, aminek két oldalára gyümölcsfákat ültettek. Az ágaikról hórihorgas humanoid robotok szüretelték a terméseket karomszerű végtagjaikkal. A távolról a gépeket egy öreg, szürke bőrű kwizek figyelte.
Akhas folytatta az útját. A célja az utcácska végében lévő aprócska épület volt. Nem volt rajta semmi cégér. Csupán egy aprócska, vörös agyagtéglából épült, kupolás tetejű ház volt, ami előtt embernyi gombák nőttek.
Akhas jól tudta, hogy ki lakik itt.
Megállt a házba vezető egyszerű vasajtó előtt, majd bekopogott. A kongásra válaszul kinyílt az ajtó. Mögötte egy fiatal, alig 16 éves rövid fekete hajú lány álldogált. Kék szemeiben valami szokatlan intelligencia csillogott.
Nem is tudtam, hogy Saud ennyire szentimentális lett az évek során.
A lány végigmérte Akhast. A larn észrevette, hogy a gyermek az övében hordott vegai gázvető felé nyúl. Ez a tömzsi fegyver lövedék helyett egy gázpászmát bocsátott ki, amely elkábította vagy megölte a célpontot.
– Akhas? – kérdezte.
A larn bólintott, mire a lány hátat fordított a fejvadásznak, és elindult a ház belseje felé. Akhas követte. Átsétáltak egy árnyas előtéren, majd beléptek egy kör alaprajzú szobába, aminek az egyetlen berendezése egy négyzet alakú faasztal volt, és egy magas támlájú szék. Akhas egyből felismerte Saudot.
A lény egy tarkániai volt. Nyeszlett testét kígyó szerű, zöld bőr borította. Sáskaszerű fejéből egy antenna nyúlt ki, pont úgy mint egy Siriusi Kardakkan szarva. A tarkániaiak maguknak való nép voltak. A rendszerűk az Ismert Űr szélén volt. Ezek a lények egy nagy kollektív tudatban élték le az életüket, ahol mindenki tudott mindenről, amit a másik gondolt. Ebben a társadalomban nem voltak titkok, nem voltak hazugságok. Persze voltak olyanok, akik vágytak erre a két luxusra, és kiváltak a közös tudatból. Ezeknek az egyedeknek rituális körülmények között levágták az antennájukat, megfosztva ezzel őket minden telepatikus képességüktől. Voltak kevesen, akik viszont elszöktek a procedúra előtt.
Ilyen volt Saud. A Tarkániai Kollektíva Akhast bérelte fel, hogy keresse meg és végül vigye vissza a bolygóra. Akhasnak sikerült sarokba szorítania egy városbolygón, de Akhas úgy döntött, hogy nem viszi vissza a bolygóra. Hallott egyet-mást a tarkániai telepátiáról, és tudta, hogy képesek bármilyen, és bármennyi tudatra rákapcsolódni, és kinyerni a megfelelő információt.
Akhas azért cserébe engedte szabadon, hogy talán egyszer még ezzel a képességével a lény segíteni fog neki. Talán pont most.
Akhas felmérte a termet. Látta, hogy a kupolás mennyezeten egy gázfecskendező volt. A larn a levegőben ezzel együtt kókuszéhoz hasonló illatot érzett. Dochagáz, egy nagyon erős kábítószer. Általában a telepatikus sokk tüneteinek elnyomására használják. És nagyon hosszú ideig tart rászokni. Egy nagyobb dózis megölheti azt, aki még soha nem nyúlt ehhez az anyaghoz.
– Éreztem a jelenléted larn – suttogta az idegen. A hangja érdes volt. – Különleges elme a tiéd. A mintázata egy prédára leső ragadozóé. Érdekes. Vadászni jöttél erre a bolygóra. Csak a prédád titokzatos, fegyverként utalsz rá… de valami furcsán mintázott elme. A tiéd szépen mintázott, fegyelmezett. Szeretem a szépen mintázott elméket. Legszívesebben aprócska üvegekbe gyűjteném őket, és felraknám őket egy polcra.
Akhas hátrasandított a válla felett. Látta, hogy a lány a terem ajtaja mellett álldogált. Bal keze továbbra is a gázvető markolatán pihent.
A larn visszanézett a tarkániaira.
– Kérlek Alana. Akhas rendezett elme. A mintázatában pedig nem található olyan vonal, ami arra utalna, hogy megölne engem. – Saud tekintette visszatért Akhasra. – Bár neki köszönhető, hogy ezen a bolygón kell élnem. A tudatom mintázata pedig a káosz felé tart. Annyi mintázat, annyi lehetőség.
Akhas látta, hogy a lény összetett szemei homályosan csillogtak. A feje pedig fehér foltos volt a rákristályosodott dochagáztól.
Függő lett.
– Három évvel ezelőtt nem vittelek vissza a bolygódra. Tettem neked egy szívességet. De kérem vissza.
A tarkániai intett vézna bal karjával az Alana nevű lány felé, aki egy bizalmatlan pillantást vetett Akhasra, majd kisétált a teremből.
A larn nem hallotta a lány távolodó lépteit. Valószínűleg az ajtónál strázsált.
– Alanát pár éve találtam Westra City-ben. Okos lány, fajtájának egyik büszkesége is lehetne, hogy ha nem ilyen körülmények közé kerül. Befogadtam, enni adtam neki és tanítom.
Akhas zordul bólintott.
– Ő az egyedüli örömöm ebben az elszigetelt életben. Hiányzik a nagy egység. Nem térhettek haza. Torz vagyok a szemükbe és beteg. Szerintem nem elégednének meg a chi'umom eltávolításával. – Az idegen rábökött a fején lévő antennára. – Véget vetnének a létezésemnek. Amit egykor nem is bántam volna…
Akhas zordul bólintott.
– Akkor hozzá kezdesz? – kérdezte a larn.
A lény biccentett sáskaszerű fejével.
– Add a kezed, larn.
Akhas tudta, hogy a tarkániaiaktól távol áll minden fizikai erőszak. Túlzottan is csoportban gondolkodtak. A larn Saud felé nyújtotta bal kezét, mire a lény csontos ujjai rákulcsolódtak. A fejvadász belenézett Saud hatalmas, összetett szemeibe.
A következő pillanatban úgy érezte, hogy gyenge, vézna, könnyen elpusztítható. A tudatában egymást kergetik az irracionális képzetek és gondolatok. Egy pillanatra megértette a lény valóját. Majd az elmúlt.
– Igen, te most a hatszögre gondolsz. A hatszögre a hegyek lábánál. – Akhas tudatába mintha behatolt volna egy kitines testű lény. A larn gerincén mint ha egy nagy adag hideg vizel öntötték volna nyakon. – Igen, a hatszög Corso erőd. Sok a hanyagul barázdált elme. Hemzseg az egész tőlük.
A lény által érzett undor, mint egy ocsmány pók mászott át Akhas gyomrán.
– De érzem. Sőt látom. Amit keresel az a hatszög közepén van. Látom azt az elmét. Nem kettőt. Az első rendezett, fénylik, mint a gyémánt, de a magja sötét. Míg a másik…
Ekkor a tarkániai elhallgatott.
– Olyan mint egy gyémánt! – sikított fel fejhangon. – A mélyébe a legősibb poklot zárták, mely idősebb a csillagoknál is! Harag, lángok, düh!
Akhas érezte, hogy a vékony, rovarcsápokra emlékeztető ujjak össze akarnak szorulni a tenyerén. A larn kirántotta a kezét. Az ajtó hirtelen kinyílt, és Alana viharzott be rajta. A lány kezében megvillant a gázvető, egyenesen Akhas fejére. A larn előkapta a pisztolyát, majd becélozta a fiatal nő fejét.
Nem akart gyereket ölni, de ha a lány meghúza a ravaszt, akkor nem fog habozni.
– Alana! – kiáltotta Saud. A lány a tarkániaira pillantott, majd Akhasra, és elrakta a fegyverét. A lény homlokán lévő csáp remegett, miközben az Akhasra mutatott. – Belenéztem annak a valaminek a lényegébe. Láttam azon dolgokat amiket tud. A dzsungelből való, ahonnan az emberi faj kitört a csillagok felé. Az emberek végső nagy műve! – Saud hangja egyre vékonyabb lett. A larnnak fülelnie kellett, hogy kivegye a tarkániainak a szavait. – Meg kell semmisítened.
Akhas megvonta a vállát. Már tudta, hogy hol van a célpontja. A megsemmisítés menni fog, erről szólt a megbízása.
– Köszönöm, most már kvittek vagyunk.
Akhas visszatette a pisztolyát a fegyvertáskájába, majd sarkon fordult.
– Még valami…- Akhas megtorpant, majd a válla fölött a lényre nézett. – Mások is épp arra fele tartanak. Vigyázz a vezetőjükkel. Az elméje barázdált, de ugyanakkor van valami a mélyén. Valamit rejt, amelyet fegyverként használ.
Akhas nem adott sokat a jósok és kuruzslók szavára, de Saud korántsem volt kurozsló.
– Majd figyelek…
Újabb akadály. Más vadászatain is voltak riválisai, de általában mindig ők húzták a rövidebbet. De nem baj.
Akhas két részre osztotta az univerzumban élő végtelen számú létformát: vadász és zsákmány. A zsákmány élte a szokásos kisstílű életét, az akolban. Néha megpróbált kitörni, de vagy sírva rohant vissza, vagy belepusztult. A vadászok magányosan vagy kisebb csoportban jártak, amit akartak megszereztek. Mindenkin keresztül gázoltak, nem mások szabályaik szerint éltek, hanem ők teremtették őket.
Akhas is ilyen volt…
– Alana, kérlek. Még dochagázt, de most nagyobb adagot…
Hallotta a fejvadász Saud szavait, majd kiment a szobából
Nem bírta elfelejteni amit mondott.
Shorgot ha nem tudnám, hogy félsz tőlem, arra gondolnék, hogy meg akarsz ölni.
